Úszás: hazánkban edz a Phelps-verő olimpiai bajnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.21. 10:58
Július 5-ig Hódmezővásárhelyen edzőtáborozik az olimpiai bajnok Chad le Clos. A dél-afrikai úszónak – aki Londonban Michael Phelps előtt győzött 200 pillangón – a csongrádi város a barcelonai világbajnokság előtti utolsó felkészülési helyszíne. A sportoló a delmagyar.hu-nak adott interjút.

Arról, hogy járt-e már Magyarországon:

„Az országban már igen, márciusban Debrecenben töltöttem egy hetet, nagyon hideg volt. Ez az időjárás sokkal jobb, Vásárhely barátságos, kedves város – a főteret már körbejártam –, kisebb, csendesebb, mint Durban, ahonnan származom” – nyilatkozta a delmagyar.hu-nak.

„…hazámban, Dél-Afrikában is több magyar tréner dolgozott, dolgozik. Cseh Laci jó barátom, kétezer-kilenc óta Durbanben edzőtáborozik, de ismerem a Verrasztó testvéreket és Risztov Évát is, úgy hallottam, ő vásárhelyi kötődésű” – mondta a magyar úszókról.

Phelps legyőzéséről:

„Gyermekkorom óta ezt terveztem, és az edzőmmel sokat beszéltünk róla, hogy szeretném megverni. De más dolog valamiről diskurálni, álmodozni, és más az, valóra válik-e. Megtörtént, és csodálatos érzés volt őt legyőzve aranyat nyerni!”

 

Legfrissebb hírek

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

Videó: mutatjuk Diogo Jota legszebb liverpooli góljait

Angol labdarúgás
2025.07.03. 12:02

Videó: sztár lett a hondurasi szurkolóból, aki hatalmasat esett az Arany-kupa-meccsen

Minden más foci
2025.06.22. 12:19

Videó: összeesett csapata bajnokiján egy kolumbiai válogatott játékos

Minden más foci
2025.06.13. 12:53

Magnus Carlsen teljesen kiborult, miután kikapott a világbajnoktól – videó

Egyéb egyéni
2025.06.02. 13:13

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20

Sportszerűségből jeles: a kapus sérülését látva nem rúgta be a ziccert az Eb-győztes csatár – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 14:43

Videó: tizenegyesekkel megnyerte a Mol Magyar Kupát a Paks

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 22:06
Ezek is érdekelhetik