Kapufa és dicsőség – Malonyai Péter jegyzete

Vágólapra másolva!
2021.09.11. 22:46

Sportnemzet vagyunk. A tény vitathatatlan, még az sem cáfolja, akinek éppen ezzel van gondja, hiszen csak azt kérdőjelezi meg, hogy annak kell-e lennünk.

Ami engem illet, igen a válaszom. Egészen egyszerűen azért, mert így alakult – történelmileg. Hiszen a két világháború közötti amszterdami olimpia (1928) volt az első, amely előtt, közben és után európai elfogadtatásunk miatt (is) közérdeklődés kísérte itthon a sportot (a futball persze más tészta – volt is, lesz is), az akkori győzteseknek már sajtójuk volt, népszerűségük. És a sor folytatódott Berlinnel (1936), majd a második háború után sem változott a kép, a magyar (sport)siker fontos, már csak azért is, mert örömforrás – és ebben nálam minden benne van.

Sohasem hittem, hogy felnőtt, családos emberként, apaként elsírom magam a nagy nyilvánosság előtt, aztán 1988. szeptember 21-én egyszer csak eleredtek a könnyeim a szöuli Jamsil uszodában, amikor Darnyi Tamás elsőként csapott a célba 400 vegyesen. Ez volt az első olimpiai arany, amelynek a helyszínen voltam tanúja, az élmény örök – és később már a könnyeimen sem csodálkoztam.
Nem én vagyok persze az egyedüli, akinek a sport, főként az olimpia s benne a magyar diadalok megmozdítják az érzelmeket, éppen ezért az sem rossz hír, hogy a régióban kiemelkedően teljesítünk. Mondhatják, hogy már megint dicsekszünk, verjük a mellünket, erre csak annyi a válaszom, hogy persze. Mert az sem utolsó szempont, hogy van miért. A tamáskodást is lehet életformaszerűen űzni, de azért nem árt közben a tényekre is figyelni.

Megfordítva a képet s felidézve a margitszigeti uszoda igazságát, úgy is mondhatom, van mire szerénynek lennünk. Ami esetünkben azt jelenti, amiről Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója beszél – nálam a leghitelesebb személy a MOB háza táján. Ami lehetne szintén magánügy, ám nem csupán az, hiszen arról szól, amiről kell, ha már előkerült a sportnemzet kitétel. Magyarán, magunkra kell figyelnünk, kiindulópontnak tekinteni a sikereinket, építeni rájuk. A tokiói szereplésről (6 arany-, 7-7 ezüst- és bronzérem, plusz, s hozzá 22 helyezés) például elmondja, hogy „a kapufáról befelé pattantak a labdák”, tehát nem lehet hátradőlni.

Már csak azért sem, hogy három év múlva Párizsban csak tiszta gólokat lőjünk, ne szoruljunk rá a kapufa segítségére.

Elég, hogy pattog a labda.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Volt egy kis kavarás… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 23:10

A futballszuverenitás felé – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 06:35

Ver(het)etlenség nyomában – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 08:02

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 23:57

Hat meccs – Somogyi Zsolt jegyzete

Légiósok
2025.05.06. 23:52

Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 23:31

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
2025.05.05. 00:27

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30
Ezek is érdekelhetik