Tokió 2020: Egy-két érem a realitás a birkózóknál – Bácsi Péter

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.15. 12:57
null
Bácsi Péter szerint a mostani olimpia rendkívül speciális lesz (Fotó: Szabó Miklós, 2019)
A szakvezetőség konkrét elvárásokat nem fogalmazott meg az olimpiára utazó birkózóválogatottal szemben, de Bácsi Péter szakmai igazgató szerint egy-két érem megszerzése a realitás Tokióban.

 

A hatfős csapatból öten – Korpási Bálint, Lőrincz Tamás, Lőrincz Viktor, Szőke Alex és Sastin Marianna – vettek részt csütörtökön Tatán a sajtónyilvános edzésen, a szabadfogású Muszukajev Iszmail Oroszországban készül.

„Benne van a csapatban a jó eredmény, egy-két érem a realitás, akár arany is lehet, de egy olimpia mindig speciális verseny, a mostani pedig még inkább az. Világbajnoki és Eb-érmes birkózókról beszélünk, így elvárható a jó szereplés" – fogalmazott Bácsi Péter, utalva a koronavírus-járvány miatti korlátozásokra. Hozzátette, ehhez kell alkalmazkodni, és a magyar csapat szerencsésnek mondhatja magát, hogy folyamatosan tudott készülni a játékokra, még ha a versenyek színvonala és a résztvevők száma el is tért a megszokottól.

„Úgy kell élesíteni a formát, hogy kint már csak az átállással kelljen foglalkozni, és azzal, hogy mindenki hozza a súlyát" – hangsúlyozta.

Sike András, a kötöttfogásúak kapitánya szerint a birkózók már versenylázban égnek, mindenki egészséges, egyedül Lőrincz Tamásnak fáj kissé a bordája.

„Négy hét felkészülés van mögöttünk, külföldi partnerekkel is tudtunk edzeni, török, bolgár, egyiptomi és algériai birkózókkal. Hasznos időszak volt" – mondta. Sike András úgy vélekedett, a koronavírus-járvány extrém helyzetben fel is boríthatja az erőviszonyokat, ha például valaki pozitív tesztet ad, ezt elkerülendő pontosan kell követni az előírt protokollt.

„Nagyon sűrű a mezőny minden súlycsoportban, általában van 6-8 ember, aki a végső sikerre is esélyes. Ha sikerült a csúcsformát jól időzíteni, akkor az elvégzett munka részünkről eredményben is meg fog mutatkozni" – fogalmazott.

Szőke Alex (97 kg), aki első olimpiájára készül, úgy vélte, jó állapotban van, elvégezte a tervezett munkát, az utolsó hetekben pedig a forma kiélezésén lesz a hangsúly.

„Tavaly év elején az a célt tűztem ki, hogy jussak ki az olimpiára. Nekem jól jött a halasztás, egy évet erősödtem, még ha nem is gondoltam volna, hogy első olimpiám ilyen különleges lesz" – mondta a junior Európa-bajnok birkózó.

Hozzátette, súlycsoportjában van öt nagyágyú, a többieket, ha jó formában van, meg tudja verni. A célja az első öt közé kerülés, és a dobogós helyezést sem tartja kizártnak.

Bacsa Péter, a nemzetközi szövetség vezetőségének, a bürónak a tagja versenyigazgatóként lesz jelen Tokióban. Az MTI-nek elmondta, a koronavírus-járvány miatt sokkal nehezebb helyzetben voltak a szervezést illetően, mint korábban, rengeteg új feladatot kellett megoldani. Rióhoz képest jelentős változás történt az indulói létszámot tekintve, minden súlycsoportban 16-an léphetnek szőnyegre.

„Így sokkal egyszerűbb a lebonyolítás, két győzelemmel mindenki az éremért mérkőzhet. A már megszokott módon, két nap alatt rendezik meg egy kategória küzdelmeit, az első napon a nyolcad-, negyed- és elődöntőkre kerül sor, a másodikon pedig a vigaszági mérkőzéseket, illetve a helyosztókat rendezik meg" – nyilatkozott Bacsa Péter, akinek közvetlen irányítása alatt négy sportigazgató, összességében pedig mintegy 100 fős stáb dolgozik.

Jelezte, mivel a japánok 15-20 éve nem rendeztek nagy birkózóversenyt, egy-két dolgot helyre kellett rakni, de sikerült a nyelvi nehézségek okozta problémákat is megoldani.

Bacsa Péter kiemelte, Nenad Lalovics, a nemzetközi szövetség szerb elnöke azt kérte tőle, nagyon figyeljen oda, hogy ne ismétlődjenek meg a rióihoz hasonló botrányos esetek, amikor például Lőrincz Viktor erősen vitatható bírói ténykedés mellett veszítette el bronzmérkőzését, és lett ötödik.

„Teljes sorcsere történt a bírói karban, a mostani tagokat jól ismerem, kizártnak tartom, hogy előforduljon olyan részrehajló bíráskodás, mint Rióban" – jelentette ki.

A birkózók első küldöttsége, a kötöttfogásúak jövő szombaton kelnek útra Tokióba.

Legfrissebb hírek

Fritsch Róbert: Ebben van még bőven!     

Birkózás
2025.10.02. 09:21

Vitek Dárius: Szerintem Mirzazadehet is elkaphatom!

Birkózás
2025.09.27. 09:45

Losonczi Dávid: Erősebben fogok visszatérni

Birkózás
2025.09.26. 09:46

Lőrincz Tamás ismét bekerült a Nemzetközi Birkózószövetség sportolói bizottságába

Birkózás
2025.09.24. 12:52

Losonczi Dávid keresztszalagja elszakadt, így vállalta a vb-bronzmeccset

Birkózás
2025.09.23. 16:40

Birkózó-vb után: Európa leszakadt, mi teljesítettük a minimumelvárást

Birkózás
2025.09.23. 07:30

Losonczi Dávid kikapott a kirgiztől, ötödik helyen végzett a világbajnokságon

Birkózás
2025.09.21. 19:36

Itt aztán minden történt! Szőke Alex 5:5-ös meccsen kikapott, vb-ötödik Zágrábban

Birkózás
2025.09.20. 19:33
Ezek is érdekelhetik