Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.05.06. 10:07
null
Gálfi elégedetten tekinthet vissza a salakszezonra (Fotó: Getty Images)
Tavasszal két tornagyőzelmet, valamint egy döntős szereplést ünnepelhetett Gálfi Dalma, aki a Nemzeti Sportrádiónak nyilatkozva beszélt a mögötte hagyott időszakról, a rá váró feladatokról, illetve a sérüléséről.

Gálfi Dalma 2025-ben La Bisbalban döntőig jutott, utána Oeirasban és Vicben sem talált legyőzőre, így megszerezte pályafutása első két Challenger-trófeáját.

Még mindig próbálom feldolgozni, mert hihetetlen volt ez az előző néhány hét. Még saját magamnak is felfoghatatlan. Azt azért nem mondom, hogy váratlanul jött, mert éreztem magamban, hogy képes vagyok 125-ös tornát nyerni, de eddig nem jött ki a lépés. Most viszont igen, nagyon élvezem a teniszt, jó a pályán lenni.

Gálfi hozzátette, hogy hiába nyerte meg a vici 125-ös tornát szettveszteség nélkül, voltak olyan meccsei, amelyek szorosak voltak, viszont az önbizalmának köszönhetően átlendült a nehezebb pillanatokon. Ráadásul sokat jelentett számára, hogy az elődöntőben azt az Okszana Szelehmetyevát győzte le, akitől idén kétszer kikapott.

„A meccs végén mondtam, hogy ez egy kicsit személyes is volt az előző két vereség miatt, amikor szoros meccsen kaptam ki tőle döntő szettben, pedig ott is volt esélyem. Úgy mentem fel a pályára, hogy ezt a meccset most elveszem tőle.”

Pedig a magyar játékos idénye nem indult jól, térdsérüléssel és betegséggel is bajlódott.

„Újra meg kellett találnom a tenisz iránti szeretetet, és azt az érzést, hogy élvezem azt az életet, amit a sport ad nekem. Értékelnem kell, amit eddig elértem, és élvezem minden pillanatát, még a nehezeket is.”

Gálfi remek sorozatban van, legutóbbi 15 meccséből csak egyet veszített el.

„Ez az egyik legkiemelkedőbb időszaka a pályafutásomnak, ennyi meccset nyerni ritka dolog. Bár jót tesz az önbizalmamnak, nem bízom el magam, nem érzem magam legyőzhetetlennek.”

De vajon hogyan lehet bírni ezt a mókuskereket az állandó utazásokkal, illetve hogy lehet túllendülni a holtpontokon?

„Február végén szétváltunk a lengyel edzőmmel, azóta nincs is velem senki heti szinten. Magamba tudtam nézni, elkezdtem dolgozni egy sportpszichológussal, átértékeltem az egész mókuskereket, amiben vagyunk.”

Gálfi beszélt a sérüléséről is, nem szűnt meg a térdproblémája, de a csontzúzódását igyekeznek kordában tartani. Ezen a héten nem is versenyez, jövő héten Nagyszombatban indul egy tornán, majd készül a Roland Garrosra.

„A salakszezonra mindenképpen elégedetten tekintek majd vissza, a Garroson nincs semmilyen cél, meccsről meccsre játszom, igyekszem minden pillanatát élvezni. Hogy visszakerültem a legjobb százba? Ott volt a fejemben, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot, ez a siker kulcsa. Nyilván jó érzés, hogy újra a legjobb százban vagyok, de ez hetente változik.”

 

 

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
31 perce

Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics, de kétszettes előnyről kikapott

Tenisz
1 órája

Szuper Levente tanácsa Szongoth Dománéknak: Hosszú és kemény az út, felfogás kérdése, hogy valaki megijed tőle, vagy fejest ugrik bele

Jégkorong
2 órája

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
10 órája

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43

Wladár Sándor: A jövő eredményessége egyértelműen az edzők kezében van

Úszás
2025.05.25. 11:22

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57
Ezek is érdekelhetik