Úszás: Fábián Bettina az Európa-kupa összetett győztese

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2023.09.23. 17:20
null
Fábián nagy sikert ért el az összetett EK megnyerésével (Fotó: musz.hu)
Az összetett elsőség volt a cél, és ezt az EK-sorozat utolsó állomásán meg is szerezte Fábián Bettina, az FTC junior-világbajnoka.

Remek versenyzéssel másodikként ért célba Fábián Bettina a nyílt vízi úszók Európa-kupa-sorozatának utolsó, barcelonai állomásán, s mivel maga mögé szorította az összetettben addig vezető olasz Arianna Bridit, így junior-világbajnokunk lett az EK-sorozat összetett versenyének győztese.

Az összetett elsőség hatalmas bravúr, merthogy Fábián Bettina Piombinóban nem indult, vagyis a hat viadalból egyet kihagyott, míg Bridi nem.

„Az volt a terv, hogy legyen meg az összetett elsőség, emellett azért győzni is szerettem volna, de ez most nem sikerült: sajnálom, hogy német ellenfelem megelőzött, szimplán keresztbe úszva elém vágott, ennek a kivédését még gyakorolni kell – mondta Fábián Bettina. Egyértelmű volt, hogy figyelek Bridire, de igazából végig mögöttem volt, és így biztos lehettem az összetett győzelemben a végén, mert azt tudtam, hogy a hajrában garantáltan gyorsabb vagyok. Összességében nagyon jól éreztem magam a vízben, nem volt hatalmas tempó, de azért lassúnak sem mondanám. Élveztem az úszást, ami azért jó hír, mert nemrég négy napig betegeskedtem – újraindult a suli, rögtön körbejártak a vírusok –, az eggyel korábbi hét ment a kukába, de szerencsére sikerült hétfő óta visszarázódnom.”

EURÓPA-KUPA-SOROZAT, 6. ÁLLOMÁS, BARCELONA
10 km
Férfiak:
1. Marc-Antoine Olivier (francia) 1:52.52.8, 2. Sanzullo (olasz) 1:52:54.6, 3. Guidi (olasz) 1:52:54.9.
Nők: 1. Lea Boy (német) 2:00:40.7, 2. Fábián Bettina 2:00.41.8, 3. Jouisse (francia) 2:00:43.3, ...9. Olasz Anna 2:01:48.1

Az összetett verseny végeredménye
Férfiak:
1. Mario Sanzullo 3600 pont, 2. Guidi 3100, 3. Olvier 1600
Nők: 1. Fábián Bettina 3400, 2. Bridi (olasz) 3300, Boy 3100

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik