Pontszerzések, hősies helytállások; Szilágyi Áron titka

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2021.07.27. 00:04
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

Szilágyi Áron sporttörténelmet írt azzal, hogy elsőként nyert egyéniben három aranyérmet a kardozók közül. Ennek ellenére egyelőre nem engedi magát elmerülni a sikerben, hiszen szerdán fontos feladat vár rá: a kardcsapattal is az (arany)érmet célozza meg Tokióban. A Vasas klasszisa lapunknak elmondta, nincsen arra stratégiája, mit kell kezdenie a mesterhármas nyomán kialakult helyzettel. Mesélt arról is, hogy a masszőre, Bodnár József már a 2013-as madridi világkupaversenyen megjósolta, hogy háromszoros olimpiai bajnok lesz, s elárulta, miért és milyen „varázsszavakat” mormolt az egyes asszók előtt.

Bicsák Bence, a PSN Pécs versenyzője hetedik helyen végzett a férfi triatlonosok versenyében. A Nemzeti Sportnak elmesélte, miért jelent számára nagyon sokat ez az eredmény, s hogy mi mindenen ment keresztül az elmúlt másfél évben. Elárulta, hogy a múlt hónapban gyakorlatilag nem tudott edzeni, mivel megsérült a térde, s öt nappal az olimpia előtt az sem volt biztos, hogy egyáltalán elindulhat a játékokon. A pályabejáráson is leszakadt a többiektől, mert annyira fájt a lába...

Sallói Dániel, a Sporting Kansas City futballistája 15 mérkőzésen 9 gólt szerzett az első számú észak-amerikai labdarúgóligában (MLS), ezzel a harmadik helyen áll a góllövőlistán. Lapunknak arról is beszélt, immár pontosan tudja, mekkora teljesítmény volt annak idején Nikolics Nemanjától, hogy gólkirály lett a Chicago színeiben. Szerinte Nyugaton a Seattle és a két Los Angeles-i csapat mellett a Kansas a legjobb, de furcsa az MLS, mert hiába teljesít egy csapat kiválóan az alapszakaszban, ha a rájátszásban van egy rossz meccse, máris kiesik.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
2025.08.18. 23:45

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
2025.08.17. 23:57

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

A magyaros Liverpool meccse nyitja az idényt; A Puskás után az Újpestet is meglepné a Kisvárda

E-újság
2025.08.14. 23:16

Lesz-e a Gyulaiból Gyémánt Liga?; Varga Barnabás: Ilyen meccsről álmodtam

E-újság
2025.08.13. 23:56

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; Az FTC egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2025.08.12. 23:40

Gyulai Memorial: Világsztárok Budapesten; Molnár Rajmund: Mentális játék a tizenegyesrúgás

E-újság
2025.08.11. 23:39
Ezek is érdekelhetik