Tokió 2020: a birkózó Szőke Alex kikapott, de még reménykedhet

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2021.08.02. 06:10
A kötöttfogású birkózók 97 kg-os súlycsoportjában Szőke Alex a második mérkőzését az orosz Musza Jevlojev ellen vívta. Az orosz világbajnok 6:2-re győzött, de remélhetőleg bekerül a döntőbe és akkor Szőke a vigaszágon akár éremig juthat.

Az első menetben jól kezdett a magyar birkózó, az orosz világbajnok ellen egy szabálytalanság, majd passzivitás miatt is pontot ítéltek, de a parterhelyzetből nem sikerült akciót indítani ellene. Sőt utána a magyar fiú mögé tudott kerülni, s két ponttal előbb egyenlített, majd egyszer Szőke kilépett a szőnyegről, így a szünetben már 3:2 volt oda.

A második játékrészben aztán a magyar fiút küldték le parterbe, s bár ebből sem lett akció, ezzel a ponttal, illetve egy mögé kerüléssel Jevlojev elhúzott 6:2-re. Az eredmény már nem változott, de Szőke remélhetőleg még a vigaszágon folytathatja, ez azonban majd csak dél után derül ki.

TOKIÓ 2020
BIRKÓZÁS, KF. 97 KG, NEGYEDDÖNTŐ
Szőke Alex–Musza Jevlojev (orosz) 2:6

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 22. rész: Kozák Danuta

Egyéb egyéni
Tegnap, 17:47

Fritsch Róbert: Ebben van még bőven!     

Birkózás
Tegnap, 9:21

Együtt ünnepeltek a sydney-i olimpia hősei

Egyéb egyéni
2025.10.01. 21:32

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
2025.09.30. 17:11

Golovin Vlagyimir lezárta a Szöllösi-Schatzl-kérdést: „Én nem értettem félre semmit”

Kézilabda
2025.09.30. 13:41

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 20. rész: Gyurta Dániel

Úszás
2025.09.28. 17:09

Vitek Dárius: Szerintem Mirzazadehet is elkaphatom!

Birkózás
2025.09.27. 09:45

Losonczi Dávid: Erősebben fogok visszatérni

Birkózás
2025.09.26. 09:46
Ezek is érdekelhetik