Kételyek nélkül – Lipiczky Ágnes jegyzete

„Van egy kis baj, Sacit meg kell műteni” – érkezett még márciusban, a budapesti világkupaversenyt követően az sms Kállai Ákos szövetségi kapitánytól. A székesfehérváriak világbajnoka, olimpiai kvótása a döntő laser run versenyében már érezte, nincs minden a helyén, de nem akart nagy feneket kerekíteni a gondjának, s amikor kiderült, porcszakadás okozza a fájdalmait, „rutinműtét” felkiáltással nyugtatta az aggodalmaskodókat, de legfőképpen önmagát.

Aztán a „rutinműtét” helyett más irányt vett története, súlyosabb lett a helyzete, mint amivel számolt, hiszen egy nem is olyan apró baki következtében (nem kapott vérhígítót a műtét után) trombózis keletkezett a lábában, s nemhogy az olimpiai indulása, de egyik pillanatról a másikra a teljes pályafutása megkérdőjeleződött.

Volt, aki azt mondta, ha folytatja, az életével játszik.

Más tartotta benne a lelket, mondván, csak van ebből a helyzetből kilábalás.

Lett is. Hiszen Kovács Sarolta addig kilincselt a rendelőkben, addig kutakodott a szakembereknél, míg Merkely professzor stábjától megkapta a remélt szalmaszálat, s végre-végre bekapcsolhatta magában a kételyek nélküli Kovács Saroltát.

Aki szívós, tudatos és rettenthetetlen. Akit a nehézségek bizonyításra sarkallnak. Akinek hite olyan erős, hogy azzal akár egymaga is elhordana hatalmas hegyeket, de a Fudzsit legalább.

És amíg teste a gyógyulási folyamat alatt alapjáratban „zümmögött”, az agyával, a lelkével dolgozott tovább, mentálisan húzta, újraépítette önmagát.

Pedig az sem volt biztos, hogy Kállai Ákos mellette teszi le a voksát, hiszen a kvalifikációs időszakban hárman, Gulyás Michelle, Kovács Sarolta és Alekszejev Tamara szereztek kvótát. A kapitánynak június végéig kellett döntenie, hogy a sérülésből visszatérő, a tavasz során nem versenyző Kovácsot vagy a kvalifikációs időszakban többször bizonytalankodó Alekszejev Tamarát állítsa-e csatasorba.

És a kapitány döntött.

Bízva az érzéseiben, bízva az elmúlt évek tapasztalataiban, bízva egy klasszis tudásában, mert egyvalamit biztosan tudott: Kovács Sarolta sosem hagyta még cserben.

Most sem tette!

Bár csütörtökön néhány tus még ottmaradt a páston, másnap a medence szinte pezsgett a magyar lány energiájától, aki hittel, szerencsével, akarattal olimpiai bronzérmet nyert, s felért pályafutása csúcsára.

Kovács Sarolta ezen a napon nemcsak önmagáért küzdött, hanem a döntéshozókért is.

A rajtjelet megadó orvosi stábért, az edzőkért, akik egy pillanatra sem engedték el a kezét, s a kapitányért is, aki vele együtt hitt a sikerben, s vállalta a kudarc minden kockázatát.

Volt egy kis baj márciusban.

De ők csapatmunkával megoldották.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!