Tokió 2020: Milák szülei otthon az asztalnál hallgatják meg fiuk beszámolóját

Vágólapra másolva!
2021.08.02. 20:02
Tokió olimpiai arany- és ezüstérmes úszója, Milák Kristóf hétfő délután megérkezett Magyarországra. A reptéren természetesen ott várták a szülei is, akikkel beszélgetni is tudott kicsit az NSO Tv stábja.

Édesapja, Milák Mihály elmesélte, hogyan nézték a döntőket.

„Hajnalban keltünk, de volt, hogy már éjjel kettőkor nem aludtunk, akkora feszültség dolgozott bennünk amiatt, hogyan sikerül az úszása. Nem volt egyszerű itthon drukkolni a képernyő előtt. Történt kétszáz pillangón az a malőr a nadrágjával, úgyhogy aggódtunk azért is, nehogy valami baleset érje, nehogy bármi olyan történjen, ami miatt nem tudna úszni. De győzött a magasabb erő, úszni tudott, és elég sikeresen szerepelt, szép eredményt hozott a magyar úszósportnak. Remélem, hogy Párizsban a Dresselt, aki hatalmas nagy sportember, a Kristóf majd még jobban meg tudja szorítani.”

Hozzátette: örül, hogy fiánál volt tartaléknadrág, mert komoly veszélybe kerülhetett volna az aranyérme.

Milák édesanyja, Ildikó a videónkban elárulja, miért izgult jobban a 100 pillangó döntője alatt, illetve azt is megtudjuk, hogyan szoktak kommunikálni egymással a nagy versenyeken.

MILÁK KRISTÓF TALÁLKOZIK A SZÜLEIVEL

MILÁKNAK TETSZENEK A RÓLA KÉSZÜLT MÉMEK

Legfrissebb hírek

Milák trónfosztója sem indul 200 pillangón a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.22. 10:56

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52
Ezek is érdekelhetik