Úszás: Gyurta Dániel 100 m mellen is nyert Zágrábban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.04. 19:29
Címkék
Gyurta Dániel, a 200 méteres mellúszás londoni olimpiai bajnoka nyerte a 100 méteres mellúszást a 25 méteres medencében rendezett zágrábi nemzetközi viadal vasárnapi zárónapján.
A magyar versenyző – a Mladost 2012 elnevezésű rövidpályás esemény honlapja szerint – a mezőnyből egyedüliként teljesítette a távot percen belül, s jónak mondható 58:40 másodperccel, nagy fölénnyel diadalmaskodott a nyári ötkarikás játékok utáni első külföldi megméretésén.Gyurta, aki pénteken még a százhalombattai rövid pályás országos bajnokságon nyert 50 méter mellen, szombaton már a horvát fővárosban versenyzett, s győzött két mellúszó szám, a 200-as és az 50-es táv döntőjében egyaránt.
Legfrissebb hírek

Marozsán mindkét játszmában brékhátrányból fordított, kiejtette a 21. kiemeltet Torontóban

Tenisz
1 órája

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen; Babosék továbbjutottak

Tenisz
2 órája

Csütörtöki sportműsor: a Paks, az ETO FC és a Puskás Akadémia is játszik a Konferencialigában

Minden más foci
5 órája

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
5 órája

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
5 órája

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Robbie Keane: Időre van még szükségünk az összecsiszolódáshoz

Bajnokok Ligája
6 órája
Ezek is érdekelhetik