Tokió 2020: „Mi, újságírók nem vagyunk Japán ellenségei!”

Gianno Merlónak finoman szólva sem tetszik az a bánásmód, amelyben az újságírók várhatóan részesülnek majd a tokiói nyári olimpia alatt, ha szervezők tényleg alkalmazzák azokat a szabályokat, amelyeket korábban bejelentettek a japán fővárosban való tartózkodás idejére a koronavírus-járvány tükrében.

Merlo a nyomkövetésről

„A Playbookból kiderül, hogy a GPS-nek álladóan bekapcsolva kell lennie a telefonodban, hogy pontosan meg lehessen mondani, merre jársz. Ha lemerül az aksi, ha lehal a telefonod, akkor meg kell magyaráznod a biztonságiaknak, hogy mi történt. Azt is tudni akarják, hogy kivel találkozol, és ez nem korrekt még akkor sem, ha a privát szférád teljesen megszűnik.”

A 15 perces szabályról

„Szintén hihetetlen, hogy előírják, hogyan étkezhetünk a sajtóközpontban vagy a sportesemény helyszínén, ahová megyünk. Illetve ehetsz a hotelben vagy a külön erre a célra kijelölt boltban. Ám még mielőtt odamennél, jelezned kell a biztonságiaknak, hogy mennél, továbbá 15 perc alatt vissza kell érned. Nem tudom, mi történik, ha ez nem sikerül. Ha sorba kell állnod, vagy oda kell sétálnod, a negyedóra máris elment.”

„Ha nem tartod be ezeket a szabályokat, akkor visszavonhatják az akkreditációdat. El tudjátok ezt képzelni? Dollárezreket költesz, karanténba zárnak, betartod a szabályokat, mégis elveszíthetsz mindent, ha egy boltban csak 20 perc alatt végzel. Ez elfogadhatatlan.”

Veszélyben az akkreditáció

„Amikor elmész valahova, szólni kell a biztonságiaknak, amikor visszatérsz, szintén regisztrálni kell. Ez olyan, mintha börtönben lennél, vagyis az emberek szabadsága tényleg veszélybe kerül. Ha olyan helyen sétálsz, ahol nem szabad, és jön a hatóság, akkor vissza kell kell térned a szobádba, és szólnak a szervezőnek is. Egy ilyen áthágás következményeként hazaküldhetnek Japánból.”

A szabadúszóknak a legrosszabb

„Nagyon sok kollégánk szabadúszó, vagyis saját maguk fizetik a költségeiket, mert az újság nem teszi meg. Ezzel nagy áldozatot hoznak, mert ők hisznek a sportban és a munkájukban. És akkor ezeket az embereket megkérik, hogy az olcsóbb szállások helyett válasszák a kijelölt hoteleket, amelyek háromszor, négyszer annyiba kerülnek. Ez az olimpia szellemisége? Kétlem. Nálunk nem léteznek olyan kategóriák, hogy szegény és gazdag újságíró. Nem vagyunk a középkorban.”

„Az olimpiai szellemiségét nem élhetik át a kevésbé tehetősek? A sport egyben kultúra, és biztos vagyok benne, hogy a japánok is így gondolják. De a különleges alkalom őrült ötletekhez vezethet. Együtt kell találnunk valami megoldást. Nem vagyunk fertőzők. Emberek vagyunk, akik Japánba szeretnének menni, mert az egy nagyszerű, vendégszerető ország. Az olimpia nem csak az eredmények miatt fontos, hanem az eszmeisége miatt is. Tisztelni kell az anyagilag nem túl erős médiumokat, amelyek szintén át akarják élni, milyen egy olimpia. Általában, amikor megszorítások vannak, akkor az árakat is csökkentik, hogy meglegyen az egyensúly, de itt még drágábbá teszik az egészet.”

„Mi a remény üzenetét hozzuk, és nem akarjuk lerombolni Japánt. Mi fizetünk hibákért, amiket a japán kormány elkövetett, mert az oltási folyamat még mindig nagyon lassan halad. De a mi átoltottságunk teljes. A japánoknak nem úgy kell ránk nézni, mint az ellenségre, amely behozza a koronavírust. Remélhetőleg az oltások előrehaladásával együtt segíthetünk a helyzeten még az olimpia előtt.”