Hosszútávú medencés ob: Kalmár 5 kilométeren is nyert

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.10.25. 17:26
null
Kalmár Ákos tovább folytatja győzelmi szériáját (Fotó: Tumbász Hédi)
A 10 kilométeren aratott sikerét követően vasárnap 5 kilométeren sem talált legyőzőre Kalmár Ákos a Debrecenben rendezett hosszútávú medencés országos bajnokságon.

 

A Balaton ÚK 20 éves versenyzője sokáig nagy csatát vívott a táv nyílt vízi világbajnokával, klubtársával, Rasovszky Kristóffal, de végül magabiztosan, bő fél medencényi előnnyel szerzett újabb bajnoki címet.

„A tíz kilométer még egy kicsit benne volt a testemben. Az elején jót meccseltünk Kristóffal, de sikerült véghez vinnem azt a taktikát, amit elterveztünk és ez be is jött” – mondta az M1 aktuális csatornának Kalmár, aki nyáron a Négy Nemzet viadalon is bizonyította, mekkorát fejlődött mióta januárban csatlakozott Veszprémben Rasovszky Kristófékhoz: júliusban a Margitszigeten 1500 méter gyorson kilenc másodperccel úszott jobbat, mint tavaly a kvangdzsui világbajnokság előfutamában, ahol századra pontosan (15:00.99) teljesítette az olimpiai A-szintet. Kalmár megjegyezte, júliusban azért a mostaninál jobb formában volt, a célja pedig a decemberi 50 méteres ob-n, hogy 1500-on tovább javuljon.

Rasovszky Kristóf elmondta, a legjobb az volt, hogy végre lehetett versenyezni, még ha az idők nem is lettek olyanok, mint amit szeretett volna.

A hölgyeknél szintén klubtársak között dőlt el a felnőtt elsőség sorsa, és akárcsak a férfiaknál, itt is a fiatalabbik, Vas Luca lett a legjobb. A szintén szegedi Olasz Annának a 10 kilométer aranya után ezúttal be kellett érnie egy ezüstéremmel, míg mögöttük Sömenek Onon Kata csapott célba. Ugyanakkor mindhármójuknál jobbat, konkrétan új (igaz, nem hivatalos) országos csúcsot úszott az U16–17-es korosztályban induló Mihályvári-Farkas Viktória, aki Juhász Adél csúcsát adta át a múltnak, miközben csaknem 57 percen belülre került (57:00.22). A szabályok értelmében viszont csak abban a kategóriában kaphatott aranyérmet, amelybe nevezték, így ő a juniorok eredményhirdetésénél állhatott fel a dobogó tetejére.

„Nagyon örülök az időnek, igazából elég jól sikerült ez az 5 kilométer. A taktika az volt, hogy a fordulókat csináljam meg jól, és ezzel próbáljak előnybe kerülni, de igazából a táv felétől már egyedül úsztam, ami egy kicsit fura volt. Végül minden jól jött ki, sőt, jobban bírtam, mint amire számítottam” – idézte a Magyar Úszó Szövetség Mihályvári-Farkas Viktóriát.

Eredmények, 5 km:
férfiak:

1. Kalmár Ákos (Balaton ÚK) 53:20.19
2. Rasovszky Kristóf (Balaton ÚK) 53:39.93
3. Székelyi Dániel (FTC) 54:36.80

Legfrissebb hírek

Rasovszky Kristóf áll a nyílt vízi úszók első világranglistájának élén

Úszás
2025.02.14. 10:30

Rasovszky Kristófot másodszor választotta a világ legjobb férfi nyílt vízi úszójának a WA – videó

Úszás
2025.02.06. 14:32

Rasovszky harmadszor lett az év legjobb nyílt vízi úszója Európában

Úszás
2025.01.23. 13:08

M4 Sport – Az Év Sportolója 2024 Gála: három úszó a koronáért

Egyéb egyéni
2025.01.12. 10:27

Úszás: ragyogó év medencében és nyílt vízen is

Úszás
2025.01.08. 10:43

Ezek voltak 2024 magyar sportsikerei

Egyéb egyéni
2024.12.27. 15:25

AIPS: négy magyar jelölt az év legjobbjai szavazáson

Egyéb egyéni
2024.12.22. 13:17

„Rasovszky megérdemelné, hogy ő legyen az év sportolója”

Úszás
2024.12.13. 09:05
Ezek is érdekelhetik