Rövid pályás úszó Eb: Gyurta országos csúccsal döntős 200 mellen

Vágólapra másolva!
2009.12.13. 10:24
Címkék
A vasárnapi előfutamok során is jó eredményeket értek el a magyar úszók az isztambuli rövid pályás Európa-bajnokságon. Gyurta Dániel országos csúccsal jutott döntőbe 200 méter mellen, Verrasztó Evelyn a második helyen jutott döntőbe 200 méter gyorson, míg Szepesi Nikolett szintén a második helyen jutott a fináléba 200 méter háton.

Gyurta Dániel fantasztikus eredményt elérve, 2:03.25 perc alatt teljesítette a távot a 200 méteres mellúszás előfutamában, így nemcsak az első helyen jutott a döntőbe, hanem országos csúcsot és a rövid pályás Európa-bajnokságok legjobb idejét érte el. Külön öröm, hogy Molnár Ákos is bejutott a fináléba, miután a 10. helyen végzett. Pulai Bence a 29. helyen zárt ebben a számban.

„Körülnéztem futam közben, és láttam, hogy nagyon vezetek, ezért kicsit visszavettem a tempóból. Minden úgy alakult, ahogyan akartam. Már nagyon várom a délutáni döntőt" – mondta Gyurta, aki láthatóan rendkívül könnyedén úszott az előfutamban.

A magyar versenyzők közül egyébként Dara Eszter csobbant elsőként a vízbe vasárnap reggel az 50 méteres női gyorsúszás előfutamában. Dara a 19. helyen, 24.93 másodperces időt elérve bejutott a szám középdöntőjébe.

Az 50 méteres férfi pillangóúszásban Takács Krisztiánnak nem sikerült kvalifikálnia magát a délutáni középdöntőbe: a 40. helyen végzett.

Jakabos Zsuzsanna jól teljesített 400 méter női vegyesen: bár a többiekhez hasonlóan az első helyen záró brit Hannah Miley-t nem tudta megközelíteni, a negyedik helyen harcolta ki a részvételt a délutáni döntőben.

Verrasztó Evelyn a 200 méteres női gyorsúszásban is kiválóan teljesített az előfutamban, és a második helyen harcolta ki a döntőbe jutást. Mutina Ágnes a 14., Kapás Boglárka a 24. helyen esett ki.

Cseh László a hetedik időt úszva jutott be a 200 méteres férfi gyorsúszás döntőjébe, míg Kozma Dominik (25.) és Verrasztó Dávid (57.) nem jutott be a délutáni fináléba.

Szepesi Nikolett nagyszerű eredményt ért el a 200 méteres hátúszás előfutamában: 2:04.47 perces idejével a második helyen jutott be a szám döntőjébe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik