Úszás: „Későn jöttünk” – eltemették Széles Sándort

Vágólapra másolva!
2017.06.09. 17:51
null
A ravatal (Fotó: Veres Viktor)
Családtagok, tanítványok, edzőtársak – a magyar úszócsalád kísérte végső nyughelyére pénteken, a Megyeri temetőben a 61. életévében elhunyt Széles Sándor mesteredzőt.

 

A Magyar Úszószövetség képviseletében Petrov Iván edző búcsúzott: „Itt vagyunk veled, mindannyian. Későn jöttünk… Te pedig korán mentél el.”

A temetésén lerótta kegyeletét Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, Széles Sándor leghíresebb tanítványa, továbbá öccse, Gergely, Darnyi Tamás és Szabó József, Szöul aranyérmesei, Varga Dániel olimpiai bajnok vízilabdázó.

Jelen volt Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Bienerth Gusztáv, a MÚSZ elnöke, Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke – a Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében Fábián László főtitkár és Orendi Mihály alelnök.

Gyurta Dániel is ott volt a gyászolók között (Fotó: Veres Viktor)
Gyurta Dániel is ott volt a gyászolók között (Fotó: Veres Viktor)
Darnyi Tamás (Fotó: Veres Viktor)
Darnyi Tamás (Fotó: Veres Viktor)
Kapás Boglárka (Fotó: Veres Viktor)
Kapás Boglárka (Fotó: Veres Viktor)
Varga Dániel (Fotó: Veres Viktor)
Varga Dániel (Fotó: Veres Viktor)
Sós Csaba (Fotó: Veres Viktor)
Sós Csaba (Fotó: Veres Viktor)
Szabó Tünde (Fotó: Veres Viktor)
Szabó Tünde (Fotó: Veres Viktor)
Orendi Mihály és Gyárfás Tamás (Fotó: Veres Viktor)
Orendi Mihály és Gyárfás Tamás (Fotó: Veres Viktor)
Bienerth Gusztáv (Fotó: Veres Viktor)
Bienerth Gusztáv (Fotó: Veres Viktor)
A végső nyughely (Fotó: Veres Viktor)
A végső nyughely (Fotó: Veres Viktor)

 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Gyász: elhunyt Madár Gábor, a ZTE korábbi vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 14:54

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

November 5-én vesznek végső búcsút Mezey Györgytől

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:00

Gyász: elhunyt a román válogatott labdarúgó, aki Magyarországon is edzősködött

Minden más foci
2025.10.11. 16:14

Sándor György Mezey Györgyről: „Talpig úriember volt, ízig-vérig profi”

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:35

Fehérváron gyertyagyújtással emlékeznek Mezey Györgyre

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 15:25

Nem volt hagyományos edző – a hagyományokra esküdve sem

Magyar válogatott
2025.10.08. 12:00
Ezek is érdekelhetik