Térdek és hősök – Deák Zsigmond jegyzete

A magyar olimpizmus „Akikre büszkék vagyunk” típusú nagykönyvébe ritkán kerülnek be negyedik és hetedik helyezések, illetve azok kivívói. Sőt, néha még az érmeket, érmeseket is kissé visszafogottan kezeljük, mondván, ahol már született 178 diadal, miért nem jön a következő? Nos, az idei tokiói ötkarikás játékok hétfői versenynapja „kitermelt” két olyan hőst, akik ugyan nem állhattak fel a dobogóra, de heroikus helytállásukkal öregbítették a magyar sport – no és persze a maguk – hírnevét. Ráadásul – drámai párhuzamként – mindkettejük dolgát térdsérülés nehezítette, ennek fényében ott a helyük abban a bizonyos nagykönyvben.

Vb-bronz-, valamint Eb-ezüst- és bronz­érmes kiváló kardozónk, Márton Anna még a decemberi vívó országos bajnokságon szenvedett szalagszakadást, amit műtét nélkül, úgynevezett konzervatív kezeléssel próbáltak kúrálni, mert különben biztosan ugrott volna az olimpiai szereplés lehetősége. Aztán nemrég a bokája is rakoncátlankodott, kisebb csoda, hogy egyáltalán el tudott indulni Tokióban. Erre nem kificamodik a térde az első meccsén? Innen következett a hihetetlen elhivatottság: könnyek, kezelés, majd fordítás és győzelem, aztán még egy és még egy, egészen az elődöntőig. Itt már ugyan a helytállás nem párosult sikerélménnyel, de – félig tréfásan, félig komolyan – bizton állíthatjuk, ez a negyedik hely is szépen csillog. Nem mindennapos, de volt már hasonlóra példa: kilenc éve, a 2012-es londoni olimpián egy másik magyar sportolóhölgy, a dzsúdós Joó Abigél porcleválást szenvedett a második mérkőzésén, ennek ellenére fél lábbal bicegve is dobott egy ippont a vigaszágon, s végül ötödik lett. Aki ott volt (mint jómagam), sosem feledi. Mint ahogy Márton Annát sem.

No meg Bicsák Bencét, mert bár a nők állítólag jobban bírják a testi megpróbáltatásokat, a fájdalmat (a szülés misztériuma, ugye...), azért férfihős is születhet, főképp egy eleve elképesztő akaraterőt követelő sportágban, a triatlonban. Az U23-as Európa-bajnok és vb-bronzérmes, 25 éves versenyző régóta szenvedett a térdével, néhány napja még az indulása is bizonytalan volt, akkora fájdalmai voltak. Ehhez képest rajthoz állt, végigküzdötte az egy és háromnegyed órát, s végül minden idők legjobb magyar triatloneredményét érte el. „Ez a hetedik hely nekem felér egy győzelemmel” – mondta egyszerre sírva és nevetve.

Mi is így vagyunk vele, miközben hőseink előtt kalapot emelünk.