Úszó Eb: És még nem láttak mindent – Milák Kristóf még feljebb vágyik

Vagyis ez a kitétel így nem egészen igaz, mert itt, Rómában, és különösen a 200 pillangó középdöntője után már eljátszottunk a gondolattal, hogy két magyar érmest avatnak ezen a távon az Eb-n.

Tutira ment Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke is, hiszen erre a számra jelentkezett be az eredményhirdetésre, aztán ő is duplát fogott.

Ennek a duplának külön története volt (és lesz még a későbbiek során is...).

Kezdődött azzal, hogy hétfőn Milák megígérte, felhúzza Mártont a dobogóra, ha „Ricsi is ott lesz fejben. Mert ehhez nemcsak én kellek, hanem ő is.”

Milák meg is tette, ami tőle tellett, hiszen az első centiktől kezdve vezette és húzta a mezőnyt.

Aki meg tudott, ment vele – és Márton Richárd tudott menni, igaz, az utolsó fordulónál még nem úgy nézett ki, hogy ebből kettős magyar siker lesz.

„Az utolsó fordulónál azt láttam, Ricsi hátrébb van, de reméltem, képes hajrázni” – mondta Milák.

„Tudtam, hogy lesz erőm a végére, és azt is, hogy az olasz Alberto Razzettinek nem. Meg bennem volt végig, hogy az edzőnk, Virth Balázs megnézette velem Gyurta Dani londoni olimpiai döntőjét, mert azt mondta, ott Dani nemcsak a szívéből és lelkéből úszott, hanem mindenéből, nekem pedig elmagyarázta, hogyan is kell hajrázni. Azt hiszem, megtanultam a leckét” – tette hozzá Márton.

Valóban elképesztően nagyot hajrázott a 4×200-as gyorsváltó tagjaként itt, Rómában már aranyérmet szerző Márton.

„Nem érdekelt, milyen időt úsztam, beértem a célba, és megfordultam. Azért kicsit várnom kellett, hogy beérjenek a többiek is – jegyezte meg Milák vigyorogva a tőle megszokott, önbizalomtól teli stílusban. – A bronzra gondoltam Ricsinek, de hogy ezüst lett belőle, annak nagyon örülök.”

„Persze, hétfőn a középdöntő után még azt mondtad, az sem lepne meg, ha a fináléban ledobnám a vasmacskát” – kontrázott Márton.

„Naná, hogy ezt mondtam, lentről lehet igazán magasat és magasra ugrani” – válaszolta Milák.

Már persze azok után, hogy Márton Richárd segített neki kimászni a medencéből...

Akkor aztán Milák meghajolt – előbb az egyik, majd a másik lelátó felé.

Aztán meg átkarolta barátját és csapattársát, és így, párban vonultak végig a vegyes zónán.

Meg az eredményhirdetéshez is.

Miután Moszkva olimpiai bajnokától megkapták az érmeket, jött Milák, és a fentebb már említett mozdulat – felhívta maga mellé Mártont a dobogó felső fokára, és így, egymás mellett hallgatták végig a himnuszt.

„El kell vállalnom ezt a mentorszerepet, és bele is tudok állni, Magyarország legjobb úszójaként és egyik legjobb sportolójaként ezt meg kell tennem – jelentette ki Milák Kristóf. – Várható volt, hogy eljön majd az az idő, amikor engem kérdezgetnek mások, amikor nekem kell gatyába ráznom az embereket körülöttem, ám én ezt élvezem, és azt hiszem, a jövőben is élvezni fogom.”

Akárcsak azt, hogy több számot vállal a világversenyeken, mert ebből nem enged Milák, sőt, még feljebb vágyik – a megjegyzésre, amelyet egyre több helyről hallani, mely szerint Darnyi Tamás óta nem látott a világ ilyen magyar férfiúszót, a 22 éves klasszis csak egy tőmondatban reagált: „És még nem láttak mindent.”

A részletekbe egyelőre nem ment bele Milák („Úgyis meglátnak majd mindent időben, ígérgetni pedig sosem szoktam.”), ám annyit elárult, hogy feni a fogát a kétszáz gyorsra, és persze a román David Popovici-ra.

„Szeretnék jól felkészülni a kétszáz gyorsra is, a pillangó mellett más számokban is vannak céljaim – fogalmazott Milák. – Nem szeretném elengedni az ellenfeleimet sehol sem, szeretném őket jól megszorongatni, és nem akarom, hogy elkényelmesedjenek. Kell, hogy folyamatosan érezzék a törődést.”

A törődést, mármint a jó értelemben vett törődést Márton Richárd végig érezhette – már a felkészülés során, és ezen a római kontinensviadalon is.

„Új ez az egész nekem – ismerte el Márton Richárd. – Nem is annyira fogom fel, de persze tetszik. Az, hogy itt tartok, a körülöttem lévők érdeme is. Például Horváth Tamásé és Selmeci Attiláé, a korábbi edzőimmé, akik jó alapot adtak nekem. Virth Balázsnak pedig rengeteget köszönhetek, akárcsak a szüleimnek, akik mindig mellettem álltak. És persze Milák Kristófnak is – azt hiszem, ő nem szokott arról beszélni, milyen sokat segít nekem a felkészülés során, pedig ez az igazság. Hallottam már, hogy többen világklasszisnak hívtak, az persze még nem vagyok, ám mindent megteszek azért, hogy az legyek, az a célom, hogy hozzászokjam ehhez a szóhoz.”

S bár ez nem lesz könnyű feladat (még akkor sem, ha Sós Csaba szövetség kapitány így vélekedett Márton római teljesítményéről: „Ricsi nem benyitott az ajtón, hanem berúgta!”), ám a mentorától kapott bátorítás segíthet ebben.

A mentortól, akit Milák Kristófnak hívnak.

Aki már jó ideje világklasszis.