Gálfi Dalma nyerte a magyar rangadót, és feljutott a US Open főtáblájára

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.08.22. 18:36
null
Gálfi Dalma két szettben legyőzte honfitársát (Fotó: Imago Images, archív)
Gálfi Dalma feljutott a tenisz US Open főtáblájára, miután a női egyes selejtezőjének harmadik fordulójában 6:3, 6:4-re megverte Udvardy Pannát.

Bondár Anna mellett biztosan lesz még egy magyar a női egyes főtábláján, hiszen a 27 éves Gálfi Dalma és a 26 esztendős Udvardy Panna összekerült a selejtező harmadik, utolsó körében. A Tennis Tonic statisztikája szerint eddig négyszer mérkőztek meg egymással WTA- vagy ITF-versenyeken (csak salakon), s 2–2-re álltak – 2018-ban mindkét alkalommal Gálfi nyert, idén viszont Udvardy győzött a két áprilisi meccsen.

A péntek délutáni összecsapáson a világranglista-101. Gálfi kezdett szerválni, és bár nehezen hozta az adogatójátékát, a következő gémben brékelni tudott az első lehetőségéből. Udvardy (134.) 3:0-s hátrányban megnyerte az első játékát, a brékre viszont nem volt esélye fogadóként, miközben a szervagémjeit megoldotta. A balatonfüredi teniszező 5:3-nál a szettért adogathatott, és 40:15-nél remek szervával készített elő, majd pontos lecsapással véget vetett a játszmának. 6:3

Gálfi ismét bréklabdához jutott az első fogadójátékában, ám ezt hárította Udvardy, később pedig ezt még egyszer meg kellett tennie, de aztán csak vezetéshez jutott – a mérkőzésen először. Ellenfele kétszer is könnyedén egyenlített ezután, s harmadjára is csupán 15:30-ról kellett hoznia a szervagémjét, ami három egyenlő után sikerült is. A kaposvári születésű Udvardy agresszívebben teniszezett, mint az első szettben, így a sima adogatójáték után ismét megnehezítette riválisa dolgát fogadóként – amihez kellettek Gálfi rontásai is –, de csak egyenlőig jutott.

Udvardy 4:4-nél többször is hibázott az adogatójátékában, két bréklabdát engedett honfitársának, s a másodiknál szélesre ütötte a labdát. Gálfi így a mérkőzésért szerválhatott, és (többek között) jó adogatásainak köszönhetően hamar el is jutott három meccslabdáig. Az elsőt Udvardy jó elütéssel hárította, aztán viszont egy ász érkezett Gálfitól, aki 79 perc alatt továbbjutott, így ott lesz a főtáblán. Bár Udvardy szintén kiemeltként indult a selejtezőben, nem valószínű, hogy szerencsés vesztesként játszhat még az idei US Openen. 6:4

US OPEN
NŐI EGYES, SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
Gálfi Dalma (4.)–Udvardy Panna (29.) 6:3, 6:4
FÉRFI EGYES, SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
Piros Zsombor–James Duckworth (ausztrál, 5.) 6:1, 4:6, 6:2

Tenisz
2025.08.22. 21:19

Piros Zsombor ismét nyert a US Open selejtezőjében, először szerepelhet Grand Slam-főtáblán

A magyar teniszező a kvalifikáció harmadik fordulójában ausztrál játékost vert meg.

 

 

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna mindkét szettben brékelőnyben volt, de kikapott a brazíliai torna negyeddöntőjében

Tenisz
3 órája

Udvardy Panna egyesben továbbjutott, párosban visszalépett Brazíliában

Tenisz
2025.10.23. 00:28

Babos Tímeáék szettelőnyről elbukták a ningpói döntőt

Tenisz
2025.10.19. 10:41

Gálfi Dalma nem jutott főtáblára Tokióban

Tenisz
2025.10.19. 10:03

Gálfi legyőzője bejutott az oszakai tenisztorna döntőjébe

Tenisz
2025.10.18. 11:22

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Bondár Anna döntős a csinani challenger-tenisztornán

Tenisz
2025.10.17. 13:21

Gálfi Dalma nem bírt a negyedik kiemelttel az oszakai tenisztornán

Tenisz
2025.10.16. 07:29
Ezek is érdekelhetik