– A négyszáz vegyesen aratott győzelem után másnap reggel már ezerötszáz gyorson volt jelenése a Foro Italicón: kívülről úgy tűnt, felszabadult, könnyed úszással vívta ki a döntőbe jutást.
– Meglepett az idő, és az úszás is. Bár nehéz volt, azt nem gondoltam volna, hogy a szombat után 16:09-et úszom: úgy jöttem le vasárnap reggel az uszodába, hogy mindenem fáj, azt sem tudom, hol vagyok, biztosan nem fogok jól úszni, aztán mégis jó lett. Az időnek azért örülök különösen, mert bár még ez még nem kvalifikációs időszak, ez egy olimpiai A-szintes idő, az pedig, hogy egy olyan nap után, mint a szombati, képes voltam ezt megúszni, jó jel. És azt mutatja, hogy jól sikerült a felkészülésem, csak éppen a hazai világbajnokságon ez nem mutatkozott meg. Úgy látszik, úgy volt megírva, hogy a vébé ne sikerüljön.
– Ez az utóbbi mondata azt is jelenti, hogy azok közé tartozik, akik szeretnek helyére rakni és megérteni mindent?
– Igen. És azt vallom, hogy amit az élet egyik helyen elvesz, azt máshol többszörösen visszaadja. Júniusban elvette tőlem a világbajnoki döntőt négyszáz vegyesen, de most adott egy Eb-címet ezen a távon.
– Nem biztos, hogy rossz csere.
– Egyáltalán nem az. Tavaly, a budapesti Eb-n ezüstérmet szereztem négyszáz vegyesen, akkor azt mondtam, hogy bár az élet és a koronavírus-járvány elvette tőlem életem utolsó ifi Európa-bajnokságát, ahol aranyat akartam nyerni, de aztán következett a felnőtt Eb, ott egy ezüst, majd jött Tokió és egy hatodik hely – akkor is jött a jó a veszteség után.
– Az edzője, Kutasi Gergely azt mondta, bár képes sírni egy-egy rossz eredmény után, ám annyira sosem keseredik el, hogy azt érezze, összedőlt a világ.
– Ez valóban így van: az edzőm jól ismer, tudja, hogy nagyon ki tudok akadni egy-egy rosszabb úszás után, de legfeljebb egy hétig búslakodom, onnantól mindig előre nézek, és az éltet, hogy a következő úszásom sikerüljön.
– Honnan van önben ennyi erő?
– Kell erő a talpra állásokhoz, ez kétségtelen. Ám a szüleim úgy neveltek, azt tanították nekem, van olyan, hogy valami nem sikerül, ám ha megállok, és benne maradok a rosszban, talán tényleg összedől a világ. Meg aztán vannak a világban sokkal rosszabb dolgok, mint az, hogy én éppen nem úsztam egyéni csúcsot – a szüleim mindig azt mondták, fel kell tudni állni az ilyen helyzetekből, és erőt kell meríteni a rosszból is, hiszen mindig, mindenből tanul az ember. Egész életünk során csak tanulunk. És amellett, hogy tanítottak a szüleim, azt is mindig elmondták, hogy bármi történik, ők és azok, akik szeretnek, ott állnak mindig mellettem, ez nagyon sok erőt ad nekem.
– Vannak, akik önhöz hasonlóan együtt, egymás mellett ússzák az ezerötszáz gyorsot és a négyszáz vegyest, de önnél hogyan alakult ki az, hogy ez a két fő száma?
– Egész életemben úgy készültem, hogy a vegyes állt a középpontban, vagyis minden úszásnemet úsztam az edzéseken. Az látszott viszonylag hamar, hogy nem vagyok robbanékony alkat, de az is, hogy jól tartom az iramot – néha van olyan érzésem, hogy a világból is ki tudnék úszni egy viszonylag jó irammal. Aztán az évek során kialakult, hogy az ezerötszáz gyors fekszik a leginkább, meg a négyszáz vegyes, bár itt szükség van a gyorsaságra is, de emellett az állóképességre is, utóbbiban jó vagyok.
– Mindez azt is jelenti, hogy nemigen látjuk ötven gyorson versenyezni.
– Kisebb versenyeken biztosan, már korábban is volt erre példa, arra kell csak figyelni, hogy ilyenkor a nevemet az eredménylista alján kell keresni… Nem vagyok egy gyors típus – sem a vízben, sem a szárazföldön. Nyugodt, ráérős vagyok inkább, ám érdekes módon, ha késésben vagyok, kifejezetten gyors tudok lenni.
– Egyszer talán ki kellene próbálni, hogy néhány másodperccel a mezőny után ugrik be a vízbe…
– Volt ilyenben részem.
– Ez komoly?
– Igen, egy kecskeméti versenyen négyszáz vegyesen: nem tudom, mi történt velem, de amikor a starter azt mondta, hogy elkészülni, én azt hallottam, hogy álljatok fel – aztán meg azt láttam, hogy mindenki ugrott, én meg maradtam a rajtkövön. Csak néztem, a többiek már tizenöt méterre jártak, a versenybírók meg nógattak, hogy menjél már!
– Nyert?
– Igen, de azért az egy kisebb verseny volt.
– A hétfői ezerötszáz gyors döntője nem lesz az. Hogyan készül, mit forgat a fejében?
– A tavalyi Eb-n elizgultam a döntőt, így „elúsztam” az elejét, ezúttal szeretnék bölcsebb lenni, és leginkább élvezni szeretném az időt. A négyszáz vegyes végén elmondtam, hogy a délelőtti előfutam után eljátszottam a gondolattal, hogy nyerhetek, ezúttal azonban több mint egy napom van a döntőig, ez meg túl sok idő, nem szeretném túlgondolni, inkább megpróbálok nem is gondolni a fináléra.
– Ráadásul van már egy aranyérme Rómából, úgyhogy tényleg felszabadultan úszhat – az előfutam után a döntőben is.
– Az edzőm vasárnap reggel, az előfutam előtt azt mondta nekem: Viki, te már királynő vagy ezen a versenyen, az ezerötszáz legyen egy örömúszás. Az előfutamban az volt, szeretném, ha a döntőben is az lenne.
VIZES EB, RÓMA
ÚSZÁS
NŐI 400 M VEGYES, DÖNTŐ
1. Mihályvári-Farkas Viktória (Magyarország) 4:37.56
2. Jakabos Zsuzsanna (Magyarország) 4:39.79
3. Freya Colbert (Nagy-Britannia) 4:40.06