Tokió 2020: Mindig is álmom volt az olimpián szerepelni – Mbappé

Vágólapra másolva!
2021.05.19. 12:04
null
Kylian Mbappé legalább egyszer szeretne az olimpián szerepelni (Kép: AFP)
Annak ellenére, hogy a PSG idén nem futott túl sikeres szezont – az elődöntőben búcsúzott a Bajnokok Ligájától és egy fordulóval a francia labdarúgó-bajnokság vége előtt csak második a tabellán –, a klub klasszisa, Kylian Mbappé kiemelkedő teljesítményt nyújtott az idényben: 45 tétmérkőzésen 40 gólig és 10 gólpasszig jutott. A 22 éves francia támadó a TF1 kereskedelmi csatornának adott interjújában beszélt az Aranylabdáról, a kivásárlási áráról, illetve az olimpiáról is.

 

Kylian Mbappét csúcsteljesítménye miatt az idei Aranylabda egyik esélyesének tartják, amiről ő is elmondta a véleményét.

„Nem az egyéni elismerések a legfontosabbak – mondta a TF1-nek Kylian Mbappé. – Az Aranylabda megszerzése ugyanakkor minden olyan játékos célja, aki a legjobb akar lenni”.

A nyári átigazolási szezon közeledtével – és Mbappé 2022-ben lejáró szerződése miatt – a sajtóban többször is téma volt a PSG-től való távozása, így a beszélgetés során szó esett a francia támadó rendkívül magas, 180 millió eurós kivásárlási áráról is.

„A piaci értékem 180 millió euró, de nem gondolkodom ezen, így működik a futball. A pénz nem az én zsebembe megy. A szenvedélyem a labdarúgás, és lehetőségem van abból megélni, amit szeretek.”

A francia támadó szót ejtett a tokiói olimpián való részvételről is, habár kérdéses, hogy a júniusban kezdődő Európa-bajnokság után mennyire marad energiája egy másik világeseményre.

„Mindenki tudja, mindig is arról álmodtam, hogy részt vegyek az olimpián, ugyanakkor még nem döntöttem az idei részvételről. Remélem, legalább egyszer ott lehetek.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik