Címlapsztori: Kós Hubert érdeke az egyetlen, ami számít Bob Bowmannek – Mark Spitz

– Mennyire volt szokatlan februárban nyomon követni az idei úszó-világbajnokságot?
– Alapvetően nem szokatlan nekem, hogy figyelem a vb eseményeit, habár a februári időpont kétségtelenül új. Amióta 1972-ben visszavonultam az úszástól, nagyon élénken érdeklődöm a legmagasabb szintű versenyek iránt. Számos olimpián és világbajnokságon vettem részt televíziós szakértői csapat tagjaként. Bár már nem vagyok aktív ezen a téren, még mindig érdekelnek a nemzetközi úszóvilág eredményei és a versenyzők teljesítményei.

– Hogyan értékeli a dohai vizes vb rendezését?
– Szerintem sikeres versenyt láthattunk. Ne feledjük azonban, függetlenül attól, melyik országban vagy városban rendeznek meg egy-egy világversenyt, az eseményt ténylegesen a nemzetközi szövetség, a FINA szervezi, amelyet ma már World Aquaticsnak hívnak, a szervezetnek pedig sok-sok éves gyakorlata van ebben.

Nem mellékesek az üzleti szempontok sem

– Nagyon sűrű a sportági program, az elmúlt másfél évben szinte egymást érték a párizsi olimpiát felvezető világszintű és kontinentális viadalok. Észszerű ez a versenyzők szemszögéből, vagy az üzleti érdekek vezérlik akár a nemzetközi (WA), akár az európai szövetség (LEN) vezetőit, amikor ilyen szoros menetrendet állítanak össze?
– Nagyon érdekes kérdés. A válasz első része, hogy a japán világbajnokságot a Covid–19 miatt a tervezettnél egy évvel későbbre ütemezték. (A Fukuokában 2022-ben elmaradt vb helyére ugrott be rendezőként abban az évben Budapest – a szerk.) A felborult menetrendhez kapcsolódott a többi európai és azon kívüli eseményhelyszín is. Természetesen nem lehet az üzleti érdekeket figyelmen kívül hagyni, hiszen a nemzetközi vizes világ vezetői is tudják, a világesemények megrendezése csalogatja be a sportágba a szponzorokat. A televíziós közvetítési jogokból és számos más módon így tesznek szert bevételre, amivel pénzügyi körforgást generálnak. Erről érthetően nem mondanának le. Fontosnak tartom ugyanakkor, hogy az úszóvilág szereplői is dönthetnek a részvételről: lényeges, hogy a versenyzőknek legyen esélyük megmutatni éles helyzetben a tehetségüket, és megtudni, hogy a szezon során elvégzett kemény edzésmunkájuk épp mire elég. Ez lehetővé teszi az újoncoknak, hogy világszínvonalú viadalokon versenyezzenek, míg a rutinosabb versenyzők arról kapnak képet, kik toporognak a sarkukban, kiket kell maguk mögött tartaniuk, és milyen időket és célokat kell kitűzniük az idei párizsi olimpiai játékok előtt.

– Ugyanakkor igen hosszú volt a hiányzók névsora olyan sportági nagyhatalmaknál, mint az Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada, de még Magyarországnak is volt három bajnoka, aki távol maradt a dohai eseménytől. Milyen színvonalat mutatott így ez a vb?
– Abból a mezőnyből bukkannak fel az új bajnokok, akik vállalják az indulást, de azért az sem véletlen, hogy világrekordok is születtek Katarban. Számos oka lehetett annak, hogy néhány jelenlegi csúcstartó és sztár úgy döntött, kihagyja a dohai viadalt. A legfontosabb tanulság, hogy új bajnokgeneráció várakozik a nagyok sarkában, hogy kiléphessen a klasszisok árnyékából, és igazi vetélytársuk legyen a párizsi olimpián. Az Egyesült Államokból Katie Ledecky és Caeleb Dressel hiányzott nekem leginkább a dohai vb-ről. Az ausztrál női úszók közül néhányan sérülés miatt nem jelentek meg, vagy mert úgy döntöttek, hogy Párizsra időzítik a formájukat. Csak az idő fogja megmutatni, helyes volt-e ezt az utat választani a tervezett címvédéshez.

– A dohai végeredményekből kirajzolódhatnak az olimpia aranyérmesei?
– Úgy gondolom, bizonyos következtetéseket már most is megfogalmazhatunk Párizs várható bajnokairól. Kínának például elképesztően erős a férfi úszócsapata. Ne feledjük, 46.80-nal világrekordot állított fel a férfi 4x100-as gyorsúszóváltó tagjaként az egyik legnagyobb tehetségük, Pan Csan-lö. Láttunk olyan bajnokokat mind a férfiak, mind a nők versenyében, akik kivételesen jól úsztak és tudatták a világgal, hogy egyhamar nem lépnek le a dobogó tetejéről.

– Említette a távol maradó Katie Lede­ckyt és Caeleb Dresselt. Két nagy név, de két teljesen ellentétes karakter a vízben.
– A női középtávokon Katie Ledecky hiányát, míg a férfi sprint gyors- és pillangószámokban Caleb Dressel távolmaradását megérezte a mezőny. Ledecky a párizsi úszóversenyeken valószínűleg a legnagyobb tapasztalatú női versenyző lehet, igazi átütő tehetség, megszoríthatatlan favorit a számaiban. Egyik fő erénye, hogy mindig felnő a feladathoz, a legnagyobb versenyeken a legmagasabb szinten képes teljesíteni. Elképesztő életút az övé. Kicsit úgy érzem, nem kapja meg azt az elismerést, amit megérdemel. Caeleb Dressel valóban más eset. Majd’ egy év kihagyásból érkezik, az elmúlt hat-hét hónapban keményen edzett, hogy felkészüljön az Egyesült Államok olimpiai válogatójára. Ott derül ki, hogy ez az önként választott hosszú pihenőidő jót tett-e neki, és segített-e abban, hogy újult erővel kvalifikáljon és bajnokhoz méltóan szerepeljen a párizsi olimpián.

– Ahogy ön is említette, Caeleb Dressel hosszú szünet után tért tavaly vissza, a közelmúltban pedig apa lett. Fiatal szülőként vajon hogyan tud majd az úszásra koncentrálni?
– Ha Michael Phelpsre gondolok, karrierje második felében, a riói olimpia előtt ő is apa lett. Ez láthatóan semmilyen hatással sem volt a későbbi eredményeire. Sőt, egyesek úgy látták, és én is ezt a nézetet osztom, az apaság segített neki, hogy még céltudatosabban az úszásra koncentráljon és meggyőzze a világot: az, hogy szülő lett, nem állt az útjába annak, hogy továbbra is a világ legjobbja maradjon. Sőt, talán egyfajta büszkeséggel tölthette el, hogy megmutathatta a fiának, mire képes az apja. Szerintem Caeleb Dressel valószínűleg ugyanezt az utat járhatja be. Én úgy ismerem, mint az egyik legösszeszedettebb sportolót a sportágában.

Párizsban dől el, Milák túl sok vagy épp elég szünetet tartott-e

– Apropó, hosszú szünetek! Mit gondol arról, ahogy egyesek – és nem csak az úszásban – teljesen leállnak és átmenetileg szinte kiszállnak a sportágukból? Reálisan nézve mi a leghosszabb szünet, amit egy sztársportoló a karrierjében bekövetkező valódi következmények nélkül vállalhat?
– Az a fajta szünet és kiszállás, amit Simone Bilestól, Caeleb Dresseltől vagy Oszaka Naomitól láttunk, megmutatta, hogy mindannyian emberből vagyunk. Vannak érzéseink, érzelmeink, félelmeink, szükségleteink, s ezek akkor is ott voltak bennünk, amikor az első sikereinket elértük. Magam is hosszabb szünetre mentem az 1968-as mexikóvárosi olimpiai szereplésem után, két arannyal a gyűjteményemben. Ebben az időszakban elgondolkodtam azon, hogy valójában mennyire akarom folytatni az úszást, mennyire vagyok hajlandó megfizetni mindennek az árát, és úgy edzeni a sikerért, ahogyan kell. Az én időmben ez elég könnyű döntés volt, mert nem voltak szponzori szerződéseim, sem ügynökök, sem edzők, sem ügyvédek, sem stratégák a fizetési listámon, hiszen amatőr voltam. A mai világban, amikor a profizmust olimpiai szinten is engedélyezik, a sportolók teljesítménykényszert éreznek. Persze senkinek sincs benne a szponzori szerződésében, hogy továbbra is győznie kell, hogy fizetést kapjon, de az biztos, ez a ki nem mondott kényszer ott motoszkál a fejében, mint az a fajta felelősség is, amit a sportoló önmaga iránti elkötelezettsége jelent ezen a szinten: kitűnően vagy sehogy. Tényleg úgy gondolom, hogy a sportolók által igényelt hosszabb szünet egy része arra szolgál, hogy összeszedjék a gondolataikat. Értékeljék saját elkötelezettségüket, és szigorúan megvizsgálják, mire lesznek még képesek annak érdekében, hogy elbírják az újra rájuk váró nemcsak fizikai, hanem mentális terhelést is.

– Amikor 2020-ban Magyarországon járt, épp Milák Kristófnak adta át az Év sportolója-trófeát, aki a kétszáz pillangó egyik legnagyobb egyénisége lett, és a szám világcsúcstartója. Kristóf maga is egy hosszabb, mentális fáradtsággal magyarázott szüneten van túl, csak mostanában állt újra edzésbe. Ön szerint ilyen rövid idővel az olimpia előtt milyen reményei lehetnek a címvédésre?
– Az előző válaszomhoz hasonlóan Milák Kristóf esetében is azt tudom mondani, amit Biles, Dressel vagy Oszaka döntése kapcsán: hogy túl sok vagy épp elegendő szünetet tartott-e, arra a párizsi olimpiai indulása és teljesítménye adhatja meg a legfrappánsabb választ, előre nem lehetünk okosak.

– Van egy másik fiatal magyar világbajnok, a kétszáz háton Fukuokában győztes Kós Hubert, aki második éve az Arizonai Egyetem csapatában készül, és edzője, Bob Bowman tanácsára épp a párizsi felkészülés érdekében hagyta ki a dohai világbajnokságot. Itt az örök kérdés, hogy egy amerikai edző tényleg őszinte szívvel tud-e egy magyar úszót az olimpiai bajnoki cím megnyerésére felkészíteni, akár úgy is, hogy az aranyat egy amerikai úszóval szemben hódítsa el?
– Bob Bowman talán az egyik legjobb edző a világon. Gondoljunk csak bele, ő edzette Michael Phelpst is. Szerintem nagyon nehéz lenne a döntését megkérdőjelezni, hogy miért tanácsolta az olimpiai felkészülés érdekében Kós Hubertnek, hagyja ki a dohai vb-t. Nemcsak fizikailag kell felkészülni az olimpiára, hanem mentálisan is. Azzal, hogy hosszabb versenymentes edzésperiódust csinál végig, bizonyosan javulnak az eredményei, s ezzel az önbizalma is megnő, amire nagy szüksége lesz a párizsi győzelemhez. Nem feltételezem, hogy Bowman egy szemernyit is engedne abból a maximalizmusból, amivel bármelyik úszójához közelít, függetlenül attól, mely országból érkezik a versenyző. A sportágon belül a szakmai munkája ebben az értelemben kikezdhetetlen. Bowman mindig is hitt abban, hogy az úszó, ezúttal Kós Hubert érdeke az első és egyetlen, ami valóban számít.

Fantasztikus, hogy Katinka ismét olimpiára készül

– A harmadik magyar eset, amelyről szeretnénk kikérni a véleményét, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkához kötődik, aki tavaly augusztusban kislánynak adott életet, és röviddel a szülés után fokozatosan edzésbe állt, és édesanyaként a párizsi kvalifikáció megszerzése a célja. Ön szerint sierülhet neki ez ilyen rövid idő alatt?
– Fantasztikusnak tartom, hogy Katinka ismét olimpiára, a párizsi játékokra készül. Sok olyan sikeres nő volt már számos sportágban, aki karrierje során gyermeket szült, utána folytatta a versenyzést, és újabb olimpiai sikereket ért el. Azt hiszem, mindenki azt kívánja, hogy elsősorban az anyaságban teljesedjen ki, és csak gratulálni tudok neki, hogy a sportra is szakított időt, ami nagyon fontos. Szerintem már az is nagy dolog lesz, ha bekerül az olimpiai csapatba, aztán remélhetőleg Párizsban kihozza magából a maximumot, akár döntős helyezést vagy érmet. Az volna csak egy klassz történet, én szurkolok neki!

– Megtudhatunk valamit egy úszólegenda programjáról? Mark Spitz úszik-e még nap mint nap?
– Hetvennégy éves vagyok, a napirendem mostanában már kissé lazább, mint tíz évvel ezelőtt. Szerintem megtehetem, hogy lassítsak kicsit… Hetente azért legalább ötször minimum harminc percet edzek, s néhány napon úszom is. De kérem, ne kérdezze az időmet, az már nem fontos!

Mark Spitz 1972-ben a müncheni olimpián hét versenyszámban indult, mind a hetet megnyerte, méghozzá világcsúccsal. Ezt a makulátlan teljesítményt a mai napig senki sem tudta utánacsinálni. 2020-ban ő a volt Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) meghívására az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála díszvendége, és ő adta át a Év férfi sportolójának járó trófeát Milák Kristófnak. Már akkor tett utalást arra, magyar gyökerei lehetnek. Ezt követően Csillag Péter és a Nemzeti Sport közös kutatásának köszönhetően, Szalánczi Krisztián történész-családfakutatóval együtt levéltári forrásokból és archívumokból kiderült, a világ egyik legsikeresebb sportolójának dédanyja, Elefánt Terézia Nyírkarászról származik, az ükapa, Elefánt Móric pedig a falu szeszfőzője volt.

– Ön is tagja a nagy presztízsű Laureus Akadémiának – mit vár az áprilisi díjkiosztótól?
– Az idei Laureus-díjjal kapcsolatban is hasonlóak az elvárásaim, mint az előző években. Az akadémia tagjaival szavazunk a kategóriájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolókra, de a győzteseket a díjátadó ünnepségen jelentik be, hivatalból nem mondhatok többet. Én magam sem tudom meg hamarabb, kik nyernek. Hasonlóan az Oscar-díj-átadóhoz, ott és akkor derül fény arra, vajon megegyezett-e a véleményünk a többiekével.

– Tekintettel a nagyon sajnálatos globális feszültségekre, az orosz–ukrán háborúra, az izraeli–palesztin konfliktusra, mit vár a párizsi olimpiától? Hét aranyérmet nyert Münchenben 1972-ben, ha valaki, ön biztosan tudja, mennyire fontos, hogy békés és feszültségmentes olimpiát rendezhessenek a franciák. Bízhatunk abban, hogy szép és zökkenőmentes játékokat láthatunk Párizsban?
– Nehéz kérdés, és nem szívesen jósolok. Ha visszagondolok a múltra, az 1972-es müncheni olimpia sajnálatos eseményei óta nagyobb incidensek nélkül zajlottak le az olimpiai versenyek. Biztos vagyok benne, hogy a szervezők mindent megtesznek ezért Párizsban is. Bízom a franciák aprólékos tervezésében és abban is, hogy nemcsak a sportolók, az edzők, a nézők vagy a párizsi polgárok érzik át a súlyát annak, hogy egy békés multisport-világesemény mindenkinek az érdeke. Remélem, a világ minden tájáról érkező szurkolók a sport szeretete miatt jönnek Párizsba. A média képviselőinek is hatalmas a felelőssége abban, mire helyezik a hangsúlyt a közvetítéseikben.