Miként készül sportoló, edző, pszichológus a Covid-olimpiára?

Még egy háztömb körüli versenynek is megvannak a maga kihívásai, nemhogy egy olimpiának, pláne világjárvány közepén. Az ismert körülmények mindenkire különleges terhet rónak, nem beszélve az ismeretlenekről, ez pedig jelentős feladat elé állít mindenkit – legyen sportoló, edző vagy az olimpikonok mellett dolgozó sportpszichológus.

Összeállításunkban az aranyesélyes úszó, Milák Kristóf edzőjét, Selmeci Attilát, a több olimpikonnal is dolgozó pszichológust, dr. Harsányi Szabolcs Gergőt és a negyedik olimpiájára készülő, Londonban ezüstérmes birkózót, Lőrincz Tamást kérdeztük minderről.

MÁSKÉPP, MÉGIS EREDMÉNYESEN

Nagyot fordult a világ egy év alatt. A koronavírus-járvány kitörése után Milák Kristóf elveszítette kedvét, lelkesedését, a hétköznapok bizonytalanságai is megviselték. Mostanra visszaállt minden a normális kerékvágásba – vagy legalábbis majdnem, mert az azért egyértelmű, hogy más ez a felkészülés, mint a korábbiak.

„A felkészülési tervet újra és újra át kellett írni – kezdte Selmeci Attila, Milák edzője. –  Az idén is kellett már változtatnunk, ám őszintén bízom benne, hogy a húsvéthétfőn elindult tizenhat hetes etapba már nem kell belenyúlnunk. További nehézséget okozott, hogy szinte semmit sem tudtunk az ellenfelekről – jelenleg is világszerte folynak az olimpiai válogatók, most juthatunk olyan információkhoz, amelyekhez egy évig nem. Nyitott szemmel kell járnunk, figyelnünk, hol bukkan fel valaki, aki veszélyes lehet Kristófra. Ugyanakkor a hazai ob után kellemes optimizmus szállt meg, pedig én kifejezetten óvatos ember vagyok. De az a verseny kiemelten fontos volt, mert választ kaptunk a korábbi bizonytalanságból adódó kérdésekre: Kristóf nagyon jól úszott, a teljesítménye megerősített abban, hogy ezen az úton kell mennünk tovább. Ha ugyanolyan szorgalmasan és kellő alázattal dolgozik, mint január óta, sikeres olimpiánk lehet.”

Edző és tanítvány egyaránt figyel, mert az előző évekhez képest kevesebb a lehetőség arra, hogy Milák összemérje erejét a legnagyobb vetélytársakkal: a korábban tervezett japán és amerikai túra is kútba esett, miként tavaly február óta a külföldi edzőtáborozás is, ezeket csak részben lehet pótolni az olimpiáig. Milák felkészülése azonban így is eredményes: az ob-n 200 pillangón úszott 1:51.40-es ideje minden idők második legjobbja, csak az 1:50.73-as világcsúcs előzi meg – amely szintén az ő nevéhez fűződik. Ugyanakkor míg a medencében az olimpián egyértelműek a méterek és a másodpercek, Tokióban a parton sok lesz a kérdőjel.

„Fogalmunk sincs, mi vár ránk – folytatta Selmeci. – Nem tudjuk, elmehetünk-e mások versenyeire szurkolni, de azt sem, lehet-e bóklászni a faluban, vagy csak a szobában, a buszon és az uszodában éljük meg azokat a napokat. Várjuk az információkat – bármi is lesz, alkalmazkodnunk kell, Kristófnak is. A járvány mellett az is veszélyforrás, hogy Kristófnak a tokiói lesz az első olimpiája – szeretném, ha az úszósport nagy egyéniségeivel leülne beszélgetni, biztos, hogy a tanácsaikkal segíteni tudnák.”

A TUDATOSSÁG A LEGFONTOSABB

Biztos, hogy Miláknak hasznára válhatna, ha a legendás korábbi bajnokok felkészítenék a rá váró élményekre, elvégre az olimpia minden sportolónak különleges, és a körülmények sem mindennapiak: sehol máshol nem terelnek egybe városnyi fiatal felnőttet pályafutásuk legfontosabb felmérőjére – és közben legnagyobb bulijára.

Az ötkarikás játékok tehát a mentális felkészülés szempontjából is külön kihívást jelentenek.

„Érdemes előre felmérni a veszélyforrásokat, csapdákat, akár sportpszichológus segítségével, akár az edzővel, a társakkal, tapasztaltabb versenyzőkkel – javasolja dr. Harsányi. – Nyilván van, akit bosszant, hogy nem mehet ki a városba, vagy nem bulizhat a többiekkel, mást az zavar, ha nem szurkolhat a társaknak. Sőt, már a megnyitó is érdekes helyzetet teremthet, hiszen vannak sportágak, amelyekben a csúcsteljesítményhez szükséges euforikus állapotot egyetlen napra kell időzíteni, és ha a sportoló nem készül fel rá, hogy a megnyitó is hasonló élményt adhat, elpukkanhat ez a patron. A tudatosság a legfontosabb: hogy mindenki végiggondolja, mi vár rá, és hogyan fogja kezelni az egyes szituációkat.”

Ugyanakkor nincs az a mentáltréning és vizualizáció, amely helyettesíthetné a tapasztalást: aki már megjárt több olimpiát, általában arról mesél, elsőre mennyire fejbe vágta a színes forgatag, és ehhez képest másodjára mennyivel jobban tudott a versenyzésre figyelni.

„Általában befolyásolja a teljesítményt, ha a sportoló új körülmények közé kerül: ez az ismerősségi hatás – így a több vívóval, kézilabdázóval, asztaliteniszezővel, köztük olimpiai és paralimpiai résztvevőkkel is dolgozó sportpszichológus. – Ha csak egy új csarnokban, stadionban versenyez valaki, már akkor is érdemes ott edzenie vagy legalább felülnie a lelátóra, megszokni, kiismerni a helyet, és nagyobb léptékben ugyanez a helyzet az olimpiával is. Nem véletlen, hogy jellemzően az úszókat is fiatalon viszik ki az első olimpiájukra, és részben ide tartozik, hogy az országos bajnokság időrendjét is úgy alakították, hogy leképezze az olimpiáét.”

Ezzel együtt előfordul, hogy valakit agyonnyom a tét, az elvárás vagy csak a tudat, hogy olimpián szerepel – de ezt is meg lehet kísérelni megelőzni.

„Minden sportolónak megvannak a módszerei – folytatta dr. Harsányi. – Van, aki a versenyre szólítás előtt elképzeli magát kívülről, aztán a szobát, amelyben ül, az épületet, a várost, a bolygót, és így halad egyre kijjebb, hogy csak egy apró, jelentéktelen porszemnek lássa az egész olimpiát benne saját magával, vagy épp azt mondogatja magának, hogy csak edzésként játszogat a többiekkel. Ha ebbe az átkeretezett helyzetbe bele tud helyezkedni, már lehet csökkenti a terhet. Másnak viszont épp a minél nagyobb tét segít, az ilyen versenyzőt szabadon lehet engedni, hadd élje meg a maga teljességében, hogy olimpián szerepel.”

Eközben teljesnek nehéz volna nevezni a tokiói olimpiát, hiszen kizárólag japán nézők előtt, szigorú vírusprotokoll betartásával rendezik, ami szintén terhet ró minden sportolóra.

„Már az utazás előtt elkezdődő adminisztrációval, reptéri várakozással, ki tudja, milyen gyakoriságú tesztekkel, szabályokkal és korlátozásokkal, hiszen esetleg napokig a szobában kell maradni vagy a folyosón edzeni – részletezte a szakember. – És akkor még ott a fertőzéstől való félelem, hiszen egy pozitív teszt szertefoszlathat minden olimpiai álmot. Kérdés, ki hogyan viseli ezt a bizonytalanságot, hogy nem tudja irányítani az eseményeket. Aki pszichésen jobban elfárad ebben, annak nehezebb dolga lehet, mint akik lazábbak, a jég hátán is megélnek – feltéve, hogy nem esnek át a ló túlsó oldalára.”

SZÉP BÚCSÚRA KÉSZÜLVE

Lőrincz Tamást például nem lehet azzal vádolni, hogy majrés lenne, igaz, egy minden rutinnal felvértezett, negyedik olimpiájára készülő harcosnak már nem lehet újat mutatni. Illetve... 34 éves kötöttfogású birkózóklasszisunk London, Peking és Rio után Tokióban zárja le nagyszerű pályafutását, de olyat, ami a japán fővárosban vár rá, még ő sem élhetett át.

„Azokat sajnálom nagyon, akiknek ez lesz az első olimpiájuk, mert a szigorú korlátozások miatt biztosan nem tapasztalhatják meg a játékok semmihez sem fogható, szenzációs hangulatát. Pedig ez alapesetben tényleg egyedülálló élmény: az olimpiai falu mindig elképesztő, olyan, mint egy kis város a városon belül, ott van mindenki együtt, parádés a hangulat, ugyanígy a versenyt megelőző és követő programok is – ecsetelte a 2012-ben Londonban 66 kg-ban ezüstérmet szerző, Tokióban feljebb, a 77 kilósok között harcba szálló Lőrincz.  – Ehhez képest most az lesz a menetrend, hogy csupán a versenyünket megelőző napokban érkezhetünk meg – a buborékba. Nyolc-kilenc órás időeltolódást kellene áthidalni villámgyorsan – sajnos benne van a pakliban, hogy az átállás miatt épp akkor lesz valaki a legrosszabb passzban, amikor élete formájában kéne. Ráadásul amint végzett, jóformán egyből zavarják is haza, ezért most úgy tűnik, már itthon, az elutazás előtt elkezdünk úgy készülni, mintha már ott lennénk a helyszínen.”

A Tokióba vb-címvédőként utazó idősebbik Lőrincz fivérnek – aki öccsével, a 87 kg-osok között versenyző, vb-ezüstérmes Viktorral együtt szeretne érmet hazahozni Japánból – minden eddigi olimpiája más miatt emlékezetes.

„A lélegzetelállító, grandiózus pekingi olimpia volt a legnagyobb élmény, monumentális volt minden részletében, az ünnepségektől a létesítményekig; a távolságok is akkorák voltak, hogy a falun belül is, még a szállodából át az étterembe is busszal kellett közlekednünk! – idézte fel az olimpiai ezüstérmes, világ- és háromszoros Európa-bajnok kiválóság, a világversenyes érmek számát tekintve a magyar birkózás történetének legeredményesebbje. – A londoni családiasabb volt, közelebb volt egymáshoz mindenki, meg ugye ott szereztem ezüstöt – ráadásul a döntőmre a szüleimnek is sikerült bejutniuk. A riói volt a mélypont: noha a környezet és a táj csodálatos, a körülmények sokkal szerényebbek voltak, a falu kimondottan puritánra sikerült – az eredményt meg hagyjuk... Én azt tippelem, ha a tokiói olimpiát sikerült volna »békeidőben«, az eredeti formájában megrendezni, az leginkább a pekingi­hez lett volna fogható, emiatt is sajnálom, hogy nem így lesz. De a részletek másodlagosak, nekem az a fontos, hogy szépen és eredményesen zárjam le a pályafutásomat, hogy amint hazaérek, azzal a lendülettel szögre is akaszthassam a birkózócipőt!”