Fenyő-gyilkosság: Gyárfás Tamás tagadja bűnösségét

Vágólapra másolva!
2019.11.12. 14:18
null
Gyárfás Tamás a sajtó munkatársainak nyilatkozik a keddi előkészítő ülés után (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Tagadta bűnösségét a Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberöléssel megvádolt Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezető a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésén kedden.

 

Fenyő János médiavállalkozót 1998-ban ölte meg Budapesten Jozef Rohác, aki az emiatt kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti.

Az ügyészség jelen eljárásban azzal vádolja Gyárfás Tamást, hogy ő bízta meg az azóta már más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást és Tasnádi Pétert Fenyő János megölésével, és Portik Tamás meg is szervezte a gyilkosságot. Emiatt Portik Tamás ellen is folyamatban van perújítási eljárás, melyet egyesíthetnek a Gyárfás Tamás ellen folyó eljárással.

Az előkészítő ülésen röviden ismertetett vád szerint Fenyő és Gyárfás között az 1990-es évek elején üzleti, elszámolási viták, hatalmi harc robbant ki az RTV Újság és a Nap TV miatt. Perek indultak, nyilvánosan fenyegették egymást a felek, Fenyő terhelő adatokat próbált gyűjteni Gyárfásról, és lejárató cikkeket íratott róla a Népszavában.

Emiatt Gyárfás Tamás elhatározta, hogy megöleti riválisát. Előbb Tasnádi Pétert bízta meg azzal, hogy 12 millió forintért végezzen Fenyő Jánossal. Tasnádi Péter ebből 6 milliót meg is kapott, de nem teljesítette a megbízást, ezután fordult Gyárfás Tamás Portik Tamáshoz, hogy ölesse meg Fenyőt.

A vádhatóság 52 tanúval, okiratokkal, szakértőkkel és „legfőképp” a Portik és Gyárfás közti, Portik által rögzített hangfelvételekkel kívánja bizonyítani a vádlott bűnösségét – közölte az ügyész.

Ezután Gyárfás Tamás felolvasta az előkészítő ülésre készített védekezését, melynek lényege, hogy az ügyészség feltételezése abszurd, az ő személyiségétől idegen az erőszak. Fenyő Jánossal fennálló lényeges nézeteltérései pedig már több mint egy évvel a gyilkosság előtt lezárultak, ezért nem is állt érdekében megöletni riválisát.

Leszögezte: nem ismeri be bűnösségét, mert nincs mit beismernie. Sem Portik Tamást, sem Tasnádi Pétert, sem senki mást nem bízott meg gyilkossággal – fűzte hozzá.

Gyárfás Tamás több mint egyórás védekezésében arra is felhívta a figyelmet, hogy Tasnádi Péter éveken át teljesen mást mondott a történtekről, az inkriminált hangfelvételekkel pedig Portik csapdát akart állítani, zsarolni akarta őt, továbbá az 515 perces hosszúságú, 2003–2004-ben készült felvételeken 3551 kihagyás, illetve számtalan nem érthető részlet van, ezért nem lehet alkalmas bizonyíték.

Mint mondta, azért nem fordult a hatóságokhoz, mert félt a bűnözők bosszújától.

Gyárfás Tamás ügyvédje az előkészítő ülésen indítványozta a tanúkénti meghallgatását mások mellett Pintér Dezsőnek, a TV2 volt elnökének, Németh Péternek, a Népszava volt főszerkesztőjének, Pallagi Ferencnek, a Blikk volt főszerkesztőjének és Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyésznek, továbbá kérte többek között a hangfelvételek kirekesztését a bizonyítékok közül.

A törvényszék jövő februárra tűzte ki a következő tárgyalási napokat, akkor folytatják Gyárfás Tamás meghallgatását.

Legfrissebb hírek

„Már a Gyárfás-érában is volt egy pár parázs vitánk az elnökkel” – meséli Wladár a büntetőügyről

Úszás
2024.03.30. 10:19

Gyárfás Tamás felmentést vár a másodfokú ítélettől

Egyéb egyéni
2024.02.13. 14:50

Gyárfás Tamást hét év fegyházbüntetésre ítélték

Egyéb egyéni
2024.02.08. 10:17

Férfi vízi ob I: az első négy közé vágyik a BVSC-Zugló

Vízilabda
2023.02.15. 08:29

Úszás: a LEN szerint Gyárfás „a vizes sportágak évtizedes barátjaként” ott lehet az uszodában

Úszás
2021.05.04. 23:49

Úszás: Gyárfást kitiltották a FINA-rendezvényekről, szerinte „csak felfüggesztették”

Úszás
2021.05.04. 17:52

Úszás: Gyárfás Tamást a LEN tiszteletbeli tagjának választották

Úszás
2020.11.08. 21:43

Úszás: online veheti át Gyárfás Tamás helyét Szabó Tünde a LEN-ben

Úszás
2020.10.31. 10:33
Ezek is érdekelhetik