Tokió 2020: Andy Murray megvédheti olimpiai elsőségét

Vágólapra másolva!
2021.06.24. 20:31
Bekerült a brit olimpiai csapatba, így megvédheti ötkarikás bajnoki címét a teniszező Andy Murray.

A kétszeres aranyérmes játékos – aki pályafutása negyedik olimpiájára készülhet – a brit szövetség döntése értelmében az egyes mellett párosban is ott lesz a mezőnyben, utóbbiban Joe Salisbury társaként.

A 34 éves korábbi világelső Murray elmondta, hatalmas megtiszteltetés számára, hogy pályára léphet Tokióban, és pályafutása egyik fénypontja volt, hogy öt éve Rio de Janeiróban zászlóvivőként vezethette a brit csapatot a megnyitón.

A wimbledoni füves pályás torna hétfői rajtjára készülő Murray jelenleg csak 119. a világranglistán, mivel makacs csípősérülése és műtétei miatt 2018 óta mindössze 21 tornán játszott. Idén eddig három ATP-viadalon indult, ezeken két mérkőzést nyert.

A háromszoros Grand Slam-tornagyőztes teniszező a londoni olimpia fináléjában a svájci Roger Federert három, a riói döntőben az argentin Juan Martín Del Potrót négy játszmában győzte le, emellett 2012-ben vegyes párosban – Laura Robson partnereként – szerzett egy ezüstérmet is.

Legfrissebb hírek

Kanadai tinédzser búcsúztatta Gauffot a montreali nyolcaddöntőben

Tenisz
7 órája

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
Tegnap, 7:24

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
2025.08.01. 20:49

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28
Ezek is érdekelhetik