Tokió 2020: Tíz lőtt góllal nyerni kellene – Bíró Attila

Vágólapra másolva!
2021.07.26. 10:44
Döntetlennel kezdte meg szereplését – a többieknél egy fordulóval később – a magyar női válogatott (10–10 lett a vége). A lefújás után Bíró Attila szövetségi kapitány és a játékosok értékeltek.
Bíró Attila nem volt elégedett a látottakkal 
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Mirkó István)
Bíró Attila nem volt elégedett a látottakkal A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Mirkó István)

 

– Fájhat a meccs alakulása és az eredmény is…
– Nem vagyok elégedett, mert picivel közelebb álltunk a győzelemhez, ugyanakkor sok minden nem tetszett – kezdte Bíró Attila, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya. – Többet kellett volna dolgoznunk védekezésben, hogy szerencsét érdemeljünk: többet blokkolni, egy az egyezni. A végére mintha elfáradtunk volna, illetve a kiállítások miatt többet kellett cserélnem a megszokottnál, ami tanulsággal szolgál arra, miként állítsuk össze a napi meccskeretet. Jó orosz csapattal játszottunk igazságos döntetlent. Ám ebből az eredményből aligha lehet sok mindenre következtetni.

– Mennyire használódott el a kevesebb mezőnyjátékos?
– Akik már lőttek, azok is vállalhattak volna többet, nem tetszett, hogy továbbadogattuk a labdát. Viszont tíz lőtt góllal kéne tudni nyerni, azaz hátul kell rendet tennünk, megnéznünk, hogy mi hibádzott.

– A játékvezetéshez – különösen a negyedik negyed statisztikájához és az utolsó kiállításhoz – mit szól?
– Annyira szubjektív, hogy mi a kiállítás… Vice versa lehetett volna ítélni az utolsó támadásoknál. Ez van, reméljük, egyszer mi is kapunk egy ilyet – csak azt még be is kell lőni, és az ő érdemük, hogy ők belőtték az utolsót.

NEM FÉRT BELE

Szilágyi Dorottya: „A mérkőzés nagy részében domináltunk, még keresem, hogy miért is tudtak felzárkózni és főleg egyenlíteni. Össze kell szednünk magunkat, mert sok egyéni és csapathibából kaptunk gólokat, nem orosz bravúrokból. Sokszor dekoncentráltak voltunk, ez már nem fér bele.”

Szücs Gabriella: „Az oroszok sosem adják fel. Az elején volt egy kis oda-vissza úszkálás, aztán elkaptuk a fonalat és kézben tartottuk a meccset. A gond ott volt, hogy kihagytunk helyzeteket, nem tudtunk még nagyobb különbséget kialakítani, illetve a hátrányos védekezésünkkel is jobban megfoghattuk volna őket, csak elmaradtak blokkok… Nem voltunk annyira hatékonyak, mint kellett volna. Adódtak helyzetek, amire láttunk már ezt is, azt is fújni, de nem ezen múlt: megvoltak a helyzeteink, és jobb lett volna, ha megőrizzük az előnyünket. Továbbra is meg szeretnénk nyerni az összes meccsünket, csak a gólkülönbség is szerepet játszhat a helyezésekben.”

Vályi Vanda: „Magunkban keressük az okokat. Voltak elkerülhető kiállításaink, kezdve saját magammal, amikből születtek gólok. A második félidőre kicsit beragadtunk, nem találtunk be annyiszor, mint előtte. Nem használtuk ki jól a helyzeteinket sem, a lövés- és passzminőség is romlott, ráadásul előfordult, hogy lőni kellett volna a passz helyett. Szóval, az iksz igazságos, mert a végére az oroszok használták ki a lehetőségeiket: hagytuk, hogy belejöjjenek a meccsbe.”

TOKIÓ 2020
NŐI VÍZILABDA
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–OROSZ CSAPAT 10–10 (2–1, 5–3, 1–3, 2–3)
Tokió,
zárt kapuk mögött. Vezette: Dervieux (francia), Buch (spanyol)
MAGYARORSZÁG:
Magyari A. – Szilágyi D. 2, Keszthelyi-Nagy 1, Garda 1, PARKES 1, SZÜCS G. 1, Vályi V. Csere: GYÖNGYÖSSY 1, LEIMETER 2, Gurisatti, Illés A. 1. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
OROSZ CSAPAT:
Karnauh – Szimanovics, Szerzsantova, Vahitova 1, PROKOFJEVA 4, Ivanova 2, Glizina 1. Csere: Bersznyeva, Karimova 1, Tyimofejeva 1, SZOBOLEVA. Szövetségi kapitány: Alekszandr Gajdukov
Gól – emberelőnyből:
7/3, ill. 12/7
Gól – kettős emberelőnyből:
1/0, ill. 1/0
Gól – ötméteresből:
1/1, ill. 1/1
Kipontozódott:
Vályi V. (26. p.)

A csoport másik meccsén
Egyesült Államok–Kína 12–7

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Egyesült Államok 2 2 37–11 +26 4
2. Orosz Csapat 2 1 1 28–27 +1 3
3. MAGYARORSZÁG 1 1 10–10 0 1
4. Kína 2 2 24–30 –6 0
5. Japán 1 1 4–25 –21 0

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Kovács Erika, Mirkó István, Nedelykov Tamás, Szűcs András, Tumbász Hédi

Legfrissebb hírek

Hajdú Kata: Kell még kis idő, hogy megszépüljön az ezüstérem

Vizes vb 2025
3 órája

„Az elejétől a végéig fantasztikus utazás volt” – Keszthelyi Rita a világbajnokságról

Vizes vb 2025
2025.07.28. 21:07

Ezüstös mosolyok a Duna Arénában

Vízilabda
2025.07.28. 19:33

Cseh Sándor: Az eredménytől függetlenül mindig akadnak tanulságok

Vizes vb 2025
2025.07.25. 06:39

Tusványos 2025: Ennek a generációnak mindig az aranyért kell mennie – Szécsi Zoltán

Vízilabda
2025.07.24. 14:13

Semlegesként visszatérhetnek az orosz vitorlázók

Egyéb egyéni
2025.07.24. 13:56

Cseh Sándor: Mindenki becsukott szemmel aláírta volna ezt a fél évet

Vizes vb 2025
2025.07.23. 17:22

Keszthelyi Rita lett a női vízilabda-világbajnokság legjobb játékosa

Vizes vb 2025
2025.07.23. 17:20
Ezek is érdekelhetik