Tokió 2020: francia és japán siker a cselgáncsozóknál

Vágólapra másolva!
2021.07.27. 13:03
null
Európa-bajnoki és világbajnoki címei után már olimpiai aranyat is nyert Agbegnenou (Fotó: AFP)
Öt világbajnoki és öt Európa-bajnoki címe mellett immár olimpiai bajnoknak is mondhatja magát a cselgáncsozó Clarisse Agbegnenou, aki megnyerte a 63 kilogrammosok küzdelmeit a tokiói olimpián.

 

A 28 éves francia klasszis a keddi döntőben Tina Trstenjakot verte meg, aki legyőzte őt a 2016-os riói fináléban. A 30 éves szlovén vb-n egyszer, Eb-n pedig háromszor diadalmaskodott.

A súlycsoport egyik bronzérmét a nyolcaddöntőben Özbas Szofit búcsúztató olasz Maria Centracchio szerezte meg.

Férfi 81 kilóban a hazai tatamin szereplő Nagasze Takanori riói bronza után ezúttal aranyérmet nyert, a döntőben a mongollá lett Szaid Mollaejt legyűrve. Utóbbit a 2019-es tokiói világbajnokságon családja fenyegetésével arra kényszerítették, hogy címvédőként lépjen vissza a negyeddöntőtől, hogy ne kerülhessen szembe izraeli ellenfelével. Később a bronzmeccset is el kellett veszítenie, hogy a dobogón se állhasson együtt az izraelivel. Mollaej azóta elhagyta hazáját, és előbb menekültstátust kapott Németországban, majd felvette a mongol állampolgárságot.

TOKIÓ 2020
CSELGÁNCS
Női 63 kg

1. Clarisse Agbegnenou (Franciaország)
2. Tina Trstenjak (Szlovénia)
3. Maria Centracchio (Olaszország) és Catherine Beauchemin-Pinard (Kanada)


Özbas Szofi helyezetlen

Férfi 81 kg
1. Nagasze Takanori (Japán)
2. Szaid Mollaej (Mongólia)
3. Matthias Casse (Belgium) és Shamil Borchashvili (Ausztria)

…Ungvári Attila helyezetlen

Legfrissebb hírek

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

Párizs 2024: francia címvédés a cselgáncsozók csapatversenyében

Párizs 2024
2024.08.03. 19:00

Párizs 2024: sorozatban negyedik olimpiáján is aranyérmes Teddy Riner

Párizs 2024
2024.08.02. 18:24

Párizs 2024: elvesztette a bronzmeccset, az 5. helyen végzett Pupp Réka

Párizs 2024
2024.07.28. 18:42

Párizs 2024: „Van egy üvegpoharam Tokióból, abból senki más nem ihat”

Párizs 2024
2024.07.16. 14:16

Ma kialakul a második elődöntő párosítása

Foci Eb 2024
2024.07.06. 07:17

Tóth Krisztián: Éremmel a nyakamban lennék teljesen elégedett

Egyéb egyéni
2024.07.05. 07:17

Budapesten lesz a 2025-ös cselgáncs-világbajnokság

Egyéb egyéni
2024.05.25. 09:39
Ezek is érdekelhetik