Tokió 2020: a japán női csapat várja, hogy Kína is bejusson a döntőbe

Vágólapra másolva!
2021.08.03. 14:38
null
A női csapatverseny elődöntője, az asztalnál a végül vesztes hongkongiak játékosa, Lee Ho-ching szervál (Fotó: AFP)
A házigazda japán női asztalitenisz-válogatott máris hozta a kötelezőt, az elődöntőből Hongkongot legyőzve várja döntőbeli ellenfelét, azaz minden bizonnyal Kínát.

 

Azok után, hogy az olimpiának nagy reményekkel nekiinduló japán hölgyek eddig felemásan szerepeltek – vegyes párosban Ito Mima Mizutani Jun oldalán aranyérmes lett, egyesben viszont Ito bronza mellett Isikava Kaszumi nem jutott be a négy közé – már csak a csapatverseny maradt, hogy dobjanak valami igazán nagyot. Évek óta arra készülnek, hogy az olimpiai döntőben Kínával összecsapjanak, s a maguk részéről megoldották a feladatot. A fináléba jutásért Hongkong ellen álltak asztalhoz, s ez talán valamivel szoros(abb) meccs is lehetett volna, de a japánok semmit nem bíztak a véletlenre: 3:0-val gázoltak át a hongkongiakon úgy, hogy csupán egyetlen játszmát buktak el.

A házigazdák tehát már ott vannak a fináléban, s ugyan a másik elődöntőre holnap kerül sor, ne legyenek kétségeink, ha csak valami csoda nem történik, a kínaiak legyőzik a németeket, vagyis női csapatban minden bizonnyal összejön a Kína–Japán álomdöntő.

 

Legfrissebb hírek

Botrányba fulladt az ITTF elnökválasztása

Egyéb egyéni
4 órája

Utolsó mérkőzései előtt áll a németek klasszis asztaliteniszezője, Timo Boll

Egyéb egyéni
11 órája

Asztalitenisz-vb: ötből négy aranyat Kína vitt haza Dohából

Egyéb egyéni
2025.05.25. 19:45

Asztalitenisz-vb: Ilyen sem volt még, brazil döntős férfi egyesben!

Egyéb egyéni
2025.05.24. 20:52

Asztalitenisz-vb: a Szőcs, Polcanova duó világbajnoki döntős!

Egyéb egyéni
2025.05.24. 17:42

Asztalitenisz-vb: Hugo Calderano az első dél-amerikai érmes a sportág történetében

Egyéb egyéni
2025.05.23. 19:43

Asztalitenisz-vb: a Szőcs, Polcanova páros már biztos érmes Dohában

Egyéb egyéni
2025.05.23. 11:37

Asztalitenisz-vb: Szőcs Bernadette-nek csak a páros maradt Dohában

Egyéb egyéni
2025.05.22. 22:32
Ezek is érdekelhetik