140 éve romantikus szerelemmel indult útjára a magyar úszósport

Ő volt az első magyar úszó, a magyar úszósport alapítója, az első sportlapalapító, első Balaton-átúszó, az egyik első hazai léghajó-konstruktőr, az első fővárosi kerékpáros közlekedési szabály kidolgozója és engedélyeztetője, a magyar sportdemokrácia megteremtője, több hazai sportág meghonosítója, több tucat magyar hírlap alapító főszerkesztője, az Irodalmi Társulat titkára, a sport fogalmának első hazai definiálója, író, színműszerző, az MTK és számos hazai sportegyesület alapítója, elnöke és tiszteletbeli elnöke, hadászati szakíró, dzsidáskapitány, a velocipéd kifejezés magyar megfelelőjének az iramgép szónak megalkotója, a Magyar Léghajózási Egylet titkára, az első magyar úszóegyesület a Magyar Úszók Egylete alapítója, erőgép és kerékpár szavunk megalkotója stb.

A Balaton-átúszást követően Szekrényessy Kálmán magánélete is jelentős fordulatot vett, ugyanis a népszerű sármőr „férfiasan is tetszetős bronzzal bevont arczával”, kék szemével, „aczélos izmaival, dülledő mellkasával” köztudottan megmozgatta a gyengébbik nem szívét. Épp ebből indult ki 1880 nyarán minden bonyodalom, ugyanis egyszerre négy hölgy harcolt kegyeiért...

A szerelmi kvartettből Szekrényessy csupán egy hölgy után epekedett, mely meghiúsult szerelem melankolikus történetét kései ismertségi körének egyik alakja, Zerkovitz Béla zeneszerző is feldolgozta„A füredi Anna bálon” kezdetű nótájában.

Most Szekrényessy visszaemlékezése, illetve Zerkovitz szövege alapján idézzük fel az épp 140 esztendővel ezelőtti történet eseményeit, amely egyszerre szól két ember szerelméről, egy örökzöld sanzon keletkezéséről, de legfőképpen is a magyar úszósport születéséről...

Szekrényessy Kálmán 1880 júliusában, az Anna-bál előtt érkezett Füredre, hogy nemzetközi fogadásának megfelelően ússza át a Balatont. Ekkor ismerte meg a tizennyolc esztendős Háczky Laura földbirtokos leányt, aki iránt szerelemre lobbant.

Szép holdfényes balatoni estén ment végbe találkozásuk az Anna-báli vigalom idején, amikor egy asztalnál ültek. Erre a bajnok így emlékezett:

„Egy hosszú asztalnál történik ez, melyhez épp most lépett egy ifjú leányka az igen vagyonos, előkelő család szemefénye, egyedüli örököse.” [Zerkovitznál: „Ketten ültünk egy asztalnál ő és én magam.”]

Szekrényessy, az önérzetes bajnok a leány vagyoni helyzete miatt nem kívánt közeledni a „dúsgazdag örökösnő” felé.[Zerkovitznál: „Nem is szóltunk mi egymáshoz, nem is volt szavam.”]

Mindezek ellenére végbement a bemutatás, s körülöttük (a bál tetőpontján) folyamatosan hallatszott (ahogy Zerkovitz fogalmazott) a „szép muzsika szó”, ahol a Dankó-féle banda szolgáltatta a zenét.

Dankó prímás előtt nagy becsben állt a Szekrényessy név, hiszen Kálmán atyja volt korábban az ország legjelentősebb cigányzenekarainak mentora és kizárólagos patrónusa.

A prímás éppen ezért kívánta eljátszani Laura nótáját: [Zerkovitz szerint: „Egyszer aztán asztalunkhoz jött a vén cigány / Megkérdezte: Mi a nótád édes kicsi lány?”]

Zerkovitznál nem a leány („halkan, csendben”) elmondott válaszában rejlik a drámaiság: [„De a kislány halkan csendben csak ennyit felelt: / Nincsen nótám és a nótát nem is szeretem.”]

A lírai fordulat sokkal inkább egy meginduló szerelemi kapcsolat utóbb anyagi érdekek mentén történő lezárásában rejlett.

Ennek ellenére szerelem bontakozott ki köztük, amit azonban megzavarni látszott Szekrényessy két évvel korábbi hódolójának, egy feltűnő szépségű orosz grófnőnek a feltűnése. A hírlapi pletyka azonnal meg is indult: „Füreden egy korosabb, de azért ritka szépségű idegen hölgy vonta magára a közfigyelmet. Miután Szekrényessy, a távúszó volt kísérője, a fürediek azt hiszik, hogy az az orosz hercegnő volt, aki miatt a vakmerő bravúrúszás voltaképp történik.”

Közben Szekrényessy – hogy az időt elüsse s a fogadásra embereket toborozzon, augusztus 12-én színre vitte erre az alkalomra írt egyfelvonásos (vélhetően) Pesten készített darabját, „Miért ússzák át a Balatont?” A kis művet a nagy eseményt követően is bemutatták, akkor már: „Miért úszták át a Balatont?” cím alatt.

A kedvezőtlen időjárás egy hónapon át akadályozta az úszást, amelyre végül az ősz beállta előtt, augusztus 29-én került sor. Szekrényessy a kedvezőtlen hullámzás miatt kénytelen volt Siófokról indulni, és erre így emlékezett:

„A móló végére érkezvén, gyorsan levetkőzöm és testemet némileg bedörzsölvén a velem hozott közönséges tábla-olajjal, kilépve a síkos kövekre és azokról vigyázva az erősen hullámzó tó vizébe másztam.

Tizenegy óra hét percz; a távúszás megkezdődött.

A »magyar tenger« igen háborgott, mintha bizony minden meg akarta volna akadályozni, hogy eddigi szűzies hírnevétől – átúszhatatlan – egy halandó megfossza őt. A kísérő ladikok, mint apró dióhéjak himbálóztak a fehér tajtékot vivő magas hullámokon; engem egyik hullám maga alá temetett, hogy a következő meg habos taréjára lódítson. A délutáni órákban azonban elállott a szél s a még előbb vad moraj között háborgó hamvaszöld vízfelület óriási, kékes színű tükörré simult. Víz 17.9-18.5 fok; levegő 23-25 fok.

A 6 óra 40 perces úszás végéről ezt írta:

„Délután két órakor láttuk az első vitorlákat a füredi part felől felénk közeledni; a szélcsönd azonban sehogysem kedvezett nekik haladásukban. Három órakor evedzett hozzánk az első füredi ladik, melyet csakhamar többen követtek. Ez időtájt némi borzongást éreztem; nehány erősebb tempó azonban csakhamar megtette kötelességét: A kellemetlen vendég elűzetett.

A gőzössel 3 óra 50 perczkor találkoztunk; a kisérő hajók, bárkák, csónakok és ladikok ekkor már egész hajórajt képeztek; oly szép hajórajt, aminőt az öreg Balaton még sohasem látott hátán himbálodzni. Keöd kapitány festői körívet futott gőzösével körülöttünk és lobogójának felvonatása által tisztelegtetett; számos élénken lobogtatott kendő üdvözölt a hajóról.

Az erős keleti szél mindinkább növekszik; úgyhogy a kisebb ladikok kénytelenek e biztos kikötőben keresni menedéket; a nagyobbak és a vitorlások azonban igen érthetően továbbra is körülöttem lapdáznak és kereszteznek. Fürednek összes erkélyei s a tóra néző ablakai telvék; távcsövek és látcsövek segélyével keresnek a fodros hullámok között egy picike kis fekete pontot, a fejemet.

Az engem követő hajók valódi hullámködbe vannak borítva; egy-egy magasabb hullám, midőn a hajóorron széttörik, messzeszálló habesővel önti végig a bennülőket. A szép alsósétány fasoraiból örömet hirdető beszédmoraj hallatszik be hozzám, melyre az uszodát bőszült erővel csapkodó taréjos hullámok adnak zordonan zúgó ellenséges választ. Azonban a »magyar tenger« minden kísérlete: épp engem tenni áldozatává – dugába dől, mert már elértem az első »szálfa« magaslatát; tíz másodpercz, s a második »szálfa« mellett úszom el; újabb tíz másodpercz, és megragadom a zsúfolt volta daczára is rengő uszoda lépcsőzetét.

Öt óra ötvenkét percz; a »magyar tenger» keresztül van úszva, az eddig győzhetetlen víztömeg le van győzve!”

Voltaképpen Szekrényessy kegyeiért a Balaton-átúszás helyszínen három hölgy vetélkedett, az orosz grófnő és Háczky Laura mellett Ramazetter Margit, a későbbi feleség is (ekkor még mint esélytelen) ringbe szállt. A partra lépő úszónak Lucie grófnő kesztyűt, Háczky Laura pedig egy csokrot nyújtott át.

Szekrényessy Kálmán Balaton-átúszásával sporttörténelmet írt, a nemzetközi bravúrnak számító esemény, minden túlzás nélkül állíthatóan, a magyar úszósport születésnapja is volt, amelyet még a fanyalgók és kétkedők is elismerni kényszerültek.

A siker súlyát és hatását jellemzően legpontosabban a fejlettebb polgári szinten álló külföld tudta felmérni, és ez jól kirajzolódik egy 1880 őszén megjelent magyarországi lapkommentárból, „Angol elismerés magyar ember számára” címen:

„A Balaton átúszója, Szekrényessy Kálmán Londonból egy remekül dolgozott, színaranyból való értékes díszművet kapott. Szekrényessy nevét világszerte ismerik, s a külföld állandóan figyelemmel kíséri újabb úszóbravúrjait. A magyar úszóknak megszerezte laikus és sportemberek előtt az első világhírt.”

A The Manchester Evening News így írt: „Minden kétség nélkül állítható, hogy ő egy nagyon jó és erős úszó és a stílusa egészen szokatlan. Minden tizedik karcsapás után néhány másodpercre a víz alatt tartja a fejét. Mélyen úszik a vízben és minden percben két-három alkalommal úgy fúj, mint egy kardszárnyú delfin. A bátor magyar idegei rendkívül erősek.” A London Evening Standard így méltatta: „A neves magyar úszó Mr. Szekrényessy nemzeti sikert ért el azáltal, hogy a Balatont, vagy ahogy másként nevezik, a Magyar tengert széles körben híressé tette.”

De az angolok mellett lapjaikban méltatták még az osztrákok, olaszok, németek franciák, sőt amerikaiak is dicshimnuszokat zengve az általuk már ismert úszóról, aki nemcsak a Gibraltári-szorost, a Dardanellákat, a Szuezi-csatornát és Bodeni-tavat úszta át, de körbeúszta Helgoland szigetét, és számos úszóbravúrt hajtott végre a nyílt tengeren is.

A Balaton-átúszással a magyar úszósport ügye révbe ért, a bajnok magánélete azonban a mind jobban bonyolódó szerelmi négyszög mentén még megoldásra várt.

Szerelme, Háczky Laura, aki végignézte az első Balaton-átúszást, családjával visszatért középiszkázi kúriájába. Az első magyar úszó ide is követte szerelmét, ám újabb bonyodalom kibontakozásának lehetünk tanúi, ugyanis Laura (Kálmánnal egyidős) nevelője, a „tündérszépségű nagynéni,” Pap Amelie is ringbe szállt a férfi kegyeiért.

Amikor Kálmánt külföldre szólították katonai kötelezettségei, Háczky Laura mint friss szerelmes hiába próbálta marasztalni. A több hónap után hazatérő Szekrényessy már egy sértett leányt és lassan változó érzelmi közeget talált.

Újabb érzelmi huzavona, majd újabb külföldi út következett, ezúttal Kálmán részéről inkább menekülés gyanánt, amelyről 1881 májusában Kossuthtól hazatérve még rózsát is hozott Laurának.

A három évig tartó bizonytalanságot végül különféle intrikák és anyagi megfontolások vitték dűlőre, amikor is Laura érzelmeit félre téve (mint akinek „szíve sincs”), gazdag férjet választott, herényi Gothard Sándor csillagász, fizikus, földbirtokos személyében.

Az esküvőről a következőket írta a sajtó: „A templom szorongásig megtelt, ott volt a falu népe, hogy lássa a szép hajadonnak boldog esküvőjét.”

„A fiatal pár kocsin vonult a vőlegény jószágára,” a férj 19 szobás palotájába. Vagy ahogy Zerkovitz megénekelte e szomorú szerelem végét: „Egyszer aztán hallottunk egy igen nagy csodát, / Gazdag úrfi vette el az édes kicsi lányt, / Fehér kocsi várta őket a templom előtt, / Nem is láttak a faluban ilyen esküvőt. / Kilenc szobás palotába vitték az új párt, / Körülöttük a sok szolga lábujjhegyen járt, / De a kislány így sem boldog, könnyes a szeme, / Mert a kertből felhangzik az ismerős zene.”

Az „ismerős zene” pedig nem egyéb, mint a régi szerelem emléke, az elszalasztott boldogság lehetősége, amit Háczky Laura Szekrényessy Kálmán oldalán meglelhetett volna...

Háczky Laura – mint ahogy Szekrényessy Kálmán előre megírta – férje csapodársága miatt boldogtalan házasságban élt és el is vált (ahogyan Zerkovitz írta, gazdagsága ellenére is boldogtalan maradt), majd elszegényedve, egykori szerelmét siratva élt, hiszen szívtelenül a gazdagságot választotta a szerelem ellenében, Gothard Sándor tizenkilenc szobás kastélyát, Szekrényessy pesti lakása helyett.

Szekrényessy sokat szenvedett, sok esztendőnek kellett elmúlnia, hogy feldolgozza szívbéli kedvesének elvesztését: „Azután évek következtek: a búnak, nyomornak, bánatnak, könnyeknek és megkísértéseknek borzasztó évei.”

Fájdalmának enyhítésére (Zerkovitz szerint is) külföldre utazott, előtte azonban megfordulva a Somló vidéken, értesült az asszony boldogtalanságáról, válásáról, elszegényedéséről, amelyet Zerkovitz lírai formában így kommentált:

„Messze földre mentem én, hogy elfeledjem őt, / Búcsúzóul megállok a fogadó előtt. / Benézek és mit látok a tomboló tanyán? / Az édes kislány játszotta egy kopott zongorán: / Akinek nótája nincsen, annak szíve sincs, / Ha nem hiszel a nótában, szívedbe tekints. / Lesz egy fiú, kinek nevét titkolni fogod, / És ahol majd senki sem lát, meg is siratod.”

Háczky Laurának ha „szívébe tekintett” bőven volt alkalma megsiratni döntését, büszkeségét. A saját élete romjain (perben férjével, fiával, haragban atyjával, nagynénjével, vagyonát vesztve), miközben a hírlapok hasábjain Szekrényessy sikerivel szembesülhetett, ki teremtő munkássággal a háta mögött élte napjait, és hetvenesztendősen megható versben búcsúzott hűtlen szerelmétől, akihez lélekben ő mindig hű maradt...

Szekrényessy végül 1888-ban vette feleségül a Balaton-átúszáskor ugyancsak a bajnok mellett lévő, csendben vágyakozó és várakozó fehérkőaljai Ramazetter Kornélia Margitot, a híres sümegi kékfestő unokáját, amely családon keresztül – Türr István révén – a Bonaparte-dinasztiával is rokonságba került, és akivel hosszú boldog házasságban élte le életét...