Tokió 2020: a Ferencvárosnál is nagyon büszkék Kozák Danutára

Vágólapra másolva!
2021.08.07. 11:41
null
A Ferencváros sportolója a hatodik olimpiai aranyérmét szerezte (Fotó: Tumbász Hédi)
Mint ismert, történelmi tettet hajtott végre női kajak négyesünk: az első olyan magyar egység lett ebben a sportágban, amely sorozatban háromszor nyert olimpiai aranyat. Kozák Danuta pedig a hatodik olimpiai aranyérmét szerezte, amivel ő lett a legeredményesebb magyar női sportoló az ötkarikás játékok történetében. Az Ferencváros ügyvezető alelnöke, Nyíri Zoltán is gratulált az FTC sportolójának – olvasható a fradi.hu-n.

 

„Természetesen nagyon boldogok vagyunk, és nagyon-nagyon büszkék vagyunk Kozák Danutára, hogy 21 év után megszerezte a Ferencvárosi Torna Club újabb olimpiai aranyérmét. Danuta nagy hullámvasutat járt be Tokióban, hiszen mint ő is elmondta az egyéni versenyt követően, nem érezte magát komfortosan sem lelkileg, sem fizikailag. Ettől is nagy sportember ő, hogy ezen a helyzeten is felül tudott kerekedni és fantasztikus vezére tudott lenni a négyesnek. Természetesen Csipes Tamarának, Kárász Annának és Bodonyi Dórának is szívből gratulálunk, hiszen egy csapathajóban mindig nagyon fontos az együtt evezés, a másik három lány is fantasztikus teljesítményt nyújtott, ők négyen szerezték meg Magyarország hatodik tokiói aranyérmét. Ez nagy büszkeség az egész országnak és persze a Ferencvárosnak is” – méltatta Nyíri Zoltán az Újpestet télen nyolc év után elhagyó és a zöld-fehérekhez szerződő Kozák Danutát.

Legutóbb a Ferencváros színeiben Kósz Zoltán és Székely Bulcsú nyert olimpiai aranyat 2000-ben a férfi vízilabda csapat tagjaként.

TOKIÓ 2020
KAJAK-KENU
Női K–4 500 m, döntő
1. MAGYARORSZÁG (KOZÁK DANUTA, CSIPES TAMARA, KÁRÁSZ ANNA, BODONYI DÓRA) 1:35.463

2. Fehéroroszország +0.610
3. Lengyelország +0.982
4. Új-Zéland +1.705
5. Németország +1.780
6. Kína +2.658

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:55

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 16:31

Gödöllői középiskolások nyerték a „Magyarok az olimpiákon” című olimpiatörténeti vetélkedőt

Egyéb egyéni
2025.03.27. 15:20

Brisbane 2032: krokodilok és erős áramlat a kajak-kenu versenyek tervezett helyszínén

Kajak-kenu
2025.03.27. 13:05

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 09:54

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:44

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21
Ezek is érdekelhetik