Tokió 2020: „Ez egy álom?” – így fogadták a bronzérmes Tóth Krisztiánt a reptéren

Vágólapra másolva!
2021.07.31. 13:10
Tóth Krisztián hazaérkezett Tokióból: a friss olimpiai bronzérmes cselgáncsozót többek közt családja, barátai, versenytársai és Barcelona olimpiai bajnoka, Kovács Antal várta a reptéren. Az NSO Tv-n megmutatjuk, hogyan ünnepelték a kiváló sportembert, akivel természetesen beszélgettünk is, de felesége is elárulta nekünk, milyen étellel készült a fogadásra.

Tóth Krisztián felesége, Tóthné Kurucz Panka elmesélte nekünk, hogyan élte meg a család a bronzcsatát.

„Szerintem nem volt olyan meccse eddig, amelyen ennyire izgultunk volna. Nagyon nehéz volt, de bíztunk benne, hogy övé lesz a bronzérem. Abszolút neki járt szerintem. Az utóbbi időben nagyon sokat nélkülöztük, tudtuk, hogy ez ezzel jár, de már nagyon várjuk, hogy velünk legyen. Várjuk tortával, pezsgővel, aztán nagy pihenéssel.”

Videónkban azt is elérulja, milyen ételt főzött a cselgáncsozó fogadására.

Tóth Krisztián még mindig nehezen fogta fel, mit ért el.

„Óriási dolog, folyamatosan nézegetem az érmet, hogy most ez álom vagy tényleg itt van nálam. Amióta átadták, azóta nem is tettem le, éjszaka is ott volt mellettem az éjjeli szekrényen, amikor felriadtam, rögtön rápillantottam, hogy itt van. A versenynap után hajnali ötig voltam fenn, olyan állapotok uralkodtak bennem, hogy nem tudtam elaludni.”

Videónkból az is kiderül, mivel fognak telni az elkövetkező napjai, illetve Barcelona olimpiai bajnoka, Kovács Antal is elmondja nekünk a véleményét Tóth Krisztián bronzérmével kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

Cselgáncs-vb: Tóth Krisztián nem indul a Papp László Arénában

Egyéb egyéni
2025.05.25. 19:52

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20

Sportszerűségből jeles: a kapus sérülését látva nem rúgta be a ziccert az Eb-győztes csatár – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 14:43

Videó: tizenegyesekkel megnyerte a Mol Magyar Kupát a Paks

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 22:06

Videó: Tóth Barna távoli lövésére a csereként beálló Lenny Joseph a 93. percben válaszolt a Mol Magyar Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 21:01

Mourinho a csapatösszeállításról: Feldobok 25 érmét, és…

Minden más foci
2025.05.13. 19:24

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
2025.05.08. 12:02

PSK: a Honvéd edzője abban bízik, hogy lesz követője Puskás Ferencnek

Minden más foci
2025.05.04. 18:15
Ezek is érdekelhetik