Sportrádió: Takács Krisztián Barcelonában kapott diplomatamegbízást

Vágólapra másolva!
2022.05.11. 09:43
null
Takács Krisztián 2017-ben a budapesti vb-n a medence partján (Fotó: Földi Imre)
Sportdiplomataként Barcelonában kapott megbízást a pandémia miatt visszavonult gyorsúszó, Takács Krisztián. A ma már 36 esztendős sportember a visszavonulás körüli gondolatairól és új karrierjéről is mesélt a Sportrádióban Suba Katának.

Takács eredetileg úgy tervezte, ötödik olimpiája, a 2020-as tokiói játékok után vonul vissza, ám a pandémia közbeszólt.

„Elmaradt az ob, akkor mentsük át a formát a következő versenyre, a két héttel későbbi versenyt pedig a rajt előtt mondták le. Így ment ez fél évig. Nagyjából minden nemzetközi kvalifikációs versenyt lemondtak és akkor már belebegtették azt is, hogy az olimpia is csúsztatva lesz. Nem nagyon tudtam tartani a gyorsaságom, hogy hónapokig csúcsformában legyek nem tudtam soha. Nehéz volt, de gondolom, mindenkinek nehéz volt akkor, aki valami nagyra készült. Azzal vigasztaltam magam, hogy négy olimpián voltam, milyen rossz lehet annak, aki az első olimpiájára készült” – idézte fel a visszavonulásához vezető utat a korábbi gyorsúszó-specialista.

„Amikor versenyt nézek a tévében, feltörnek az emberben a gondolatok, milyen jó lenne még ott versenyezni, milyen jó a hangulat. Elkapja az embert a nosztalgia. És nem az van, hogy úristen, ezek a fiatalok halomra vernének, hanem hogy, ha tudnám hozni a csúcsformám, ott tudnék lenni talán az élmezőnyben.”

Visszavonulását követően sportdiplomata-képzésen vett részt, múlt héten pedig megkapta első gyakorlati megbízatását. Barcelonában.

„Azt mondogattam mindig, hogy edzőként nem tudom elképzelni magam, de valamilyen poszton a sport mellett megmaradnék. Soha nem tudtam, hogy lehetne kivitelezni. Aztán szembejött ez a lehetőség” – mesélte.


Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Raphinha szerződést hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 20:19

A Barcelona meghosszabbította a sikeredző Hansi Flick szerződését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.21. 19:55

Ismertté vált a spanyol Szuperkupa mezőnye és az elődöntő párosítása

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 21:57

A Barcelona legyőzésével BL-induló a Villarreal; kettős emberelőnyben nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.05.18. 21:06

Ferran Torres a kórházból, Szczesny dohányzással, Yamal énekléssel ünnepelte a Barcelona bajnoki címét – videók

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 23:00

A következő idény legelején még nem játszhat a Barcelona a Camp Nouban

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 18:29
Ezek is érdekelhetik