„Kétségtelenül van elmaradás, akadtak csalódások, nem mindenki hozta magát, azt azonban a versenyek félidejében is leszögezhetem, hogy tisztességesen felkészült a válogatott – jelentette ki a szakvezető a távirati irodának. – Az Amerikában tanuló és ott is készülő Hosszú Katinka kivételével napi kapcsolatban álltam az edzőkollégákkal, s mondhatom, hogy az itthoniak becsülettel elvégezték a munkájukat. Az viszont talán hiba volt, hogy nem előbb jöttünk. Az olaszoknál például egyik legjobbjuk, Pellegrini már július harmadikától itt van, az egyik kínai kantonban készült a vb-re. A kanadaiak Szingapúrban hangolódtak rá a sanghaji világbajnokságra, a franciák hasonlóképpen tettek.″
Kiss László hozzátette, az átállás problémát jelentett:
„Bizony, a hatórás eltérés, a párás időjárás, az akklimatizációs nehézségek is belejátszanak a mieink eddigi, vártnál gyengébb teljesítményébe. Reménykedem azonban abban, hogy most már beindul a szekér, s a világbajnokság második felében a gyerekek erőre kapnak, aminek már láttam a jeleit. És továbbra is bizakodó vagyok, hogy az úszóviadalok további négy napján még bejön az, amit vártunk-várunk."