Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid és Fábián Bettina nyerte az 5 km-t az eilati Ek-n

Vágólapra másolva!
2023.03.16. 10:30
null
Betlehem Dávid nyerte a férfi 5 km-t az eilati Európa-kupán (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Elrajtolt a nyílt vízi úszók szezonja csütörtökön: az eilati Európa-kupán elsőként az öt kilométeres viadalt rendezték meg – elsöprő magyar sikerrel.

Természetesen a szombati, 10 kilométeres viadal lesz az eilati Európa-kupa fő eseménye, ám bemelegítésnek nagyszerű volt a csütörtöki 5000 méter, ráadásul színtiszta magyar dobogót hozott mind a férfiaknál, mind a nőknél.

És ahogy azt már megszoktuk, hiszen a tavalyi junior-világbajnokságon és másfél hete a medencés hosszútávúszó országos bajnokságon is ez volt a módi, az életben egy párt alkotó Betlehem Dávid és Fábián Bettina nyerte a versenyt – Rasovszky Kristóf a második helyen zárt.

Sikerük értékét növeli, hogy a mezőnyben azért megbújtak további klasszisok is, a férfiak között például a nyílt vízen és medencében egyaránt világ- és Európa-bajnok olasz Gregorio Paltrinieri, és honfitársa, a tavaly 10 km-en Eb-aranyat szerző Domenico Acerenza, a nők között pedig a szintén olasz, 5 kilométeren Eb-ezüstérmes Giulia Gabbrielleschi személyében.

EURÓPA KUPA-SOROZAT, 1. ÁLLOMÁS, EILAT
5 km. Férfiak:
1. Betlehem Dávid 51:38.0, 2. Rasovszky Kristóf 51.53.8, 3. Kovács Seres Hunor 52:05.8, 4. Kalmár Ákos 53:48.1. Nők: 1. Fábián Bettina 56:49.0, 2. Szimcsák Mira 56:51.8, 3. Rohács Réka 56:55.1, 4. Olasz Anna 56:59.0

Legfrissebb hírek

Betlehem Dávid vezeti a nyílt vízi úszók világranglistáját

Vizes vb 2025
2025.07.24. 11:17

Igazi hősök – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.20. 22:40

Gellért Gábor: Rossz döntést hoztunk, Szingapúrban kellett volna készülni

Vizes vb 2025
2025.07.20. 18:44

Videó: Betlehem Dávid hatalmas hajrával hozta be harmadik helyre a magyar vegyes váltót

Vizes vb 2025
2025.07.20. 09:34

„Úgy éreztem, mintha nem egyedül úsznék, hanem a csapattársaimmal együtt” – világbajnoki bronzszavak a vegyes váltó után

Vizes vb 2025
2025.07.20. 04:39

Megvan az újabb vb-érem! Harmadik lett a magyar vegyes váltó a 6 km-es csapatversenyben

Vizes vb 2025
2025.07.20. 03:15

Betlehem Dávid annyira elfáradt a vb-ezüst után, hogy kiesett neki néhány pillanat

Vizes vb 2025
2025.07.19. 06:02

Újabb magyar érem Szingapúrban! Betlehem Dávid ezüstérmes a 3 km-es sprintversenyben

Vizes vb 2025
2025.07.19. 04:59
Ezek is érdekelhetik