Eberhard Gienger: Egy tévedésnek köszönhető a Gienger-szaltó – exkluzív interjú

– A nyugatnémet torna állócsillaga volt hosszú éveken keresztül, és beírta a nevét a tornatörténelembe a fantasztikus repülőelemmel, a Gienger-szaltóval is. Emlékszik, hogy azokban az időkben, amikor még szivacsgödör sem volt, hogy volt bátorsága elengedni az első ilyen szaltót a nyújtón?
– Valóban, akkoriban még nem létezett a tornatermekben szivacsgödör, és kellett bátorság az első próbálkozásokhoz, habár gyakorta a cirkuszban használatos derékszíjra rögzített úgynevezett loncsot használtuk, amivel fel lehetett fogni az esést – mondta a Nemzeti Sportnak Eberhard Gienger. – Emlékszem, az ezerkilencszázhetvenhetes Európa-bajnokságon a fiatal szovjet tornászok és a bolgár Sztojan Delcsev is új repülőelemekkel álltak elő, én pedig még a régi gyakorlatommal indultam, de nem szerepeltem túl jól. Ott, akkor elhatároztam, hogy felveszem velük a ritmust. A hazatérés után első dolgom volt, hogy a tornaterembe beköltözve elkezdjem megtanulni valamelyiket. Elsőként a Tkacsovval próbálkoztam, ami egy óriáskör után egy ellenirányú mozgással a nyújtó feletti átrepülést jelentett. Miután kétszer is a hátamon landoltam a nyújtó tetején, elengedtem ezt a mozdulatot. Aztán jött a Delcsev-szaltó, amit a fiatal bolgárról neveztek el, de videótechnika hiányában vélhetően rosszul elemeztem ki, hogy az elengedés után fordul-e előbb egy felet és utána csinálja a szaltót, vagy előreszaltó után fog-e vissza a szerre a nyitott lábai között a tornász. Én valahogy kissé eltévedtem a levegőben, ráadásul zárva tartottam a lábaimat a félfordulat alatt, és úgy fogtam vissza a szerre, vagyis egy hibás elemzés miatt, tévedésből, vagy ha úgy tetszik, véletlenül született meg a ma már a világ által Gienger-szaltónak nevezett repülőelem. Hihetetlen, hogy mindössze negyvenkét kísérletből mégis összeállt ez a híressé váló mozdulat, és három hónappal később, a szófiai universiadén már be is mutattam nemzetközi versenyen, onnantól az én nevemhez kötődik.

– Ezek szerint amikor ezerkilencszázhetvennégyben, Várnában világbajnok lett, ez még nem is szerepelt a gyakorlatában? Az előadásmódjának mégis átütőnek kellett lennie, hiszen nyújtón világbajnoki címet szerzett akkor Nyugat-Németországnak.
– Akkor is bemutattam egy új elemet, az úgynevezett Endót kifordított kéztartással, vagyis singfogással, és az is nagyon meghökkentő mozdulat volt. Ráadásul a hatos döntőben jöttem csak elő ezzel az addig titkolt mozdulatommal, amely az akkori szabályok szerint plusz két tizedet ért a gyakorlatban, ami akkora előnyt jelentett, mint amikor három nullra vezet egy focicsapat öt perccel a lefújás előtt.

– Vélhetően nemcsak a versenytársakat és a zsűrit lepte meg, hanem az ezért járó világbajnoki címével egész Nyugat-Németországot is, hiszen még abban az évben hazájában önt választották meg az év férfi sportolójának, ráadásul a vb-aranyéremig menetelő német labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Franz Beckenbauer előtt. Mit tart nagyobb elismerésnek a kettő közül?
– Bármely országban óriási elismerés elnyerni az Év sportolója címet, mert meggyőződésem, hogy amikor a szurkolók és az újságírók döntenek erről, akkor nem csupán a sporteredményt nézik, hanem a személyiséget, az embert is. Nagyon nehéz sportágak eredményeit összehasonlítani, éppen ezért sokat számítanak a sporton kívüli erények. És azt se felejtsük, hogy Beckenbauer a német labdarúgó-válogatottal azért megkapta ezt az elismerést más módon.

– Láthatóan nem volt bátorság híján a tornaszereken, de ahhoz mekkora bátorság kellett, hogy segítsen egy keletnémet tornásztársának, Wolfgang Thünének disszidálni Nyugat-Németországba?

– Épp Svájcban voltunk az Európa-bajnokságon, amikor úgy döntött, nem akar visszatérni Kelet-Németországba. Ennek oka volt az is, hogy ezerkilencszázhetvennégyben épp mögöttem lett vb-ezüstérmes, és a keletnémet sportvezetők sok mindent el tudtak volna viselni, akár egy szovjet, akár egy román vagy kínai tornász győzelmét, de a legnagyobb ellenségét, vagyis egy nyugatnémetét semmiképp. És ezerkilencszázhetvenötben kiadták neki feladatul, hogy a berni Eb-n le kell győznie engem, azonban sérült volt és ezért olyannyira lefokozták, hogy mindössze a bírói vizsgára nevezték be tartalék tornásznak. Rettegett a hazatéréstől, és a banketten megkeresett, hogy tudok-e neki segíteni a szökésben. Tíz perc alatt döntöttünk, hogy belevágunk, csak azt kellett kitalálni, hogy az autómban utazó Thüne a nagyjából háromórányira lévő Freiburgba érkezve mit fog hazudni, hogyan is jutott oda. Huszonöt éven át hallgattunk róla, és hazudtuk azt a világnak, hogy stoppal lépte át a határt és stopposként utazott Bernből odáig, hiszen ha kiderül az igazság, engem is börtönbe zárhattak volna, mert ez akkoriban a legsúlyosabb bűntettek egyikének számított.

– Világéletében nyitott ember volt, és számos dologgal foglalkozott az élsport után is. Mennyire volt természetes út, hogy a politikában aktív szerepet vállal?
– A stuttgarti régióból keresett meg a Kereszténydemokrata Unió, a CDU, hogy egy ismert arccal erősítsenek, aki jól kommunikál, s aki kellően hiteles, elsősorban sportügyekben. Végül kétszázalékos fölénnyel nyertem az ellenfelemmel szemben és bekerültem a német parlamentbe. Én addigra már évek óta az Arena márka európai márkaképviselőjeként dolgoztam a tornasportban üzletemberként, nem megélhetési politikus lettem, és a sport továbbra is érdekelt, vagyis elindult egy közel két évtizedes munka, amellyel igyekeztem a sportvilág jó ügyeit szolgálni a hazámban, az egyesült Németországban. Mára már nem vagyok aktív politikus, ami nem is baj, hiszen a sportvilágon túl sajnos akad éppen elég gondja a hazámnak manapság. Bizonyára Magyarországon is tisztában vannak vele, hogy február huszonharmadikán előrehozott választások lesznek nálunk, és mind a gazdaság problémáit, mind az illegális migráció kérdését kezelni kell.

– Akkoriban, amikor az ismert sportszermárka képviseletében járta a világot, sokat láthattuk Magyarországon is. Az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála díszvendégeként érkezve hozzánk bizonyára tudja, hogy a magyar olimpiai bajnok tornász, Ónodi Henrietta gyógykezelésére is gyűjtünk. Milyen emlékei vannak róla?
– Emlékszem, amikor ezerkilencszázkilencvennégyben a búcsúztatására épp az ön szervezésében gálát rendeztek Budapesten, engem is meghívtak. Amikor ő a világ egyik legjobbja volt, akkor én már nem voltam aktív, de emlékszem, mennyire tehetséges és ambiciózus versenyző volt. Erről a gáláról szép emlékeim vannak, telt ház volt a sportcsarnokban, és emlékszem, öltönyben vállaltam egy bemutatót a nyújtón.

– Ezt a nem hétköznapi bemutatót igen sokszor láttam öntől. Hogy fogadta általában a közönség?
– Szerették, ha az ember bohókásan, viccesen tálalt komoly dolgokat. Én akkor egy könnyített gyakorlattal leptem meg őket, egy dupla szaltó leugrással a végén. Talán már nem az enyém volt a gála legerősebb gyakorlata, de bizonyosan én voltam ott a legjobban öltözött tornász!