Tokió 2020: Simone Biles a talaj döntőjétől is visszalépett

Vágólapra másolva!
2021.08.01. 05:27
null
Bilesnak már csak a gerendadöntő maradt, de lehet, hogy ott sem indul (Fotó: AFP)
Simone Biles az egyéni összetett, az ugrás és a felemás korlát fináléja után a női tornászok hétfői talajdöntőjétől is visszalépett a tokiói olimpián – írta az MTI.

A négyszeres ötkarikás bajnok és 19-szeres vb-aranyérmes sztár a múlt hétvégi selejtezőt végigtornázta és az első helyen került az összetett fináléjába, illetve mind a négy szeren a nyolcas döntőbe jutott. Ezek után a keddi csapatversenyen csak az első szeren tornázott, és a 13.766 pontra értékelt ugrása után visszalépett, indoklása szerint azért, mert a gyengébb teljesítménye után a mentális egészségére kellett figyelnie.

Egy nappal később jelezte, hogy az összetettben nem indul, és a szerenkénti döntőkről később határoz. Szombaton bejelentette, hogy egyik vasárnapi döntőt – az ugrást és a felemás korlátot – sem vállalja, vasárnap pedig közölte, hogy visszalép a talaj fináléjától, a keddi gerendadöntőről pedig később dönt.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Torna Eb: Czifra Bettina Lili ezüstérmes lett felemás korláton

Torna
13 órája

Torna Eb: Mayer Gréta nyolcadik lett ugrásban

Torna
14 órája

Mészáros Krisztofer: Tudtam, hogy ez bennem van!

Egyéb egyéni
17 órája

Tizedik lett a magyar páros a torna Eb-n

Torna
2025.05.28. 20:37

Mészáros Krisztofer: tovább, tovább!

Torna
2025.05.27. 21:49

Önállóvá válik a Magyar Ritmikus Gimnasztika-szövetség

Egyéb egyéni
2025.05.22. 12:52

Molnár Botond vállsérülés miatt nem indul a torna Eb-n

Torna
2025.05.19. 14:37

Átszervezett kerettel utazik a női válogatott a lipcsei torna Eb-re

Torna
2025.05.16. 14:52
Ezek is érdekelhetik