Úszás: Eb-arany után, érettségi előtt Mihályvári-Farkas Viktória

– Tizennyolc évesen érettségi előtt vagy után áll?
– Ennek a tanévnek a végén lesz az érettségim, most kezdem a tizenkettedik osztályt, mivel egyrészt évvesztes vagyok novemberi születésűként, másrészt a középiskolát egy öt évfolyamos, két tannyelvű gimnáziumban kezdtem, aztán váltottam olyan gimnáziumra, amely igazodik az olyan speciális helyzetben lévő tanulókhoz, mint például a versenysportolók. Csak tíz órakor kezdődnek az órák, egészen más beosztásban tanulunk, mint egy normál gimnáziumban. Így tudok az edzések, versenyek és edzőtáborok mellett is a suliba bejárni, illetve kicsit egyszerűbb pótolni is a kiesett tananyagot.

– Melyik tantárgytól tart leginkább az érettségin?
– Talán ellentmondás, de attól tartok a legjobban, amit a legjobban várok. Matematikából ugyanis emelt szintű érettségit szeretnék tenni, de kicsit félek is tőle, eléggé érdekes és nagyon komplex feladatokból áll, ugyanakkor nagyon várom, mire leszek képes.

– Igaz, hogy villamosmérnöknek szeretne tanulni?
– Eredetileg jogra terveztem menni, aztán orvosira, aztán megint jogra, mert a szerves kémiával problémáim adódtak. Egy idő után rájöttem, hogy inkább a reál szakok valók nekem, most az energetikai mérnök és villamosmérnök szak között dilemmázok. Apukám is villamosmérnök, sokat mesélt róla, vélhetően arra adom be, mert egy energetikai mérnöknek jónak kell lennie műszaki rajzból is, az pedig nem az erősségem.

– Az osztálytársai szurkoltak önnek az olimpián, netán kimentek csoportosan drukkolni a vébén a Duna Arénába?
– Nem igazán, mivel én igazság szerint kicsit rejtőzködő életmódot folytatok. Nem osztottam meg az osztálytársaimmal, hogy versenyzek az olimpián, vagy éppenséggel úsztam a vébén, az Eb-n, ők csak utólag olvasták a Facebookon. Utána néhányan gratuláltak, de csak egy-két emberrel vagyok olyan jó kapcsolatban az osztályban, ami több mint köszönőviszony, úgyhogy nem tudok arról, hogy szurkoltak volna nekem.

– Mikor, hol és miért kezdett el úszni?
– Hároméves korom körül a szüleim úgy gondolták, hogy a húgom és én is tanuljunk meg úszni, hogy ha esetleg megyünk tengerpartra nyaralni, ne az legyen a gond, hogy nem tudunk úszni, és nem tudjuk igazán élvezni a kikapcsolódást. Levittek minket a BVSC-be, ott tanultam a legkisebb medencében, onnan lehetett haladni, átkerülni egyre nagyobb medencékbe. Látták, hogy tehetséges vagyok, és be akartak venni a versenyzőcsoportba, amikor öt-hat éves voltam, de akkor én még nagyon sok minden mást is csináltam, balettoztam, zenét tanultam – furulyáztam, később fuvoláztam –, és ezeket nem csinálhattam volna, ha elkezdek versenyezni. Több edzés is lett volna, és nem fért volna bele az időmbe. A szüleim sem akarták, hogy csak ebből álljon az életem, úgyhogy átvittek a Honvédba, ott engedték, hogy versenyezzek, de nem kellett olyan sok edzésre járnom, és űzhettem a többi hobbimat is. Ott kezdtem el versenyezni, de utána átmentem az UTE-ba, mert a Honvédban az edzővel nem voltunk megelégedve, túl lazára vette a dolgokat, nem dolgoztunk rendesen az edzéseken, és ami bennem volt, nemigen tudott kijönni. Az UTE-ban találkoztam a jelenlegi edzőmmel, Kutasi Gergellyel, és utána együtt mentünk az Egri Úszóklubba, majd onnan az FTC-be. Tizenkét-tizenhárom éves korom óta a Fradihoz tartozom, az edzőmmel immár kilenc éve dolgozunk együtt.

– Milyen más sportágakat próbált ki?
– Balettoztam, tornáztam, műkorcsolyáztam – ezeket nem versenyszerűen űztem, csak edzésekre jártam. Versenyszerűen az öttusát űztem, bár akkor még olyan fiatal voltam, hogy inkább kéttusának nevezném, még csak úszás és futás volt benne. Azt csináltam párhuzamosan a legtovább, akkor a Honvédban úsztam és öttusáztam is.

– Mikor döntötte el, hogy az úszás lesz a fő csapásirány?
– Ez jött magától. Tudni kell rólam, hogy ha döntés elé állítanak, döntésképtelen vagyok. Esélytelen, hogy én olyankor bármiben döntsek. A szüleim épp ezért sohasem állítottak döntés elé, ha például két sportágat űztem, hagyták, hogy megérjen bennem a gondolat, melyiket helyezem előtérbe, és aztán kérdés nélkül, tudat alatt választottam az úszást, a többit elengedtem. Egyetlenegyszer kellett döntenem, amikor az edzőm elment az UTE-ból, és kérdezte, akarok-e vele menni Egerbe, mert lát bennem valamit. Akkor úgy döntöttem, hogy szeretnék vele menni, úgy voltam vele, kiderül majd, mi sül ki ebből, ő is fiatal volt, én is, de szerintem mindketten jól választottunk, nem bántam meg egyáltalán. Mellette még Formaggini László is az edzőm, de Kutasi Gergely a főedzőm.

– A 400 méteres vegyes úszás a fő száma. Mi vitte rá, hogy ezt a magyaroknak régóta a szívüknek kedves számot válassza?
– Egész életemben úgy edzettem, hogy minden úszásnemben tudjak úszni. Ennek nagyon örülök, mert így kialakulhatott nálam ez a 400 vegyes. Fura, de a Honvédban még én voltam a legrosszabb mellúszó, a tavalyi Eb-n pedig nekem lett a legjobb részidőm mellen. Azt tudtuk, hogy én nem leszek sprinter, nem az az alkat vagyok, nem tudok hirtelen megindulni és rögtön nagy iramot diktálni. A 200 méter még mindig egy kicsit rövid nekem, gyorsúszásban különösen, gyorsban 1500 méter alá nem is szeretek menni, azok már túl nagy iramúak nekem. Jobban szeretem, ha nyugodtan fel lehet építeni az úszásomat, mert jó az állóképességem.

– Juniorként nyílt vízi úszóként is versenyzett. Dilemmát jelentett választani?
– Az kísérlet volt csak, mivel hosszú távokat úszok, kipróbáltam, mennyire tetszene, de elég rossz élménnyel indítottam, a máltai junior Eb nem túl jól megrendezett verseny volt, el is ment kicsit a kedvem. Nem is kellett nagyon választanom, a medence nekem sokkal jobban bejött, a szélsőséges körülmények nem tetszettek, meg az, hogy ott szinte verekedni kell a vízben. Egyébként nem zárkózom el a nyílt víztől sem, ha felkérnek nyílt vízi váltóra, nagyon szívesen elindulok, 1250 métert kell fejenként úszni, az majdnem 1500, amiben jó vagyok. Nyílt vízi ob-n is el szoktam indulni olykor, a Maty-éren indultam idén is tíz kilométeren. Egyáltalán nem zárkózom el, de a medence nálam a prioritás.

– A tavalyi tokiói olimpián 400 vegyesen hatodik lett, pontot szerzett. Számított rá?
– Nem számítottam pontszerzésre, előtte a budapesti Eb-re hegyeztük ki a formámat, azt tartottuk fontosabbnak a fejlődésem azon szakaszában. Természetesen az utána lévő edzéseket is maximálisan teljesítettem, mindent beleadtam a felkészülés során, de úgy mentem ki, hogy ez lesz az első olimpián, megnézem, milyen is az. A hangulat nem volt az igazi nézők nélkül, remélem, ha sikerül kijutnom Párizsba, megtapasztalhatom az igazi ötkarikás atmoszférát. De nekem az is hatalmas élmény volt, hogy minden sportoló együtt volt a faluban, együtt ettünk, sétáltunk. Mindent beleadtam az előfutamban, nagyon jó időt sikerült úsznom, bekerültem a döntőbe, nem akartam elhinni, szinte eksztázisba kerültem ettől, éjjel nem is tudtam elaludni. Másnap reggel a döntő előtt el is aludtam, kicsit rohannom is kellett az uszodába, hogy mindenre legyen időm. De végül azt is sikerült megoldani, és a döntő a hab volt a tortán abban az évben.

– Volt úszó példaképe, és ha igen, esetleg találkozott vele Tokióban?
– Nincs példaképem az úszásban, mert nem olyan ember vagyok, aki másokhoz hasonlítgatja magát, és mindenképpen olyan akar lenni, mint valaki más, ezért inkább úgy döntöttem, hogy nem szeretnék példaképet az úszásban.

– Ez döntés kérdése? Nem ösztönösen jön, hogy felnéz valakire?
– Felnézek persze minden úszóra, aki nagy eredményeket ért el, például Kapás Bogira nagyon felnézek, főleg azok után, hogy gyors­úszásról pillangóra váltott, de Hosszú Katinkára is, hiszen háromszoros olimpiai bajnok, és neki is volt nagyon sok kudarca, de nem adta fel soha. Cseh Lacira szintén, nagy élmény volt, hogy láthattam a tokiói olimpián utoljára úszni. Tehát nem arról van szó, hogy ne néznék fel rájuk, de választani nem szeretnék és nem is tudnék közülük példaképet.

– Hogy élte meg tavaly, amikor a kazanyi rövid pályás Eb-n Burián Katalin pozitív Covid-tesztje miatt mint legközelebbi kontaktszemély nem állhatott rajtkőre?
– Nem mondanám, hogy iszonyúan súlyos csapás lett volna nekem, pedig éppen az 1500 gyors döntőjéről kellett visszalépnem emiatt. A rövid pálya nem igazán fekszik nekem, azt még sokat kellene gyakorolnom, főleg a fordulókat. Emiatt nincs is olyan prioritása nálam, az ötvenméteres medence az én világom. Inkább az rázott meg, hogy egy-két napot teljesen bezárva, egy kis szobában egyedül kellett töltenem, semmit sem tudtam csinálni, és én nagyon nem szeretem a bezártságot. Kinyitottam az ablakot, és ott üldögéltem, néztem a forgalmat, bejött egy kis levegő, kicsit úgy érezhettem, hogy a szabadban vagyok. Ugyanakkor örülök, mert így hamarabb haza tudtam jönni, és mivel nekem csak negatív tesztjeim voltak, részt vehettem a rövid pályás országos bajnokságon.

– A 2021-es budapesti Eb-ről milyen össz­képe maradt? Ezüstérmet nyert 400 vegyesen, de elrontotta az 1500 gyorsot.
– Nagyon jó volt hazai közönség előtt versenyezni, bár nekem a juniorvébém is Budapesten volt 2019-ben. Természetesen más volt, mint egy juniorvébé, de jobban is sikerült. A 400 vegyes ezüstérme hatalmas lökést adott, de inkább az 1500 gyorsat emelném ki, mert az előfutam jól sikerült, viszont a döntőt elizgultam, és ebből tudtam a legtöbbet tanulni. Nagyon sokban hozzásegített ahhoz, hogy a római Eb-re már ne görcsöljek rá, és próbáljak inkább felszabadultan úszni. Mindig a kudarcokból tanultam a legtöbbet.

– Rómában az idei Eb-n aztán az aranyérem sem maradt el 400 vegyesen. Ezt tartja nagyobb sikernek, vagy a tokiói hatodik helyet?
– Magam sem tudom. Az Eb-arany frissebb élmény, és mégis ott van egy kézzel fogható aranyérem, az olimpia viszont rangosabb esemény. Talán ha összerakhatnánk a kettőt: mondjuk a tokiói olimpia előfutamában úszott időmet – ami a jelenlegi egyéni csúcsom – és az Eb-aranyérmet…