Tokió 2020: Ahogy itthon fogadtak, az az öröm maradt meg igazán – Kőbán Rita

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.07.22. 11:12
A budapesti Millenáris parkban megtekinthető Világraszóló Bajnokaink olimpiai kiállítás megnyitóján Kőbán Ritát az atlantai olimpián győztes hajója mellett kérdeztük arról, hogy milyen emlékeket idéz fel benne a kiállított tárgy, s mit vár a kajak-kenusoktól a tokiói olimpián. 

Azért fájdalmak is vannak benne, de ha megsimogatja az ember, akkor olyan selymes a felülete, s az emlékek is selymessé válnak. Sokat szenvedtünk együtt, de nagyon szerettem! Az atlantai egyes győzelmem egyébként nagyon fájt, utána még két hónapig nem bírtam rágni, minden bajom volt, annyira elfáradtam. De igazán az az öröm maradt meg, ahogy itthon fogadtak” – mondta a kétszeres olimpiai, kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok, jelenleg edzőként dolgozó kajakos.

Videónkból az is kiderül, miben volt más az 1992-es barcelonai olimpián, a négyessel aratott sikere, s azt is elmondja, hány érmet vár a magyar kajakosoktól a tokiói olimpián.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
10 órája

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
13 órája

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13
Ezek is érdekelhetik