Úszás: a szövetség titkára szerint jól állnak az Eb előkészületei

Vágólapra másolva!
2012.05.09. 09:31
Címkék
Jól állnak a május 21. és 27. közötti debreceni úszó Európa-bajnokság előkészületei Szabó Tünde, a Magyar Úszószövetség főtitkára szerint.
Szabó az m1 Ma Reggel című műsorában szerdán hangsúlyozta: senki nem fogja észrevenni, hogy csupán három hónap állt rendelkezésre az esemény megszervezésére, hiszen csak február közepén derült ki, hogy Debrecen lehet a házigazda. Eredetileg Antwerpen adott volna otthont a viadalnak, ám a belga város pénzügyi okok miatt visszalépett.Kiemelte, hogy a debreceni szervezők nagy tapasztalattal bírnak, és már számos világversenyt szerveztek.„Az Európai Úszószövetség csütörtökön zárja le a nevezéseket, eddig negyvenöt ország jelezte indulási szándékát. A mieink a legerősebb csapattal vesznek részt, és a földrészről szinte mindenki eljön, aki számít” – mondta Szabó Tünde, hozzátéve: ez a verseny lesz az utolsó nagy viadal az olimpia előtt.
Legfrissebb hírek

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
10 perce

Videó: fantasztikus Szoboszlai-csavarás a Milan kapujában!

Légiósok
19 perce

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
29 perce

Puska, pisztoly és korong Eb: magyar bronzérem a férfi futócéllövőknél

Egyéb egyéni
33 perce

Liverpool–AC Milan felkészülési mérkőzés

Angol labdarúgás
1 órája

Tusványos 2025: „Nincs arról könyv, hogyan kell megszólítani Milák Kristófot” – Berkesi Judit

Egyéb egyéni
1 órája

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
1 órája

Vívás: Nagy Dávid, Pusztai Liza és Katona Renáta is főtáblás a vb-n

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik