Sportrádió: „Most már nem vagyunk olyan rosszban” – Kenderesi Milákról

„Más világot képvisel. Teljesen más, amit eddig elért. Nemcsak én, hanem mindenki más is nagyon messze van tőle – jellemezte hazai riválisát, Milák Kristófot Kenderesi Tamás. – Most már nem vagyunk olyan rosszban – tette hozzá Lantos Gábor kérdésére, jó viszonyban vannak-e. – Mindig érezhető volt, hogy ellenfelek vagyunk. Nekem az volt különösen rossz, hogy hirtelen nagyon-nagyot fejlődött. Egy-két év alatt, úgy dobott le két-három másodperceket nem akármilyen időkből, mintha világ életében ezt csinálta volna. A semmiből a világ legjobbja lett nagyon rövid idő alatt.”

Hozzátette, Milákkal teljesen más személyiségek, kevés a közös témájuk, így valószínűleg akkor sem lettek volna barátok, ha egészen más úszószámokban érnek el kimagasló eredményeket – bár kétségtelenül jobb lehetett volna a kapcsolatuk. Az esetleges rossz érzései azonban már a múltéi.

„Nem engedtem el őt. Igyekszem inkább magammal foglalkozni. Mindig ezt tanácsolják mindenkinek. De nekem ez azért nem olyan egyszerű. Elég sok időbe telt, hogy ideáig eljussak. Nem kell két riválisnak egymás tenyeréből enni feltétlenül, de még mindig úgy vagyok vele, ha valaki megver, magyar legyen.”

„Sokan mondják, hogy megkomolyodtam. Azt a laza csávót inkább egy fiatal hülye gyereknek tudnám mondani. Azt a nyilatkozatot nem bánom, rendben is volt, de voltak olyan nyilatkozataim is, mai fejjel megnézem, fogom a fejem. Alakultam kicsit. Sok mindenen mentem keresztül az úszásban is, a magánéletben is, így formálódtam.”

Felidézte, az egy-két „sajtbureszről” szóló riói nyilatkozata teljesen spontán született. Kellett hozzá az is, hogy egy igazi meglepetés bronzot nyerjen, no meg az is, hogy egy jó hangulatú olimpián olyan klasszisok közt érje el ezt az eredményt, mint például Michael Phelps. A következő évek azonban nem mindig csak a lazaságról szóltak. Ott volt például a 2019-es kvangdzsui botránya, ami miatt Dél-Koreában fogda, idehaza pedig fegyelmi ügy várt rá.

„Nagyjából a rióiak ellentéte történt: az egy álom, emez pedig egy rémálom. Azt éreztem, nem szeretnek az emberek, nem is mentem leginkább sehova. Bezárkóztam pár hónapra. Megtört nagyon. Ugyanezt éreztem a sérüléseim után – nagyon megviselt. Ezek azok az időszakok, amik kicsit megtörtek. Biztos, hogy benne van ez is abban, amilyen személyiség lettem. Az az életem, hogy jó eredményeket érjek el, hogy ezért eddzek. Amint történik valami, és nem tudok edzeni, az egyből ráhúzódik a hangulatomra is.”

Hozzátette, a tokiói olimpiának is úgy vágott neki, nagyon szeretne egy érmet, de hét század másodperc ezúttal hibádzott számára.

„Nehéz volt feldolgozni, talán még most sem tudtam feldolgozni. A mai napig küzdök ezzel. Elkap egy kis rossz érzés. De nem baj, néha át kell venni magamban, hogy mi is történt. Kellenek majd az új versenyek is, ez biztos, de tudom, hogy tovább tudok majd lépni. A vébé, Ebé majd, ha jön, és jól fog sikerülni, akkor ez az érzés is biztosan meg fog szűnni. Az a dolgok menete, az embereknek van egy elvárásuk, ha ez nem jön be, vagy legyintenek, vagy bólogatnak, hogy nekik volt igazuk. Emiatt nem hibáztatok senkit. Próbálok példát mutatni kifelé. Fontos a visszajelzés, de a legfontosabb, hogy nekem mi a célom.”

„Ez egy jó kérdés. Szoktam rajta gondolkodni. Főleg akkor, amikor nem tudok úszni. Nem vagyok annyira öreg, de már huszonöt éves vagyok. Nem szeretnék harminc felett, akár harmincöt évesen még úszni. Nem ebben szeretnék megöregedni. Vállalkoznék, tennék valamit, amiből tovább tudok lépni.”

Hozzátette, nem kizárt, hogy egyszer edző lesz, de ezt a lehetőséget „egyre valószínűtlenebbnek” tartja.

„Nehéz edzőként helytállni. Vannak szituációk, amikor várni kell egy tanítványra akár öt-tíz évet. Én nem akarok várni. Egy úszásoktatói vonalat el tudok még képzelni, de ez képlékeny. Azt is megtanultam, hogy három-négy-öt évnél nagyon nem lehet előbbre tervezni. Annyi dolog történhet, amit ma gondolok, nem biztos, hogy akkor is úgy lesz.”

„Szerintem mindenki gondol már erre. Én is. Ez a végcél: Párizs. Szeretnék még egy olimpiai érmet nyerni. De első sorban egy jó időt úszni. Az már szinte biztos, hogy érmet tudna jelenteni. Utána szerintem abbahagyom az úszást. De ez is sok mindentől függ. Lehet utána ráhúzok egy évet, két évet... előbb jussak el Párizsig.”

Hozzátette, eddigi karrierjét illetően nincs igazi hiányérzete, „talán beleférhetett volna egy 200 gyorsos kalandozás”, de nem bán semmit.