Mayer-tripla, Závory-dupla a torna ob második napján

K. B./MTIK. B./MTI
Vágólapra másolva!
2024.09.22. 13:39
null
Mayer Gréta három szeren is országos bajnok lett a hétvégén (Fotó: Magyar Tornaszövetség)
A nőknél Mayer Gréta gerendán és talajon is nyerni tudott a tornászok szerbajnokságának második napján a budapesti Központi Tornacsarnokban, így a szombaton ugrásban szerzett aranyérmével összesen három országos bajnoki címet gyűjtött be.

A magyar szövetség beszámolója szerint vasárnap a nőknél két – gerenda, talaj –, míg a férfiaknál három szeren – ugrás, korlát, nyújtó – hirdettek bajnokot. 

A nőknél a dunaújvárosi Mayer Gréta folytatta szombaton megkezdett jó szereplését, és mindkét szeren diadalmaskodott: gerendán 12.200, talajon 12.400 pontot szerzett. Gerendán klubtársa, Makai Lilla 11.900 ponttal lett második, míg a győri Péter Sára 11.100-zal harmadik. Péter nyakába talajon ezüstérem került (11.800), a bronzérem pedig az FTC tornászának, Peresztegi Kittinek jutott (11.100). 

„A mai nappal is elégedett vagyok, hiszen mind gerendán, mind talajon győzni tudtam, annak pedig nagyon örülök, hogy a hétvége alatt három országos bajnoki címet gyűjtöttem be. Természetesen azért még kell pontosítani a gyakorlatokon. Ma a gerendának örülök nagyon, mert őszintén szólva nagyon izgultam, a lábam is remegett a szeren, mégis jól sikerült” – nyilatkozott Mayer. 

A férfiaknál Závory Szilárd teljesített a legjobban, ugrásban és nyújtón is a dobogó tetejére állhatott, míg korláton Tomcsányi Benedek győzött. 

Závory az előbbi szeren 13.875 ponttal győzött, nyújtón 13.250 ponttal lett első, ezzel élete első felnőtt szerbajnoki címeit szerezte meg. Ugrásban Mentovai István (13.575) és Tomcsányi Benedek (13.525) állhatott még dobogóra, nyújtón pedig Závory mögött Molnár Botond (13.200) és Tomcsányi (12.550) lett a sorrend. Tomcsányi korláton remekelt, 13.200 ponttal országos bajnok lett, itt klubtársa, Molnár lett a második 13.050 ponttal, míg Závory 12.900 pontja a harmadik pozícióra volt elég. 

„Nagyon boldog vagyok, egyrészt, mert én voltam az egyedüli duplázó a férfiaknál, másrészt, mert életem első két felnőtt szerbajnoki címét nyertem meg. Ugrásban a tavalyi junior-vb-n bemutatott gyakorlatokkal indultam, ami ott bronzérmet ért. Tudtam, ha ez most itt sikerül, nyerni tudok. Ez nagyon feldobott, és a végén összejött az új nyújtógyakorlatom, ráadásul a leugrásom is sikerült. Ezek a bajnoki címek nagy lendületet adnak az októberi szombathelyi világkupára” – nyilatkozott Závory Szilárd. 

Tomcsányi Benedek arról beszélt, örül, hogy minden szeren sikerült érmet szereznie, míg korláton először lett magyar bajnok. 

TORNA
Szerbajnokság, Budapest, Központi Tornacsarnok
Férfiak
ugrás: 1. Závory Szilárd (FTC-Telekom) 13.875 2. Mentovai István (BHSE) 13.575 3. Tomcsányi Benedek (Győri AC) 13.525 
korlát: 1. Tomcsányi 13.200 2. Molnár Botond (Győri AC) 13.050 3. Závory 12.900 
nyújtó: 1. Závory 13.250 2. Molnár 13.200 3. Tomcsányi 12.550 

Szombaton rendezték
talaj: 1. Molnár 13.750 pont 2. Závory 13.400 3. Tomcsányi 13.350 
lólengés: 1. Kovács Márton (FTC-Telekom) 12.950 pont 2. Tomcsányi 12.900 3. Závory 12.750 
gyűrű: 1. Kiss Balázs (BHSE) 13.700 pont 2. Závory 13.650 3. Tomcsányi 13.550

Nők
gerenda: 1. Mayer Gréta (DKSE) 12.200 pont 2. Makai Lilla (DKSE) 11.900 3. Péter Sára (Győri AC) 11.100 
talaj: 1. Mayer 12.400 pont 2. Péter 11.800 3. Peresztegi Kitti (FTC) 11.100 

Szombaton rendezték
ugrás: 1. Mayer 13.150 pont 2. Péter 12.750 3. Schermann Bianka (Veszprémi TC) 11.450 
felemáskorlát: 1. Makai 10.800 pont 2. Schermann 10.700 3. Szilágyi Nikolett (DEAC) 10.400 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik