Marozsán Fábián: Szeretnék jó mérkőzést játszani Alcarazzal

Vágólapra másolva!
2025.05.26. 09:30
null
Marozsán Fábián (Fotó: Getty Images)
Izgalommal várja a címvédő Carlos Alcaraz elleni folytatást Marozsán Fábián, aki vasárnap könnyed győzelmet aratott a francia nyílt teniszbajnokság első fordulójában.

A világranglistán 56. magyar játékos a nyitó napon 6:2, 6:3, 7:6-ra megverte az olasz Luca Nardit (94.), és a 64 között minden bizonnyal a második kiemelt spanyol sztár vár majd rá, aki 12.30 óra körül lép pályára az olasz Giulio Zeppieri (306.) ellen.

A 25 éves Marozsán a magyar szövetség közösségi oldalának először a Nardi elleni meccset elemezte ki:

„Belülről intenzív mérkőzés volt jó labdamenetekkel, próbáltam végig irányítani és ráerőltetni a játékomat. Monte-Carlóban és Rómában is edzettünk együtt, tudtam, hogy fekszik neki a salak, de betartottam a taktikát, és örülök a továbbjutásnak. Szervában és fogadásban még előre kell lépnem, az adogatásaim sebessége és százaléka sem volt olyan jó, mint amilyet szeretnék. Ez a következő meccsen biztos, hogy kevés lesz. Az olasz szurkolókkal volt némi szóváltásom, mert egy rontott ütésnél nem szokás ünnepelni, de a tie-breakben ettől még agresszívabb lettem, úgyhogy összességében jól jöttem ki ebből a helyzetből – mondta, majd rátért a folytatásra. – Valószínűleg Alcaraz lesz az ellenfelem, és biztosan izgulni fogok, mert nagy stadionban leszünk, ő a címvédő, tele van önbizalommal. Szeretnék jó mérkőzést játszani vele, és bízom benne, hogy lesz esélyem szettet nyerni ellene” – jelentette ki a Hajdúszoboszlói SE sportolója, hozzátéve, addig lesznek edzései, megy kondizni, fizióshoz, valamint masszázsra, és próbál jól felkészülni.

Marozsán mérlege 1–1 a négyszeres Grand Slam-bajnok ellen, 2023-ban Rómában óriási meglepetésre legyőzte a volt világelsőt, aki tavaly Indian Wellsben visszavágott neki.

 

Legfrissebb hírek

Marozsán nagyot küzdött, de kikapott az ötödik kiemelttől Sanghajban

Tenisz
5 órája

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
Tegnap, 8:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Marozsán bízik a jó folytatásban Sanghajban

Tenisz
2025.09.30. 19:01

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
2025.09.29. 11:21

Nem borult a papírforma, Marozsán kikapott Sinnertől a pekingi torna negyeddöntőjében

Tenisz
2025.09.29. 09:50

Marozsán bejutott a negyeddöntőbe a pekingi tenisztornán, Sinner vár rá

Tenisz
2025.09.27. 07:25

Marozsán szerint a rövidítés első és harmadik pontja jelentette a fordulópontot Bonzi ellen

Tenisz
2025.09.25. 16:39
Ezek is érdekelhetik