Tokió 2020: Márton Anita nem jutott be a súlylökés döntőjébe

NEDELYKOV TAMÁSNEDELYKOV TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.07.30. 13:17
null
Márton Anita nem jutott tovább (Fotó: Tumbász Hédi)
A szülés után visszatérő Márton Anita másfél métert javítva idei legjobbján, 17.59-es eredményt ért el a női súlylökés pénteki selejtezőjében, amivel nem jutott be a versenyszám tokiói olimpiai fináléjába.

Az első nap esti programjában kapott helyet a súlylökés selejtezője, amelyben a szülés után visszatérő olimpiai bronzérmes Márton Anitáért szoríthattunk. A Békéscsabai AC 32 éves dobóatlétája január végén adott életet kislányának, majd március közepén kezdett el többet mozogni. Április közepén térdműtéten is átesett, így a tervezettnél két héttel később kezdhetett el lökni.

A tokiói olimpia előtt 15.95 méter volt az idénybeli legjobbja, ehhez képest a selejtező B-csoportjában rögtön 17.42 méterrel kezdett, amely biztató volt a folytatásra nézve.

A második körben 17 centit tudott javítani, de közben a riválisok is sorra jelentkeztek 18 méter feletti kísérletekkel. A kvalifikációs szintet 18.80-ban határozták meg, de nemcsak emiatt kellett egy erős harmadik lökés Mártontól.

Hosszasan rákészült, koncentrált, de nem tudott nagyobbat lökni, így nem is mérette le. 17.59 méterrel összesítésben 21.-ként fejezte be a selejtezőt, amely nem volt elég a döntőbe jutáshoz. Az arany egyik fő várományosának tartott kínai Kung Li-csiao elsőre 19.46-ot lökött, amivel a selejtező legjobb eredményét érte el.

Márton Anitának több régi nagy ellenfele is bánkódhat: lemaradt a döntőről a jamaicai Danniel Thomas-Dodd (18.37) és a német Christina Schwanitz (18.08) is.

Legfrissebb hírek

Ismét eltiltották az olimpiai ezüstérmes súlylökő Raven Saunderst

Atlétika
18 órája

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Gyulai Memorial: négy magyar győztes és számos csúcsdöntés

Atlétika
2025.08.08. 08:55

Tizennégy magyar atléta utazik Nicosiába a téli dobó Ek-ra

Atlétika
2025.03.13. 11:35

Márton Anita: Türelem vezet a nagy dobáshoz

Utánpótlássport
2024.09.11. 17:26

Párizs 2024: „Van egy üvegpoharam Tokióból, abból senki más nem ihat”

Párizs 2024
2024.07.16. 14:16

Ma kialakul a második elődöntő párosítása

Foci Eb 2024
2024.07.06. 07:17

A kínaiak szerint hamisak az úszóik elleni doppingvádak

Úszás
2024.04.22. 14:27
Ezek is érdekelhetik