Most, hogy a két fehérorosz kalapácsvető megtarthatja érmét, az a tétel is felborul, hogy csak az doppingol, aki lebukik.
Gyevjatovszkij és Tyihon ugyanis lebukott. A minta elemzése során a két kalapácsvetőnél a B-próba is a megengedettnél nagyobb tesztoszteronszintet mutatott ki. Csak éppen a laboratóriumban szabálytalanság történt....
De miért nem történt hasonló szabálytalanság Gyurkovics Ferenc súlyemelő esetében Athénban, akinél férfi súlyemelő erőkifejtését jelentős mértékben nem növelő oxandrolont mutattak ki? Ha így történik, Gyurkovics olimpiai ezüstérmes lenne, de ami jóval fontosabb ennél, hogy nem hurcolták volna meg. Gyurkovics esete annyiban is analóg a fehéroroszokéval, hogy a magyar sportoló is benyújtott keresetet a CAS-nál, de a kérvényt a testület késésre hivatkozva elutasította – jóllehet korábban éppen a CAS kért kiegészítést. A sportbíróság egyébként megfellebbezhetetlen grémium.
S ez a grémium hívja fel a figyelmet, hogy „a határozatot nem szabad a fehérorosz atléták felmentéseként értelmezni”, s azt sem jelenti ki, „hogy a versenyzők a (pekingi) játékok előtt nem használtak külső tesztoszteronforrást”.
A képmutatás csimborasszója ez, mintha létezne felettes szerv, amely megmondja a CAS ítészeinek, milyen döntést kell hozni. Mondjuk ki, eszerint létezik a sportdöntőbíróság felett álló erő, pontosabban érdek, amely aszerint méri a világ sportját, ahogyan jónak látja. Ha kell, elutasít, ha kell, helyt ad. A (sport)politika diktátuma szerint. Kiderült, Fehéroroszország nagyobb hatalom, mint Magyarország. Mint a térképen.
Tiszeker Ágnes mindenható doppingtudor azt mondja, nem a magyarok és Pars Krisztián ellen irányult a döntés, nem kell összeesküvés-elméleteket gyártani. Punktum.
De amíg itthon az illetékesek kivont karddal szaladgálnak a szőnyeg alatt a zéró toleranciára hivatkozva, addig komoly helyen sportdiplomáciánkat a szőnyeg alá söprik. Nagyon rossz üzenet ez Pars Krisztiánnak és amúgy a sportolóknak. Az, hogy a magyar sportorvoslás fényévekre van a világtól, azt már megszokhattuk, azt, hogy a magyar sportdiplomácia olyan, amilyen, azt is tudjuk. De az egész belenyugvásnak, megfellebbezhetetlenségnek van egy negatív üzenete, amelyet éppen az utóbbi időben próbálnak kiverni a fejünkből: merjünk kicsik lenni! A közbeszéd, a kommunikáció nemrég száznyolcvan fokos fordulatot vett az országban Ez a fajta értékszemlélet elveti a „merjünk kicsik lenni” elvet. Azt mondja rá: „Nem, nem, soha!”
Nem, nem, soha?
Most, hogy a két fehérorosz kalapácsvető megtarthatja érmét, az a tétel is felborul, hogy csak az doppingol, aki lebukik.
Gyevjatovszkij és Tyihon ugyanis lebukott. A minta elemzése során a két kalapácsvetőnél a B-próba is a megengedettnél nagyobb tesztoszteronszintet mutatott ki. Csak éppen a laboratóriumban szabálytalanság történt....
De miért nem történt hasonló szabálytalanság Gyurkovics Ferenc súlyemelő esetében Athénban, akinél férfi súlyemelő erőkifejtését jelentős mértékben nem növelő oxandrolont mutattak ki? Ha így történik, Gyurkovics olimpiai ezüstérmes lenne, de ami jóval fontosabb ennél, hogy nem hurcolták volna meg. Gyurkovics esete annyiban is analóg a fehéroroszokéval, hogy a magyar sportoló is benyújtott keresetet a CAS-nál, de a kérvényt a testület késésre hivatkozva elutasította – jóllehet korábban éppen a CAS kért kiegészítést. A sportbíróság egyébként megfellebbezhetetlen grémium.
S ez a grémium hívja fel a figyelmet, hogy „a határozatot nem szabad a fehérorosz atléták felmentéseként értelmezni”, s azt sem jelenti ki, „hogy a versenyzők a (pekingi) játékok előtt nem használtak külső tesztoszteronforrást”.
A képmutatás csimborasszója ez, mintha létezne felettes szerv, amely megmondja a CAS ítészeinek, milyen döntést kell hozni. Mondjuk ki, eszerint létezik a sportdöntőbíróság felett álló erő, pontosabban érdek, amely aszerint méri a világ sportját, ahogyan jónak látja. Ha kell, elutasít, ha kell, helyt ad. A (sport)politika diktátuma szerint. Kiderült, Fehéroroszország nagyobb hatalom, mint Magyarország. Mint a térképen.
Tiszeker Ágnes mindenható doppingtudor azt mondja, nem a magyarok és Pars Krisztián ellen irányult a döntés, nem kell összeesküvés-elméleteket gyártani. Punktum.
De amíg itthon az illetékesek kivont karddal szaladgálnak a szőnyeg alatt a zéró toleranciára hivatkozva, addig komoly helyen sportdiplomáciánkat a szőnyeg alá söprik. Nagyon rossz üzenet ez Pars Krisztiánnak és amúgy a sportolóknak. Az, hogy a magyar sportorvoslás fényévekre van a világtól, azt már megszokhattuk, azt, hogy a magyar sportdiplomácia olyan, amilyen, azt is tudjuk. De az egész belenyugvásnak, megfellebbezhetetlenségnek van egy negatív üzenete, amelyet éppen az utóbbi időben próbálnak kiverni a fejünkből: merjünk kicsik lenni! A közbeszéd, a kommunikáció nemrég száznyolcvan fokos fordulatot vett az országban Ez a fajta értékszemlélet elveti a „merjünk kicsik lenni” elvet. Azt mondja rá: „Nem, nem, soha!”
Nem, nem, soha?
Éppen most is.
Thury Gábor
Németh Zsolt: A 85 méter sem elérhetetlen Halász Bencének
