Sportrádió: Kicsi korom óta arról álmodtam, hogy Magyarországot fogom képviselni – Fángli Henrietta

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.04.13. 22:08
Fángli Henrietta volt a Sportrádió Hazafutás című műsorának a vendége
Fángli Henrietta volt a Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége szombaton. A 24 éves úszó a Duna Arénában zajló országos bajnokságon 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 24 évig fennálló rekordját – most a műsorban egyebek mellett erről is beszélt az UNI-Győr Úszó SE versenyzője.

 

„Tavaly nyáron kitűztem célnak magam elé egy nagyon erős szintidőt, hogy ezzel is jobban motiváljam magam az edzéseken – mondta el a Hazafutásban Fángli Henrietta. – Túlságosan reális célnak akkor sem tartottam, inkább csak az edzéseken szerettem volna jobban teljesíteni, mert tudtam, hogy valamin változtatnom kell. Ez pedig sikerült, nagyon meglepett ez az eredmény.”

Az úszó beszélt az Egyesült Államokban szerzett tapasztalatairól is: „Amikor azt mondtam, hogy Amerikában megtanultam edzeni, azt inkább a dolgok mentális részére értettem. A motivációval és a mentális állóképességgel ugyanis korábban voltak gondjaim, ám Amerikában megtanultam, hogy nem szabad feladni az edzéseken.”

Fánglit az önbizalomról és annak a jelentőségéről is kérdezték: „Nem mondanám, hogy gond van az önbizalmammal, de próbálok reális maradni ezen a téren. Nem akarok semmit sem elhitetni magammal és a környezetemmel. Az olimpia egy újabb óriási ugrás lenne, nyilván ez a következő cél, és az lesz a figyelem középpontjában, hogy hol tudunk még kisebb részleteken javítani.”

A műsorban szóba került, hogy a marosvásárhelyi születésű úszó teljesítményét nem értékelték Romániában, több csalódás is érte az országban, de végül ez is kellett ahhoz, hogy valóra váljon a gyermekkori álma: „Egészen kicsi korom óta arról álmodtam, hogy a magyar bajnokságban fogok versenyezni és a magyar színeket képviselhetem. Erdélyben születtem, ott nőttem fel egy magyar családban, magyar környezetben. Az évek során több csalódás is ért, ami miatt végül meghoztam ezt a döntést, de már nem bánom, hogy így alakult, mert ennek köszönhető, hogy valóra vált egy tizenegy éves kislánynak az álma...” – mondta Fángli.

A teljes beszélgetést ide kattintva hallgathatja meg!

 

Legfrissebb hírek

Sándorházi Vivien alig hiszi el, hogy érmes a tollas Eb-n

Egyéb egyéni
2025.04.11. 21:04

Nemzeti Sportrádió: Jobbak voltak a törökök – Vincze István

Magyar válogatott
2025.03.26. 12:02

A hétvégi verseny jó visszaigazolás volt Bőhm Csabának

Egyéb egyéni
2025.03.25. 12:34

„Molnár Attila mint az atlétika nagykövete? Szerintem már az” – Gyulai Miklós

Atlétika
2025.03.12. 22:47

Scheidler Géza: Hiszek benne, hogy Molnár Attila érmet szerez az Eb-n

Atlétika
2025.03.05. 18:25

A Tatabánya új edzője hisz a bennmaradásban

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 15:20

Nem lenne meglepő, ha Kirsty Coventry lenne a NOB elnöke – Fábián László

Egyéb egyéni
2025.02.25. 20:33

Schmitt Pál: Ha fenntartható olimpia a cél, kevés új beruházással, abban szinte mi élen járunk

Egyéb egyéni
2025.02.19. 08:12
Ezek is érdekelhetik