Tokió 2020: továbbra is érmes helyen a vitorlázó Berecz Zsombor

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2021.07.29. 09:48
null
Berecz Zsombor továbbra érmes pozícióban (Fotó: AFP)
Vitorlázóink számára a legeseménydúsabb nap volt a csütörtöki, hiszen mind a négy magyar versenyző vízre szállt, s összesen 9 futamot teljesítettek.

A mieink közül a szörfös Cholnoky Sára járt az élen, aki három futamon is részt vett, s ezzel be is fejezte olimpiai szereplését, ugyanis ebben a számban már csak az éremfutam van hátra, amibe a magyar versenyző nem jutott be. Ami a mai helyezéseit illeti, 23., 20. és 21. lett, összesítésben viszont maradt a 25. helyen.

A Laser hajóosztályban Vadnai Benjamin a 7. és a 8. futamát teljesítette, s előbb 17., majd a 21. zárt és ezzel a 18. helyre csúszott vissza.

A női Laser Radialosok között Érdi Mária ugyancsak két etapon van túl, előbb 14., aztán 11. lett és ugyancsak 8 futamot követően a 15. összesítésben.

A mienk közül utoljára Berecz Zsombor szállt vízre, aki négy futamot követően összetettben a második helyről várta a folytatást. Sajnos egyik futamot sem kezdte jól, az első időmérő pontoknál mindkétszer kiszorult az első tízből, de aztán mindkétszer sikerült feljebb jönnie, s előbb 6., majd a 7. helyen végzett.

Ami az összesítést illeti, sikerült megelőznie az eddig élen álló török riválisát, aki egészen a hatodik helyig csúszott vissza, azonban eddigi üldözői közül a legutóbbi négy futamot megnyerő brit Giles Scott és a spanyol Joan Cardona Mendez is megelőzte, így a harmadik helyre csúszott vissza, de továbbra is érmes pozícióban várja a folytatást.

Ebben a hajóosztályban összesen 11 futamot rendeznek (a legrosszabb eredmény kiesik), amelyek közül az utolsó a dupla szorzójú éremverseny lesz, de ott már csak a 10 legjobb indulhat, s erre augusztus 3-án kerül sor a tervek szerint.

Berecznek pénteken szabadnapja lesz, Érdi és Vadnai viszont az alapverseny utolsó két futamát teljesíti, míg Cholnoky – mint már jeleztük –befejezte szereplését.

TOKIÓ 2020

VITORLÁZÁS, FINNDINGI
Az állás 6 futam után:
1. Giles Scott (brit) 13 helyezési pont
2. Joan Cardona Mendez (spanyol) 14
3. BERECZ ZSOMBOR 21
4. Nicholas Heiner (holland) 23
5. Facundo Mario Olezza Bazan (argentin) 23
6. Alican Kaynar (török) 30

 

Legfrissebb hírek

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
17 órája

ILCA Eb: Vadnai előrelépett, Érdi visszacsúszott

Egyéb egyéni
2025.08.15. 20:34

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

ILCA Eb: Vadnai és Érdi is az arany csoportban folyatja

Egyéb egyéni
2025.08.13. 20:36

Érdi Mária futamot nyert kedden az ILCA Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.08.12. 19:18

ILCA Eb: Érdi a 20., Vadnai a 24. helyen áll az első nap után

Egyéb egyéni
2025.08.11. 19:23

Magyar válogatott játékost szerződtetett a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:18

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39
Ezek is érdekelhetik