Tokió 2020: Muszukajev Iszmail vigaszágas

Vágólapra másolva!
2021.08.06. 11:45
null
Muszukajev Iszmail a bronzéremért küzdhet tovább (Fotó: Mirkó István)
A Muszukajev Iszmailt a szabadfogású 65 kilogrammos birkózók negyeddöntőjében legyőző japán Otoguro Takuto az aranycsatáért rendkívül izgalmas mérkőzésen legyőzte az Orosz csapat színeit képviselő Gadzsimurad Rasidovot.

 

2019 világbajnoka, az orosz Gadzsimurad Rasidov 3:2-es vereséget szenvedett a 2018-ban vb-aranyérmes, még mindig csak 22 esztendős japán Otoguro Takutóval szemben. Ez egyben azt is jelenti, hogy a honosított vb-bronzérmesünk, Muszukajev Iszmail szombaton a vigaszágon küzdhet tovább a harmadik helyért. A kabardföldi születésű versenyzőnek a bronzmérkőzésért a világbajnoki ötödik mongolt, Tulga Ocsir Tumurt kell legyűrnie.

Muszukajev edzője, Gulevszkij Konsztantyin így nyilatkozott a helyszínen tartózkodó kollégánknak, Szűcs Andrásnak az elveszített negyeddöntő után:

„Az első meccs is nehezen ment az izgalom miatt, mégiscsak ez az első olimpiája... Korán elkezdett fáradni, savasodni. A japánnal viszont már birkózott, nyert is ellene, az volt a taktika, hogy tartja a döntetlen körüli eredményt, majd kontrázik a második félidőben. Egyszer sikerült is megfognia a lábát, de átforgatni nem. Ebben látom a hibát: amikor megvolt a lehetőség az akcióra és a győzelemre, akkor nem sikerült. Az ág is nehéz, de bízhatunk abban, hogy Otugoro képes nyerni Rasidov ellen, korábban győzte már le, akkor Iszmail birkózhatna a vigaszágon. Egy nap alatt regenerálódhat, mert jelenleg is dolgozik vele a gyúró, mivel fáj a dereka, talán kiment egy csigolyája, ehhez képest az ujja semmiség.”

 

 

Legfrissebb hírek

Birkózás: Oroszország sportminisztere meglátogatta a KIMBA-t

Egyéb egyéni
2025.05.19. 16:28

Szőke Alex: Ott vagyok az öt legjobb között!

Birkózás
2025.05.19. 08:53

Főleg papírforma eredmények születtek a női birkózó-bajnokságon

Birkózás
2025.05.18. 15:58

Vitek Dárius: A zoknimat sem tudtam felvenni

Birkózás
2025.05.09. 16:10

Birkózás: megkapta tízéves ezüstérmét Papp Bertalan

Birkózás
2025.05.09. 14:49

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
2025.05.09. 13:10

Birkózás: Végh Richárd nagy álma a következő olimpia

Birkózás
2025.05.08. 08:59

Orosz–amerikai birkózótalálkozó lehet júliusban

Birkózás
2025.05.03. 14:00
Ezek is érdekelhetik