Vizes vb: edzője tíz kilométeren is dobogóra várja Rasovszkyt

Vágólapra másolva!
2019.07.13. 04:47
null
Rasovszky Kristóf vb-aranyérmesként várja az olimpiai kvalifikációs számot, amelyben edzője szerint szintén esélyes a dobogóra (Fotó: Derencsényi István)
Rasovszky Kristóf edzője szerint tanítványa öt kilométeren szerzett szombati világbajnoki aranyérme alkalmával minden úgy történt a vízben, ahogyan azt előre eltervezték, s a nyílt vízi úszók olimpiai számában, 10 kilométeren is a legjobbak közé várja őt a Dél-Koreában zajló világbajnokságon.

„A kínai versenyző a második kör végén megpróbált egy támadást, de azt Kristóf a franciával együtt nagyon szépen visszaverte, s onnantól kézben tartották a pozíciójukat. Úgy úszott, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. Minden úgy történt, ahogyan elterveztük, de nagyon hosszú út vezetett idáig” – nyilatkozta könnyes szemmel Szokolai László, aki tíz éve irányítja a magyar úszósport első nyílt vízi világbajnokának felkészülését.

A szakember hozzátette, a 2016-os riói olimpián még medencében indult a versenyzője, ezt követően váltottak a nyílt vízre, s hamar kiderült, jól döntöttek, mivel még ebben az évben junior-világbajnoki címet nyert.

„Kiderült, hogy lát a vízben, érzi a pályát és nagyon jó döntéseket hoz. Kiváló technikával úszik, s az előre nézést rendkívül gazdaságosan tudja beletenni az úszásának ritmusába. Ezen kívül – amit a közönség nem láthat – ő ennek él. Minden napjának a legfontosabb pontja, hogy milyen munkát kell aznap elvégeznie” – mondta a tréner.

Szokolai László – 22 éves tanítványával ellentétben, aki „csak” az olimpiai kvóta megszerzését, azaz az első tízbe jutást célozta meg tíz kilométeren – sokkal bátrabb volt a 10 kilométeres versennyel kapcsolatban.

„Mindenképpen dobogóra számítunk. Nagyon erős ellenfelek vannak, de velük kell megküzdeniük” – jegyezte meg.

A Nemzeti Sportot a vizes vb-ről tudósítja: Csurka Gergely, Roska Emese Boglárka, Derencsényi István (Kvangdzsu), Kovács Erika (Budapest).

Legfrissebb hírek

Nagy Nándor már nyártól magyarként úszhat

Úszás
2025.02.19. 10:07

Úszás: Nagy Napsugár előrébb tart, mint tavaly ilyenkor

Utánpótlássport
2025.02.14. 17:09

Rasovszky Kristóf áll a nyílt vízi úszók első világranglistájának élén

Úszás
2025.02.14. 10:30

Rasovszky Kristófot másodszor választotta a világ legjobb férfi nyílt vízi úszójának a WA – videó

Úszás
2025.02.06. 14:32

Úszás: edzés edzés hátán, a versenyszezon még odébb van

Utánpótlássport
2025.01.26. 09:00

Rasovszky harmadszor lett az év legjobb nyílt vízi úszója Európában

Úszás
2025.01.23. 13:08

M4 Sport – Az Év Sportolója 2024 Gála: három úszó a koronáért

Egyéb egyéni
2025.01.12. 10:27

M4 Sport – Az Év Sportolója 2024 Gála: új győztest avatnak az edzőknél

Egyéb egyéni
2025.01.10. 10:38
Ezek is érdekelhetik