Paralimpia 2020: rekordmennyiségű arany a mieinktől

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.02. 12:28
null
Pap Bianka szerezte a hatodik magyar aranyérmet a tokiói paralimpián (Fotó: MTI)
Amióta azonos helyszínen rendezik az olimpiai és a paralimpiai játékokat (1988, Szöul), azóta az idei tokiói paralimpián szerezték a legtöbb aranyérmet a magyar paralimpiai csapat tagjai.

 

Az 1960-as római paralimpiai játékokon indultak először magyarok, ám a 2021-es év is emlékezetes lesz, hiszen a magyar versenyzők 1988 óta (amióta egy helyszínen rendezik az olimpiával) a tokiói paralimpián szerezték a legtöbb aranyérmet, szám szerint (eddig) hatot. Csütörtökön Konkoly Zsófia és Pap Bianka is a dobogó tetejére állhatott, korábban Veres Amarilla, Pálos Péter, Illés Fanni és Ekler Luca tehette ezt meg. A korábbi csúcsot az 1996-os atlantai játékok jelentették, akkor öt magyar arany született.

Magyar szempontból az 1984-es New York-i paralimpia volt az eddigi legsikeresebb (13 arany,11 ezüst, 5 bronz), noha a mieink részvétele majdnem meghiúsult, végül „csak” a Los Angeles-i ötkarikás játékok bojkottálásáról döntött az akkori kormány.

MAGYAR PARALIMPIAI ÉRMEK
HELYSZÍN ÉV ARANY EZÜST BRONZ
1. Róma 1960
2. Tokió 1964
3. Tel Aviv 1968
4. Heidelberg 1972 1
5. Torontó 1976 1 1
6. Arnheim 1980
7. New York 1984 13 11 5
8. Szöul 1988 5 7
9. Barcelona 1992 4 3 4
10. Atlanta 1996 5 2 3
11. Sydney 2000 4 5 14
12. Athén 2004 1 8 10
13. Peking 2008 1 5
14. London 2012 2 6 6
15. Rio 2016 1 8 9
16. Tokió (eddig) 2021 6 4 3
ÖSSZESEN 38 52 68
Legfrissebb hírek

Négy évre eltiltották az ukránok paralimpiai bajnokát

Egyéb egyéni
2025.02.15. 13:39

Konkoly Zsófiáról nevezték el a pécsi sportuszoda nyolcas pályáját

Úszás
2025.01.30. 19:51

A paralimpiai bajnok Pap Bianka hosszabbított a Vasassal

Úszás
2025.01.24. 14:34

Tarek Szuei: Lenyűgöző volt a párizsi paralimpia kreativitása

Egyéb egyéni
2025.01.17. 10:31

Konkoly Zsófia az Év fogyatékos női sportolója

Úszás
2025.01.13. 21:17

Újabb négy évig Szabó László az MPB elnöke

Egyéb egyéni
2024.11.15. 17:33

38 évesen hunyt el a párizsi paralimpián két érmet szerző vívó, Michal Dabrowski

Egyéb egyéni
2024.11.15. 13:21

Szekeres Pál szerint komoly bizalmat és elismerést kaptak

Egyéb egyéni
2024.11.13. 10:25
Ezek is érdekelhetik