Gyász: végső búcsút vettek Székely Évától – galéria

Az utolsó karcsapás...

Székely Éva olimpiai bajnok úszó 92 éves korában hunyt el.

Február 29-én.

„Éppen az olimpia évében, és az esztendőnek is a legkülönlegesebb napján mentél el, ez is olyan jellemző rád, Anyu!”

Gyarmati Andrea, Székely Éva és Gyarmati Dezső lánya is búcsúzott a legendától szerdán kora délután a Farkasréti temetőben, ám előtte még „kikérte” édesanyja beleegyezését – mint mindig, mindenben.

„Szabad-e, lehet-, illik-e? Tőled kérnék tanácsot, és te azt mondanád: tedd, amit a szíved diktál. Azt teszem, Anyu! Mert jólesik még beszélnem veled, szólnom hozzád, mesélnem rólad.”

A helsinki aranyérmes küzdelmes életútját a magyar sport századik olimpiai aranyérmét megszerző Hegedűs Csaba idézte fel, s a beszédet hallva ugyanígy tettek a búcsúzók is.

Egerszegi Krisztina, aki Székely Éva egyik nagy kedvence volt, és aki egy félreeső sarokban, az édesanyjával együtt köszönt el a nagy bajnoktól.

Darnyi Tamás, aki Wladár Sándorral érkezett, és helyezte el a Magyar Úszószövetség koszorúját a ravatalnál – utánuk hajtott fejet az egykori klasszis koporsója előtt Kovács Ágnes, Risztov Éva és Szabó Tünde.

Az úszósport nagy klasszisai mellett a magyar sport kiválóságai is emlékeztek és búcsúztak, együtt hallgatták Hargitay András búcsúját, és együtt könnyeztek a világbajnokkal: „Az 1969-es ifjúsági Európa-bajnokságra már együtt utaztunk. Andrea és Éva néni, engem elkísért édesanyám is. Győztünk. Mindketten. És nem is egyszer. Onnantól Éva néni Andrisnak szólított, éppen úgy, ahogyan az édesanyám...”

A könnyek mellett Hargitay András egyik története még mosolyt is csalt a gyászoló Gyarmati Andrea arcára – ez egyértelművé tette, hogy a szónok igazán hűen elevenítette fel a múltat.

Sokan ismerték és sokan szerették Székely Évát.

A legjobban persze lánya, Andrea.

„Sokaknak sokat adtál. És én mindig tudtam, hogy különleges vagy!”

Valóban az volt.

Már azzal, hogy Helsinkiben pillangózva teljesítette a kétszáz méteres mellúszást, és így nyert, aztán azzal, hogy világklasszis úszót nevelt a gyermekéből, de leginkább azzal, hogy mellette, általa, körülötte sokan megtanulták: soha semmit sem szabad feladni.

„Nem volt könnyű életed, Anyu! Valószínűleg sokan és sokszor belebuktak volna, de te nem.”

Székely Éva maga volt a rendíthetetlen bajnok – úgy hittük, legyőz minden akadályt. Még akkor is ezt reméltük, amikor néhány évvel ezelőtt úgy döntött, elvonul a világ szeme elől. Önként vállalta a száműzetést, ám hogy nem mozdult ki a lakásából, nem jelentette azt, hogy nem küzdött.

Küzdött addig, amíg értelmét látta. Aztán kimondta: „Elfáradtam, Anduka!”

Andrea és a család persze nem engedte el a kezét, pedig tudták mindannyian: az út egyszer véget ér, és jön az utolsó karcsapás.

Meg az utolsó párbeszéd anya és lánya között.

„Mit tehetnék még érted, Anyu?”

„Szeressél!”

„Nagyon szeretlek, Anyu!”

„Én is nagyon szeretlek, Andukám!”

Az időjárás ugyan viaskodott egy keveset szerda kora délután, nehezen döntötte el, melyik arcát is mutassa, egyszerre csapkodott az eső és sütött a nap, majd borult be az ég néhány percre, ám amikor Gyarmati Andrea azzal zárta a búcsúját, hogy „Köszönöm, Anyu, köszönjük, Anyu!”, már hét ágra sütött a nap.

A gyászmenet élén Gyarmati Andrea haladt, és miközben édesanyjától búcsúzott, újra gyereknek érezhette magát, hiszen Székely Éva sírhelye közel van Gyarmati Dezső végső nyughelyéhez, egy út választja el őket egymástól.

Egy út, amelyen szerdán Gyarmati Andrea és a gyászolók lépkedtek.

„Amikor kislány voltam, két oldalról fogtátok a kezemet Apuval. És most Apu mellé kerülsz Anyu, az út másik oldalára...”