Úszás: kivették a vb-műsorból a 25 km-es nyílt vízi versenyt

Vágólapra másolva!
2022.09.26. 10:59
null
Nyílt vízi vb-futam a Lupa-tavon (Fotó: Árvai Károly)
Törölték a jövő évi fukuokai vizes világbajnokság programjából a nyílt vízi úszók 25 kilométeres versenyszámát – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) hétfői közleményéből kiderül, hogy a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet, a FINA a kevés indulóval és a lebonyolítás költségeivel indokolta döntését.

A MÚSZ ugyanakkor emlékeztet rá, hogy az idei budapesti világbajnokságon 26 férfi és 15 női úszó vágott neki a Lupa-tavon a távnak, miközben a leghosszabb medencés számban, 1500 méter gyorson 23 férfi és 26 női versenyző nevezett.

„Ez egy rendkívül rossz döntés, főleg, ha arra hivatkoznak, hogy kevés az induló, hiszen női 400 vegyesen is alig úsztak, az idei vb-n konkrétan 19 induló volt. Akkor ugyanezen gondolatmenettel a 400 női vegyest is megszüntetik?” – idézte a MÚSZ Facebook-oldala Gálicz Pétert, aki hazai közönség előtt bronzérmet nyert a világbajnokságon 25 kilométeren.

Olasz Anna, aki 2015-ben Kazanyban nyert ezüstérmet ezen a távon, szintén nem üdvözölte a döntést:

„Szomorú látni, hogy egy ilyen rohamosan fejlődő sportágban, mint a nyílt vízi úszás, ennyire szakmaiatlan döntéseket hoznak a FINA vezetői. Ahelyett, hogy arra koncentrálnának, hogyan lehetne még jobban előrelendíteni és népszerűbbé tenni a nyílt vízi úszást, mostanában szinte csak az ezt hátráltató döntések születnek” – fogalmazott a magyar versenyző, aki ezzel többek között arra is célzott, hogy az olimpiai kvóták számát 25-ről 22-re csökkentették.

A vb-n így 5 és 10 kilométeres versenyre, valamint a csapatviadalra kerül sor, míg az olimpiai programjában csak a 10 kilométer szerepel.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00

Vizes vb: kínaiak nélküli dobogóval zárultak a műugróversenyek

Vizes vb 2025
2025.08.03. 13:22
Ezek is érdekelhetik