Wimbledon: Paolini szakított edzőjével, Dimitrov mellett Sinner is megsérült

Vágólapra másolva!
2025.07.08. 11:18
null
Grigor Dimitrov sérülés végett ismét visszalépett (Fotó: Getty Images)
A korai wimbledoni búcsú után szakított edzőjével Jasmine Paolini, a női tenisz-világranglista negyedik helyezettje.

A tavaly döntős olasz játékos Londonban a második fordulóban 4:6, 6:4, 6:4-re kikapott az orosz Kamilla Rahimovától, majd kedden közölte, hogy elválnak útjaik Marc Lopezzel, aki korábban Rafael Nadal stábjában is dolgozott. A 29 éves Paolini felkészülését április óta irányította a spanyol szakember, s ezalatt diadalmaskodott Rómában, majd párosban megnyerte a Roland Garrost.

Wimbledonban hétfőn drámai nyolcaddöntőt vívott a világelső, szintén olasz Jannik Sinner a 19. kiemelt Grigor Dimitrovval. A 34 éves bolgár játékos látványos tenisszel hozta az első két szettet, majd a harmadikban 2:2-nél egy ászt követően a mellizmát fájlalva elterült a földön. Sokáig ápolták, bement az orvosokkal az öltözőbe, majd visszajött a pályára, de jelezte, hogy nem tudja folytatni a meccset. 

Fájdalmait jelzi, hogy csak úgy tudott kezet fogni a székbíróval, hogy a bal kezével felemelte a jobbat. A bolgár teniszezőnek ez volt sorozatban az ötödik Grand Slam-tornája, amely úgy ért véget, hogy meccs közben, sérülés miatt visszalépett. Sinner a nyolc között elvileg a Fucsovics Mártont búcsúztató amerikai Ben Sheltonnal csap össze. Ez még korántsem biztos azonban, mivel a világelső a Dimitrov elleni meccs első gémjében a könyökére esett, és utóbb közölte, hogy az MRI-vizsgálat alapján dönt majd a folytatásról.

 

Legfrissebb hírek

Sinner és Alcaraz jelenleg messze mindenki fölött áll

Tenisz
2025.07.15. 08:46

„Ilyesmi csak itt, Wimbledonban fordul elő” – Sinner a pezsgős közjátékról

Tenisz
2025.07.13. 22:11

Sinner visszavágott Alcaraznak, először lett bajnok Wimbledonban

Tenisz
2025.07.13. 20:25

Carlos Alcaraz triplázna, Jannik Sinner visszavágna a Garros-döntőért

Tenisz
2025.07.13. 09:32

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
2025.07.11. 19:52

Djokovics tizennegyedszer elődöntős Wimbledonban, Sinner is a négy közé jutott

Tenisz
2025.07.09. 20:50

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
2025.07.07. 22:10

Sinner megállíthatatlan, szettveszteség nélkül nyert harmadszor is

Tenisz
2025.07.05. 16:40
Ezek is érdekelhetik